Anya, nem akarok úszásra menni – rimánkodott a lányom, aki pedig nagyon lelkesen vágott bele az ovis úszásba, szereti a vizet, és alig várta, hogy megtanuljon úszni. De miért, mi a baj az úszással? – kérdeztem. Az edző bácsik állandóan kiabálnak, sosem mondják azt, hogy légy szíves, csak hogy most háton, meg tedd be a fejed a vízbe. És játszani sem lehet. Nem szeretem.
Autoriter, agresszív barom, hát hogy képzeli, hogy így beszél egy gyerekkel! – dühöng egy apa, már egy másik ovis úszáson, ahol az edző úgy rámordult a medencébe beugró (ami nyilvánvalóan tilos tevékenység egy gyerek-úszáson) kislányára, hogy az elsírta magát.
Izgalmas kérdés a gyerekek sportolása. Van benne sok jó dolog is, de sajnos sokat hallani kizsigerelt, megfélemlített, az edzők nyers parancsolgatását normálisnak tekintő, a sport miatt érzelmi sérüléseket szenvedő gyerekekről. Van olyan volt tornász ismerősöm, aki azt mondja, mai napig elsírja magát, ha megérzi a magnézia szagát. Annyira rettegtek mindig edzés előtt, és a magnézia volt az első, amivel találkoztak, ahogy beléptek az edzőterembe.
Természetesen van sok jó edző, nemrég én is írtam egyről. De sokak szeme előtt csak a teljesítmény lebeg, és nincsenek eszközeik arra, hogy a gyerekeket a fenyegetésen kívül mással motiválják, bírják nagyobb erőkifejtésre. Pedig lehet ezt másképp, élvezetesebben csinálni. Nézzük meg az úszást, aminek művelése tényleg erőfeszítést kíván a gyerekektől, mégis lehet úgy csinálni, hogy fárasztó kötelesség helyett örömmel éljék meg az edzéseket.
Nagyon szívesen mesélek róla, ég és föld a különbség a két úszóiskola között – mondja Boross Eszter, akinek kislánya három hónapja Hosszú Katinkáék úszóiskolája, az Iron Aquatics büszke tagja. A kislány korábban is egy híres úszósuli növendéke volt, így van összehasonlítási alap.
A régi helyen beküldték a gyerekeket a vízbe, hogy ússzál tíz hosszt háton, tízet mellen, azután vége volt az edzésnek. Nem volt bemelegítés, nem foglalkoztak senkivel külön. Az egész dögunalom, és egyáltalán nem motiváló egy gyereknek. A lányom csak azt szerette benne, hogy voltak jó barátnői a csoportban. Most, Katinkáéknál mindent szeret. Úgy jön haza az edzésről, hogy be nem áll a szája, olyan lelkesen mesél. Heti ötször jár edzésre, ráadásul reggel, így korán kell kelnie, de nem kell keltegetnem, hogy induljon, nem panaszkodik, hogy fáradt, minden reggel magától pattan fel és készülődik. Nemrég jár oda, de már van barátnője. Közben sokat erősödik is, már kockás a hasa – persze, sokat is edz ehhez. Mi kell ahhoz, hogy gyerekeknek, szülőknek ekkora elégedettséget okozzon egy úszóedzés?
Vidámság, játékosság
Bármennyire is komoly teljesítményre képesek a kis úszópalánták, azért mégis csak gyerekek. A gyerekek pedig a játék által tanulnak. Kincset keresve elgyalogolnak kilométereket, míg ha csak lerakod őket egy erdei útra, hogy tessék, menjél, akkor tíz lépés után roppant szerencsétlennek érzik magukat.
Itt az úszóedzésen nem monoton hosszokat úsznak ugyanúgy, hanem mindig van valami bolondos dolog, amit meg kell csinálniuk – meséli Eszter. – Például a gyorsúszás lábtempóját csinálják, és közben meg kell fogni a fülüket, orrukat. Én látom, hogy ez nehezített feladat, fejleszti az ügyességüket, ők azt látják, hogy poén. Legutóbb Katinka is ott volt az edzésen, hát a lányom teljesen odavolt. Azt csinálta, hogy a gyerekek úsztak, ő meg úszott alattuk, mint egy delfin. Egyrészt nagyon vicces volt, másrészt a lányom még hetek múlva is mindenkinek mesélte, hogy a példaképe csak rá figyelt, azért úszott alatta. Ezzel el is jutunk a következő összetevőhöz, ami örömmé teszi a sportot a gyerekeknek:
A személyes figyelem és az egyéni adottságok elismerése
Míg Magyarországon az iskolákban és az edzéseken is van egy olyan hit, hogy egyformán kell kezelni a sok gyereket, és megtalálni azt a bánásmódot, ami mindenkinek jó (ergo senkinek sem az), addig a jobb edzők megtalálják a módját, hogy egyénileg viszonyuljanak a gyerekekhez. És nem csak a kiugró tehetségekhez. A gyerekeknek mások az adottságaik, más-más részét kedvelik jobban az edzésnek és másképp is lehet hatni rájuk. Akkor is megteszi talán a gyerek, amit rámérnek, ha fél a büntetéstől, de sokkal szívesebben hallgat az edzőre, ha kedveli őt. Kedvelni pedig akkor fogja, ha látja, hogy az edző ismeri, törődik vele és nem mellesleg olyan feladatokat ad neki, amiket élvezni tud.
Egyetlen gyerek (és felnőtt) sem lesz boldog attól, ha úgy érzi, ő az arc nélküli tömeg egyik eleme. Persze, hogy az edzők valóban észrevegyék a gyerekeket, akikkel dolgoznak, és képesek legyenek rájuk odafigyelni, ahhoz nem mindegy, hogy mi az a célfüggvény, ami vezérli őket.
Olimpiai bajnok, vagy a sportot, mozgást megszerető egészséges ember?
Ha az edzőnek csak az a szent cél lebeg a szeme előtt, hogy megtalálja és kinevelje 2024 olimpiai bajnokát, akkor számára a kevésbé bajnoki adottságokkal rendelkező gyerekek csoportja tényleg csak a resztli, a „csak bele ne fulladjanak edzés alatt, a többi mindegy” arctalan masszája. Az, hogy mit tesz a gyerekem önértékelésével, hogy ehhez a futottak még csoporthoz tartozik, az egyik dolog. A másik az, hogy még a szupertehetséges gyerekeknek sem szabadna tíz-tizenkét éves korukban csak a győzelemért küzdeni. Gyerekkorban az a feladat, hogy élvezzék a sportot, jól érezzék magukat közben, és saját akaratukból, azért mert szeretik, mozogjanak minél többet.
Hosszú Katinka elmondta a szülői értekezleten, hogy nekik nem csak bajnokok nevelése a cél. Az úszóiskolájukkal azt szeretnék elérni, hogy minél több gyerek szeresse meg az úszást, minél többen lássák meg benne azt a szépségét a sportnak, amit ő maga is lát.
Közösség
Szerintem, aki valaha sportolt tudja, hogy az egyik legjobb dolog a sportban a közösség, a csapat, ahova tartozol, függetlenül attól, hogy egyéni vagy csapatsportot űzöl. És ami a leginkább arra késztethet, hogy abbahagyd, az a rossz hangulat.
Egy kisgyereknek nagy ajándék egy jó csapat. Az, hogy az iskolai osztályán kívül máshova is tartozik. A jó érzésen és az életre szóló barátságokon kívül mást is profitál belőle. Tanulja a szociális viselkedést, konfliktuskezelést, megtanul bizalmat érezni mások iránt. Még a volt tornász barátnőm is, húsz év elteltével, jóban van azokkal a lányokkal, akikkel együtt szenvedtek az edzésen.
Azok a sportklubok, amik tudatában vannak ennek; tesznek azért, hogy segítsék ennek a közösségnek a kialakulását. És mivel a kisebb gyerekeknél még a szülők is erősen részei a történetnek, így ezt a szülőkön keresztül is teszik. Felfigyelt valaki az előző pontban a szülői értekezlet kifejezésre? Mert igen, többek között ez is jó módszer. Olyan eseményeket csinálni, ahol a szülők is összejönnek, megismerik egymást, kiderül, hogy kikkel jár együtt a gyerek, és van mód kommunikációra az edzőkkel. Ezen kívül lehet még hírlevél, Facebook-csoport, közös kirándulás, bármi, ami segít abban, hogy a kapcsolatok szorosabbra fonódjanak.
A gyerekek kezdeményezéseinek bátorítása, tisztelet
Az edző azt mondta a gyerekeknek, hogy három sávban, egyszerre ússzanak x hosszt. Majd elment onnan. A gyerekek nem ezt csinálták, hanem csak az egyikük ugrott be a medencébe. Végigúszta, majd a végén kiszállt, és a többiek megtapsolták, mintha győztesként ért volna be egy versenyen. Ekkor ért vissza az edző, és szembesült azzal, hogy nem az utasításának megfelelően úsztak. És mit csinált? Összeszidta őket, kiabált? Nem. Azt mondta, hogy oké, akkor most mindenki egyénileg úszik, de mindenki úszását figyeljük, és amikor végigér, akkor mindenkit ugyanúgy megtapsolunk. Igaz, hogy nem az volt, amit kért, igaz, hogy nem tíz percig tartott, hanem húszig, de szerintem nagyon klassz dolog volt – meséli Eszter.
Érdemes lenne végre elfelejteni, hogy már az elején le kell törni a szarvakat, hogy ne sokat ugráljon az a gyerek. Igenis figyelembe kellene venni, hogy az adott pillanatban a gyerekek mit szeretnének, mihez van kedvük. Az edző nem csak a testét edzi a gyereknek, hanem a lelkét is. Mit tapasztaltak meg itt a gyerekek? Azt, hogy lehet saját ötletük. Hogy kitalálnak valamit, és azt együtt megvalósítják. Azt, hogy a csapat minden egyes tagja ugyanolyan fontos. Hogy lehet, képesek vagyunk rá és fontos is elismerni a másik teljesítményét. És persze azt is, hogy az edzőtől nem kell félni, engedetlenkedni is lehet, nem kell birkaként követni a szabályokat. Másrészt viszont hiába mentek szembe az edzői utasítással, valószínűleg a dolog kezelése nem csorbította, hanem növelte az edző tekintélyét. Az egyéb tanulságok mellett pedig még úszás-értéke is volt annak, amit csináltak – biztos süllőként igyekeztek haladni a gyerekek, akiknek az egész csapat drukkolt.
Lehet tehát izmos, jól teljesítő gyerekünk úgy, hogy közben a magabiztossága is erősödik. Lehet járni sűrűn, fizikailag sokat kívánó edzésekre úgy, hogy a gyerekek élvezik, és minden alkalomra örömmel mennek. Lehet valaki nem kifejezetten tehetséges a sportban úgy, hogy mégis a nap fénypontja legyen számára az edzés. Jó lenne, ha minél több gyerekekkel foglalkozó sportegyesületben lenne ez így!
