Amikor az egyik csontsovány barátnőm azt mesélte a terhességem elején, hogy 23 kilót
hízott a terhessége alatt, nem gondoltam, hogy ez velem is megtörténhet. Pedig de.
Nóra fogyinaplója következik.
23 kiló?! Én soha
Aztán mégis sikerült őt túlszárnyalnom. 58 kilóról indultam (172 cm a magasságom) és 83 kg után nem álltam többször mérlegre, nem akartam tovább sokkolni magam. Mondjuk most így belegondolva, azért akkoriban nem izgattam magam túlságosan ezen, mert azt hittem, hogy majd a szüléssel lemegy rólam vagy 15 kiló, és a szoptatásról is azt olvastam mindenhol, hogy csak úgy olvasztja a kalóriákat. Szóval, boldogan életem az ideiglenes(nek hitt) kvázi kövérségemmel.
És eljött a szülés, és utána hamarosan a hazajövetel. Az első utam egyike a mérlegre vezetett,
s azonnal megsemmisültem a kijelzőt látván: 75 kg. Ezt azt jelenti, hogy csak 8 kiló ment le a szüléssel és a többnapos kórházi éhezéssel (a kórházi koszt éppen hogy túlélni volt elég). Ráadásul csak a ronggyá hordott kismamaruháim voltak rám jók, a régi ruhatáramból szinte semmi, mert akkora sonkáim voltak, és a hasam is olyan nagy volt, mint egy félidősnek.
Hogyan leszek így normális?
Mi lesz így velem? Hogyan leszek megint normális? - tettem fel a kérdést magamnak. Rémület, undor, kétségbeesés. Nagyjából ezekkel a szavakkal összefoglalható, mit is éreztem. Pár napig emésztettem a dolgot, majd haditervet készítettem. Első a hibaelemezés és utána a korrigálás.
Sokat gondolkoztam azon, mi lehetett az oka ennek a nagy hízásnak. Nem volt nehéz kitalálni. A terhességem alatt végig imádtam enni, és az édes ízeket meg főleg. Meg reggelizni, pedig régen nem, vagy csak alig pár falatot ettem. Kismamaként friss, meleg kakaós csigákkal, vajas kiflikkel, no meg egy bögre tejjel indítottam a napot. Vagyis már kora reggel több száz kalóriát toltam be. Napközben meg úgy általában ettem, mindig.
Emlékszem, egyszer egy ismerősömmel ebédeltem, aki férfi lévén nagy adagot evett, akárcsak én. Aztán én amikor végeztünk, kértem egy adag somlóit. Ekkor mosolygott, hiszen én kettő helyett eszek (persze ez hülyeség). De amikor ezután is kértem még egy adag gyümölcsrizst, akkor már a döbbenet ült ki az arcára.
Hiába aktív?
Amúgy elég aktív voltam, 3-4 hónapos terhesen még eljártam futni a konditerembe, aztán költözködtünk, ami egy csomó pakolással, hurcolkodással, takarítással járt. Simán mindent megcsináltam. A busz után is, ahogy életemben mindig, futottam még pocakosan is. Olyan 7-8 hónapos, már igen nagy hasú voltam amikor egy ilyen futásnál nagy fájdalom nyilallt belém. Akkor hagytam abba ezt a sportot. De napi szinten sétáltattam a kutyánkat, nem voltam lusta, vagy tohonya.
Mérlegelve a terhességem alatti életmódomat, azt kell mondom, hogy minden a helytelen étkezés számlájára róható. Ennek megfelelően álltam neki az új élet megtervezésének. Mert hát anyuka lettem, vagy mi, akinek még nagyon sok teendője van ebben az életben, így fitt és egészséges akarok lenni sokáig. Különben is vagyok annyira hiú, hogy erőt adjon az a
gondolat, hogy milyen büszke leszek majd magamra, ha szép nő lesz belőlem, olyan nő, akiről ha kiderül, hogy még feleség és anyuka is egyszerre, elismerő pillantásokat zsebelhet be. Nem akartam, hogy az történjen velem, ami az én Nagyimmal. Állítólag 60 kilós volt szülés előtt, majd 90 kilós lett terhesen, és lényegében ez volt élete hátralevő részében is a standard mérete. Nem
akartam megrekedni itt, nem akartam duci anyuci lenni, így hát keményre vettem a figurát. A gyerek és az egész család érdekében.
Minden elhatározásom megvolt ahhoz, hogy tudatosan kijavítsam azt, amit elhibáztam.
Megváltozott az életem.
Folytatjuk.
