Már a félmaraton-naplómban is írtam, hogy annyira meguntam a futást, hogy inkább beiratkozom balettra (a futás mellett, persze, mert amennyire utálom annyira szeretem is). Nem vicceltem: a napokban tényleg elmentem életem első balettórájára, mondom is, milyen volt.
Először is: meglepően nehéz. Oké, tudtam hogy a balett lényege, hogy bár elképesztő légiesnek és könnyednek néz ki, rengeteg meló van minden mozdulatban. De hogy ennyi?! A legelső óra nagy részét azzal töltöttük, hogy a földön fekve ismerkedtünk azzal a testtartással, amit majd állva is fel kéne tudni venni. Két nap elteltével a hátizmaimban még mindig izomláz volt a szokatlanul kihúzott, megfeszített, egyenes tartástól.
Persze a bevezető óra a balerinák világába nem csak ennyiből áll: kezdésként megnézhettük, és bele is bújhattunk a csodált-rettegett spicc cipőkbe. Nyilván az volt az első amit megnéztem, hogy mennyire véresek belülről, de ki voltak tömve tiszta vattával, úgyhogy semmi horrorisztikusat nem találtam. Felhúzva rettenetesen kényelmetlenek, totál kezdőként spiccre állni bennük még a korlátba kapaszkodva is mission impossible. Nem véletlen, hogy a felnőtt kezdők csak két-három év (!) gyakorlás után kezdhetik el egyáltalán megtanulni a spicc technikát, addig szó sincs ilyen cipőkről, csak bőr vagy szövet gyakorlócipőről. (Egyébként még a profi balerinák sem egyből ilyennel kezdik, a kiképzés első fél évében nagyon keveset lehet csak rajtuk.)
Ha már cipő: beiratkozás előtt mindenféle okosságot összeolvastam a balettról, így arról is, milyen felszerelések elengedhetetlenek hozzá. Felsoroltak mindent a csilivili dresszektől a balettharisnyáig, csodáltam, hogy balettbugyi nem szerepelt a listán. A balettiskola honlapján szerencsére már megengedőbbek voltak. "Javasolt a kényelmes, de nem túl bő pamut ruházat, hogy látszódjanak az ízületi mozgások (pl. cicanadrág és póló), valamint egy vastagabb frottír zokni vagy balettgyakorló. Ha hosszú a hajad, feltétlenül kösd össze kontyba, a hosszú frufrut tűzd el, mert a lebegő haj tánc közben az arcodba csapódhat vagy rátapadhat, illetve a fejtartásodat is befolyásolhatja, így nem tudod a balett előírásainak megfelelő fejtartást használni" – írták.
Szóval ha életed első balettórájára készülsz, te se aggódd túl, hogy mit vegyél fel, senki nem várja el hogy tütüben és balettcipőben parádézz. A mozgásod amúgy is elárulja majd, hogy totál kezdő vagy. Ha az első óra után úgy érzed, folytatni szeretnéd, egy dologba érdemes beruháznod: egy csepp talpú, könnyen a lábadra idomuló vászon gyakorlócipőbe – tudtam meg a balettoktatótól. Ez azért fontos, mert a cipő jobban összetartja az ember lábát, könnyebb lesz a gyakorlatokat megcsinálni, mint zokniban, így előbb jön a sikerélmény. (Ami egy ilyen rohadt nehéz műfajnál nem annyira hátrány.)
Mit csináltunk még a cipősimogatáson és földön mereven fekvésen kívül? Nyújtottunk egy csomót, ami a futás miatt nekem nagyon jól esett. Emellett rengeteget spicceltünk és pipáltunk, amitől kb. két percenként akart görcsbe állni a lábam, de állítólag majd megszokom. Végül a rúd mellé is felálltunk kicsit. Elképesztő egyébként, hogy ha mindenre megpróbálsz odafigyelni amit kérnek tőled, még az is kihívást tud jelenteni, hogy egyenesen állj.
Az óra végére biztos voltam benne, hogy imádni fogom a balettot, és ez egy nagyon izgalmas út kezdete – de hogy rögös lesz, és baromi hosszú, az biztos. Rögösebb, és hosszabb egyébként, mint amire az előzetes gyerekkori ritmikus gimnasztikás és felnőttkori jógás tapasztalataimból számítottam.
A kecses mozdulatokért, a szép tartásért, és a tükörből visszanéző balettozó önmagam látványáért viszont simán megéri belevágni.
