Öt nap, harminc futam, 300 ezer vendég, 200 ezer üveg pezsgő és bor, 14 ezer üveg Pimm's, három tonna marhahús, kétszer ennyi lazac, öt tonna eper, 2000 hordó sör és ki tudja, mennyi versenylovakra feltett pénz - ez az, ami a vendégek fogyasztását illeti, míg a győztes lovak és zsokék markát több mint 6 millió fontnyi pénznyeremény üti.
Tényleg megadják a módját
A brit társadalmi események listáján igencsak előkelő helyet foglal el a Royal Ascot, melynek II. Erzsébet - aki maga is versenylótulajdonos - már évekkel a megkoronázása előtt is állandó vendége volt. A forgatókönyv szerint a windsori kastélyból a brit királyi család tagjai hintókonvojjal és udvaroncokkal érkeznek a helyszínre, a színpompás, himnusszal kísért felvonulást követően pedig kezdetét veszi a nap első futama. (Edinburgh hercege ezúttal nem tartott Őfelségével, ugyanis éppen egy fertőző betegségből igyekszik kilábalni.)
Az ascoti lóversenypálya főépülete három nagy részre különül el, melyek jól tükrözik a társadalmi osztályok közötti szeparációt: a legexkluzívabb, legszigorúbb dress code-dal és bonyolult beléptető rendszerrel működő terület a Royal Enclosure, vagyis a díszpáholy, ahol a királyi család tagjai is tartózkodnak. De természetesen azok is részesei lehetnek egy szuperszínvonalas élménynek, akiknek van legalább 10 ezer fontja arra, hogy egyetlen napra kibéreljenek egy all inclusive privát boxot, ahol személyre szabott kiszolgálás fogadja őket és vendégeiket.
A pályán vágtázó lovakra természetesen innen, valamint a díszpáholy melletti Grandstand (nagytribün) erkélyeiről a legjobb a kilátás, a “pórnép” pedig a Silver Ring területén és a nagytribün előtti füves területen tömörülve szurkolhat és szórakozhat önfeledten. Ja, és akik megtehetik, azok nyilván helikopterrel közlekednek; nem csoda, ha a helyiek az ötnapos rendezvény reggeleit és éjszakáit már-már dróntámadásként élik meg. A nyugalomra vágyó családok közül sokan direkt erre a hétre szokták tervezni a nyaralásukat, hogy minél messzebbre meneküljenek az Ascotalipszis elől.
Tudtad-e?
Az 1700-as években Anna királynő ötlete volt, hogy a windsori kastélytól nem messze fekvő ascoti mezőn alakítsanak ki egy nyitott lóversenypályát. Az első itt rendezett verseny, az "Őfelsége Nagydíj" volt 1711-ben, maga a Royal Ascot azonban az 1807-ben tartott Gold Cupból alalkult ki. Ekkor vezették be a híres dress-code-ot, azaz az öltözködési előírásokat is. A Gold Cup azóta is a versenysorozat fő attrakciója, melyet hagyományosan a harmadik napon, vagyis a "Hölgyek napján" rendeznek meg.
Évente mintegy 300 ezer látogató érkezik a Royal Ascotra, amit arisztokrata körökben - horse race helyett - csak race néven emlegetnek, hiszen mégis mi mással mérkőznének a lóversenyzés őshazájában, ha nem lovakkal? A közhiedelemmel ellentétben egyébként ascoti derbi nem létezik, a lóversenyek világában ugyanis a derbi egy kicsit mást jelent, mint a többi sportban: a derbi egy konkrét lóverseny, melyből egy országban évente mindössze egy van; Angliában ez az Epsom Derby.
Nem csak a Hölgyek napján rúgnak ki a hámból
A legizgalmasabb futam persze idén is a női kalapoké volt, és bár a Hölgyek napján történő nagy dínom-dánomról - meg egy elég mókás verekedésről is - lemaradtunk, képgalériánk tanúskodik róla, hogy bizony, így sem unatkoztunk.
Akinek szűkösebb a büdzséje, az közvetlenül a lelátók előtti hatalmas téren, a versenypálya mellett piknikezve izgulhatja végig a futamokat. Itt találni a bukmékereket is, akik segítenek elveszíteni azt az összeget, amit a rafinált vendég megspórolt azzal, hogy lemondott a Royal Enclosure kényelméről. És itt lehet szó szerint belebotlani a megfáradt, Pimm's koktélt literszámra vedelő vendégekbe is. (A Pimm's egy alkoholos limonádé alapú, mentalevéllel, citrommal és naranccsal gazdagított jeges nedű, a lóversenyekre látogatók kedvenc itala. Megkóstoltuk, tényleg finom és rendesen itatja is magát.) Szóval futamok és lovifogadások ide vagy oda, késő délutánra, amikor az elegáns ünneplés kezd egyfajta fesztiválhangulatba átcsapni, sokakat már totál hidegen hagy, hogy hogyan is teljesítenek a versenylovak, akik elvileg a rendezvény főszereplői.
Eleinte hüledeztünk is nagyokat, aztán már szinte kezdtünk asszimilálódni az úri környezethez, de azt a mértékű pazarlást, ami egy ilyen eseményen folyik, soha nem fogjuk megérteni. Összefutottunk egy magyar takarító brigáddal, akik meséltek érdekes sztorikat többek között arról, hogy hány rekesznyi bontatlan piát találnak egy-egy nap végén. Állítólag egy egész kisbuszt tele lehet pakolni azzal az eszméletlen mennyiségű sörrel és drága pezsgővel, amivel már nem bírnak el és ott is hagynak a vendégek, de nyertes fogadószelvények is szoktak árvátlankodni a szemétkupacban...
A magyarok örömmel dolgoznak itt
A királynő páholyába be lehet jutni úgy is, hogy neked fizetnek - tudtuk meg Fekete Renáta Edinától, aki először, ám bevallása szerint biztosan nem utoljára jelentkezett takarító és forgalomirányító pozícióba a FestiWorknél. A magyar tulajdonú nemzetközi cég egy egyetemi projektként indult és az elmúlt években több mint 7000 magyar munkavállalót közvetítettek ki olyan nagyszabású rendezvényekre, mint a Forma 1 Brit nagydíj, a Glastonbury fesztivál, a rangos lóversenyek vagy a 2012-es londoni olimpiai és paralimpiai játékok.
“Még aznap megtörtént a telefonos interjú, hogy elküldtem a hirdetésre a pályázatom és másnap vissza is jeleztek, hogy jöhetek. A munkakezdés előtt tartottak egy tréninget a teendőkről és a biztonsági intézkedésekről, ugyanis itt nagyon szigorúan ellenőriznek mindent és mindenkit: ujjlenyomat olvasóval regisztrálják a helyszínen dolgozókat, de külön beléptető kapuk, kamerák és drogkereső kutyák is vannak. Nem gondoltam volna, hogy II. Erzsébet és közvetlen meghívottainak páholyában is fogok dolgozni. Nem mindennapi élmény, amikor egy karnyújtásnyira sétál el melletted Károly herceg. Gyönyörű abroszok, fine dining tálalás, lazac, kaviár, steakek. Mindennek megadják a módját, de a királyi család meghívottai is emberek, a nap végére ők is le tudnak részegedni” - mesélte Renáta.
Jó volt, elég volt
Izgalmas élmény fél napra elvegyülni egy olyan közegben, ahova soha nem akartam és nem is akarok tartozni. Mert amikor ilyen puccparádékat meg több százezer (vagy millió?) forintos cuccokban szaladgáló nőket és férfiakat látok, egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy hány éhező gyerek lakhatna jól egy kalap árából. Tudom, mindenki arra szórja a pénzét, amire akarja, elvégre az övé. Meg azt is tudom, hogy egyáltalán nem újkeletű dolog, hogy egy lóverseny legalább annyira szól a vendégek divatbemutatójáról, mint a vágtázó lovakról, hiszen a dress code is a hagyomány része. Szóval eszem ágában sincs ünneprontó lenni, de a felejthetetlen karneváli hangulat, az isteni finom fish and chips és egy rakás illedelmes úriember ellenére ez valahogy mégsem az én világom. De hogy akkor mi a fenét is kerestem én ott? Többek között szép, erős, szélsebes lovakat, no meg a komfortzónám határait. Telivérekből vajmi keveset és azt is csak a háttérben láttam, utóbbit viszont szinte azonnal megtaláltam.
