Gyermekkora óta járja a tatamikat, a karate élete elválaszthatatlan része. 21 év kemény munkájával ma már három danos mester, 8 éve saját egyesületet is vezet. Edz, tanít, közösséget épít. A versenyeredmények sem maradnak el, a tanítványok sorra jutnak ki a stílus Európa-kupáira. Eközben pedig egy összetartó, jól működő közösség tagjai, gyerekek és felnőttek egyaránt. Jakab Attilával, a GENKI Wado Karate és Szabadidősport Egyesület edzőjével beszélgettünk.
Talán azzal érdemes kezdeni, hogy a karate nem verekedés.
Igen, a karate nem verekedés, az edzések célja nem az, hogy verekedőgépeket képezzünk ki. A karate egy tradicionális japán harcművészet, küzdősport, versenysport. Az edzések rövid és hosszú távú célja, hogy testileg, szellemileg is fejlődjünk, megismerjük a határainkat és igyekezzünk feszegetni is azokat. A karate tiszteletre nevel, minden edzés, minden küzdelem tiszteletadással kezdődik és azzal is fejeződik be. Ez az egymás felé meghajlás.
Küzdősportról lévén szó, a technikák, mozdulatok végcélja az ellenfelünk hatástalanítása, megsemmisítése. Mégsem arról szólnak az edzések, hogy összeugrunk, jól összeverjük egymást, és aki a végén állva marad, az a legkeményebb. Az egymással, egymáson gyakorolt technikák, illetve a formagyakorlatok azt a célt is szolgálják, hogy megismerjük a testünket, és megtanuljuk a leghatásosabban használni azt. Minden technikát kontrollal kell végrehajtani a társunkon, mégis azzal az erővel, sebességgel, dinamikával, amiből kiütés lenne, ha akarnánk. Ahhoz, hogy a karatét egyre magasabb szinten tudjuk űzni, az egész test összehangolására és tudatos használatára van szükség. Így minden edzésen rengeteg gyakorlatot végzünk, ami segít ebben, ez pedig segíthet az élet sok más területén is. Ahogy a gyakorló egyre jobban tisztába kerül saját képességeivel, tudásával (amit persze folyamatosan fejleszt), úgy lesz egyre magabiztosabb, és egyre nyugodtabb, összeszedettebb is. A versenyzés egy nagyon hasznos és fontos része lehet a karaténak, de elsősorban azoknak, akik igazán élvezik a megmérettetéseket. Az első néhány versenyt szinte mindenki kipróbálja, ott pedig kiderül, hogy teljesen elzárkózik később a versenyzés folytatásától, vagy eredménytől függetlenül örömét leli benne.
Természetesen ha valakinek nem fekszik a versenyzés, ebben az esetben sincs gond, hiszen a tradicionális karate mozgásanyaga, az azzal megszerezhető tudás és folyamatos fejlődési lehetőség, plusz a következő övfokozat sikeres vizsgájára való felkészülés is elég motivációt biztosíthat, jó légkörben, jó hangulatú edzéseken, edzőtáborokban.
A sportok többsége elsősorban a testi erőt és az állóképességet fejleszti. Ez nyilván a harcművészetekben is megvan, mégis úgy tűnik, adnak valami pluszt is, amit a többi sport nem. Mennyiben más a sportokhoz képest, ha a gyerek egy tradicionális mozgáskultúrát sajátít el?
A legfontosabb és legnagyobb különbség talán a hierarchikus rendszer, amelyben a karate működik. Itt az alá-fölé rendeltség az aktuális övfokozat szerint, vagyis a megszerzett, elsajátított tudás alapján alakul.
Egy kezdő, amikor elkezd karatézni, felveszi a karate ruháját, felköti a fehér övét. Belép a terembe és beáll a sor végére. Előtte a citrom, narancs, zöld, kék, lila, barna, fekete övesek, akik az aktuális övfokozatot sok év kemény edzéseivel, lelkiismeretesen elvégzett munkájával, vizsgáról vizsgára folyamatosan fejlődve harcolták ki. Ekkor ők mind előtte vannak, ez az út áll azonban előtte is. Meg kell nekik adnia az edzésen a tiszteletet, amit természetesen ki is kell érdemelniük. Egy jó klubban ez magától értetődik, az marad meg, és az tud sikeresen levizsgázni, aki aktív részese a közösségnek, megteszi minden edzésen, amit meg kell tennie, és ezzel példát mutat minden alacsonyabb övfokozatú karatékának. Aztán a kezdőnek sikerül az első néhány vizsgája, mögé is kerülnek kezdők, akik azután az ő mozdulatait lesik. Így mindenki hamar ráérez, hogy a tisztességesen elvégzett munkának lesz igazán eredménye. Minden egyes mozdulatnak megvan a jelentősége, formája, miértje, amit hosszú idő alatt lehet igazán elsajátítani.
Te magad is évtizedek óta gyakorlod a karatét. Meddig lehet ebben fejlődni?
Igen, 21 év után is úgy érzem, hogy van még mit tenni. Az elején szinte mindenki az alapvető képességekben fejlődik, és azokban is akar fejlődni a mozgásanyag elsajátításán keresztül. Aztán ahogy a mozgások megvannak, időben és térben is lehet pontosítani őket. A fiatalabbak mindent erővel, izmokkal akarnak megoldani. Ahogy azonban egyre régebb óta csinálja valaki, rájöhet, hogy nem véletlenül kell a technika tökéletesítésével annyit foglalkozni. Hetven év feletti mesterek képesek a legjobb kondícióban lévő fiataloknál is gyorsabban és hatékonyabban mozdulni, mert ők elsősorban nem az izomzatuk fejlesztésével foglalkoznak, hanem rengeteg időt fordítanak egy-egy mozdulat vagy mozdulatsor megértésére, és hibátlan kivitelezésére. Elkezdenek befelé figyelni, a test adottságait, anatómiáját, élettanát, mechanikáját használni. Tehát tulajdonképpen élethosszig lehet gyakorolni, és megpróbálni javulni, fejlődni. Ehhez persze komoly elszántság szükséges, egy szinten túl pedig ténylegesen be kell hogy épüljön az ember életébe a karate.
Mikor lehet a tanulást elkezdeni?
Egészen kis korban el lehet kezdeni. Nekem négy évesek a legfiatalabb tanítványaim. Persze eleinte még inkább a mozgás és a koncentráció fejlesztéséről van szó. Azzal kezdtük, hogy nem verekedésről van szó, az oktatást sem küzdelmi feladatokkal kezdjük. Rengeteg alaptechnikával, japán kifejezésekkel, japánul számolással már a legkisebbeket is el lehet kezdeni megismertetni. Ezt persze nagyon élvezik, és mivel remekül másolnak, látványos fejlődést lehet elérni velük. Amire a továbbiakban hosszabb távon is jól lehet építeni.
Igazán jó tanár, igazán jó edző sosem a szakmai felkészültségétől, hanem mindig a személyiségétől lesz az ember. Saját pályafutásodban mit tapasztalsz ebből? Mire van a legnagyobb szükség ahhoz, hogy mások fejlődését segíteni tudd?
Úgy gondolom, ez a szakmához tartozik, a kettő egymás nélkül nem megy. Fontos, hogy az válassza ezt a szakmát, akiben megvan, aminek egy pedagógusban meg kell(ene), hogy legyen. Nem feltétlenül a legjobb karatésból lesz jó edző. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk saját magunkkal, hogy kikkel tudunk foglalkozni, milyen szinten, mit tudunk és akarunk kihozni belőlük. Nekem hatalmas türelmem van a gyerekekhez, el tudom érni náluk, hogy rám figyeljenek, jó hangulatú és hatékony legyen minden edzés. Hasonlóan fontosnak tartom a következetességet, amire gyerekeknél és felnőtteknél (legyen az akár karatés, vagy szülő) egyaránt nagyon figyelek. Ez teremti meg azt a helyzetet, hogy minden tanítvány tudja, hogy hol vannak a határok, ahol mozogni lehet, meddig mehetnek el rosszalkodásban, lustaságban. És persze kell egy jó adag kreativitás is, hogy változatossá tegyük az edzéseket. Újításokkal, vagy máshonnan eltanult, kicsit átalakított feladatokkal, rugalmasan. Ne ragaszkodjunk egyetlen jól bevált módszerhez, hiszen másnál lehet hogy más fog működni.
Mennyire egyéni műfaj ez?
Ez tipikusan egy olyan egyéni műfaj, ami egy szinten túl nem megy egyedül. Egyszerűen szükség van a jó baráti kapcsolatokra, a jó hangulatra edzéseken, hogy ezredszerre se legyen túl monoton egy gyakorlat, vagy hogy túl tudjunk lendülni a holtpontunkon. Az edzőtáborok és versenyek aztán még jobban összekovácsolják a gyerekeket, az őket támogató és edzésen rájuk váró szülőkkkel együtt pedig egy igazán jó közösség alakul ki, ahol akár életre szóló barátságok szövődnek. Mi például minden nyáron szervezünk egy bentlakásos és néhány napközis tábort, télen hétvégi táborokat. A szülők, rokonok, barátok ezen kívül is rendszeresen összejönnek, közös programokat is csinálunk. Egyesületileg részt veszünk például a helyi főzőversenyen, vagy családi takarítónapot tartunk a termünkben.
