Haute couture 2017: pucérruha cunami és arcos kabát

Olvasási idő kb. 6 perc

Nem sokkal a téli szünet után kezdetét vette a 2017-es őszi-téli férfi kollekciókat felvonultató divathét, amit a négy napos haute couture show követett Párizsban. A hajtás után mutatjuk, hogy milyen vörösszőnyeges és báli ruhákat tervezett többek között a Chanel, a Vetemenst, a Dior, a Valentino és a Margiela az év első felére!

1. Visszajön a 80-as évek divatja a Chanel szerint

“Valami kifogástalant, hibátlant szerettem volna. Azt akartam, hogy a lányok úgy nézzenek ki, mintha egy vázlattervből léptek volna elő. És azt kell mondjam, hogy imádom a tollakat” – hangzott a hamisítatlan “lagerfeldi” magyarázat a kollekcióról, de maga a bemutató sem volt hétköznapi, hiszen a modellek olyan kifutón vonultak, ami egyfajta tisztelgés volt Coco Chanel híres, Rue Cambon-i Art Deco stílusú tükrös lépcsője és ezzel az egész divatház múltja előtt.

Karl Lagerfeld már az elmúlt szezonban is nagy hangsúlyt fektetett az haute couture lényegére és ez a hozzáállás meglátszott a 2017-es tavaszi-nyári couture ruhákon is. A strucc- és marabutollakkal megspékelt kollekcióból kiindulva divatba jönnek a cukorkaszínek (menta, rózsaszín, barack, levendula és vaníliasárga), a hangsúlyos széles vállrészek, a 80-as évek stílusát idéző kontrasztos övek, a kalapok, a gyöngynyakláncra emlékeztető bokalánc, a fodrok és a puffos ujjak, az ezüst körömcipő és természetesen nem kopnak ki a divatból a klasszikus Chanel kosztümök sem. A teljes showt ide kattintva nézheti meg.

2. A Margiela összemosta a politikát és a közösségi médiát

“John Galliano kollekciója szárnyalt ma reggel” – mondta a Wwd.com kritikusa, aki ütősnek, vadnak és kreatívnak titulálta a láttotakat. A divatház Joan Baez “Diamonds and Rust” című 1975-ös slágerére vonultatta fel a szimbólumokban gazdag kollekciót, mellyel egyaránt reagált az emberiséget érintő aktuális problémákra és a közösségi média által felkapott alkalmazásokra, meglepő kommunikációs módszerekre.

A múlt és a jelen között egyensúlyozó kollekcióba Galliano stílusosan építette be a 60-as évek amerikai hippimozgalmát,Shepard Fairey politikai témájú graffitijeit, míg a népies szoknyákkal és magasított kalapokkal az elszigetelten élő szektákra kívánt utalni. A kollekcióból szerettük az arcokkal díszített ruhákat, a naiv stílusú hímzéseket, a szivárványnyelves megoldást és a feltűnő kalapokat, ami úgy tűnik, hogy nemcsak a Chanel, de a Margiela szerint is fontos kiegészítő lesz 2017-ben.

3. A Vetements divatba hozta az utca emberét

A divatvilág jelenleg legmegosztóbb luxusmárkája kétségkívül a Vetements, mely a tavalyi évhez hasonlóan idén is az haute couture hétre időzítette a 2017-es őszi-téli kollekciójának bemutatóját. “Ráuntam, hogy csak kapucnis pulcsikat és underground cuccokat csinálunk. Egy új szakaszhoz érkeztünk. Eddig mindig valami olyat gondoltunk újra, ami már létezik” – mondta az utcai divatot forradalmasító Demna Gvasalia, aki ezúttal azoknak az embereknek az öltözködési szokásaiból merített ihletet, akiket maga körül vagy az interneten lát.

Persze így is bőven voltak meghökkentő meglepetések a Pompidouban tartott bemutatón, ahol Párizs különböző szubkultúráinak sztereotípiáit vonultatta fel a divatház. Azaz a Vetements bemutatta, hogy hogyan néz ki az, aki nem a luxusmárkák több százezer forintos ruháiban éli le az életét. Volt itt minden; bundában vonuló hatvan körülö hölgy, rocker, Chanelt viselő ázsiai, bölcsészlány, titkárnő, punk, ENSZ katona, borotvált fejű skinhead, kidobóember, német turista, rendőrnő, emós és mivel mégis csak haute couture hétről van szó, még egy menyasszonyi ruha is előkerült Gvasalia tarsolyából. Tehát várhatóan a kőgazdagok és a divatrajongók is az utca emberének öltöznek majd 2017-ben.

4. A Valentinót is megihlette a görög mitológia

Elcsépelt klisének számít a divatvilágban, mikor egy tervező azt állítja kollekciójáról, hogy a “nők álmait valósította meg”. Különösen bicskanyitogató ez azoknak, akik csak álmodni mernek ilyen méregdrága ruhákról és úgy egyébként a gazdagságról. “Az álmok emberivé tesznek minket” – rukkolt elő a gondolattal a tervezőtárs nélkül maradt Pierpaolo Piccioli, aki görög mítoszokból és legendákból merített ihletet a tervezésnél. A dizájner szerint ugyanis a görögök adtak elsőként neveket az emberi érzéseknek. A Valentino fehér, nude, rózsaszín, levendula, sápadtzöld és kék színeket kapott egyszerű és elegáns estélyiruháit várhatóan látni fogjuk egy-két mellbimbóvillantásra vágyó hírességen a díjátadó szezonban.

5. Hordható haute couture a Diortól

Első haute couture kollekcióját mutatta be a Diornak a Valentinótól átigazolt Maria Grazia Chiuri, aki egy kerti labirintusban vonultatta fel kollekcióját a Musée Rodinben. “Nem szeretném elveszíteni az álmodozás eszméjét, de lehetővé szeretném tenni, hogy a couture hordható legyen” – mondta a tervező, aki egy metaforaként használta a zöld labirintus kifutót, rámutatva ezzel a saját életére és pályájára. Ennek tudatában már semmi meglepő nincs abban, hogy a Dior haute couture ruháira kapucni került és a kollekcióban felbukkantak olyan szokatlan ruhadarabok is, mint az állatmintás szőrmekabát, a farmer vagy a strukturált bő ing. A játékos fejdíszeket egyébként a kalapkirály, Stephen Jones készítette a divatháznak.

+1 Kedvencek

Persze más divatházak tervezői is kitettek magukért a szezonban, így várhatóan több A-listás híresség is választ majd magának estélyi ruhát a díjátadókra és filmpremierekre az olyan luxusmárkák kínálatából, mint például az Elie Saab, a Zuhair Murad, az Armani, a Schiaparelli, a Jean Paul Gaultier vagy a Viktor & Rolf.

Kattintson a galériára és nézze meg a kedvenc ruhakölteményeinket, ide kattintva pedig megnézheti, hogy mit mutatott be a Dolce & Gabbana az Alta Modán a La Scalában. A szicíliai tervezőpáros olyan világhírű operák jelmezeiból merített ihletet a szezonban, mint a Pillangókisasszony, a Falstaff, a Traviata, a Bohémélet, A varázsfuvola és a Lammermoori Lucia, a végeredmény pedig ezúttal is elképesztően látványos lett.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem

A visszahívás érintette autókon a problémás elemet cserélik.

március 20., 17:30

  • Offline
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel

El tudnál képzelni bárki mást Ace Venturaként? Pedig nem sokon múlt, hogy egy egészen más típusú színész alakísa az állati nyomozót.

március 20., 16:46

  • Offline
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé

A különleges, drónnal készített képeknek köszönhetően láthatjuk, milyen lenyűgöző látványt nyújtanak ezek az elfeledett magyar várak.

március 20., 14:00

  • Mindennapi
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság

Országos vizsgálatot rendelt el a hatóság.

március 20., 12:10

  • életem
Ezt gondolják a magyar emberek az üvegvisszaváltásról
Ezt gondolják a magyar emberek az üvegvisszaváltásról

Hogy hosszú távon mennyire válik be a visszaváltási rendszer, az még a jövő kérdése.

tegnap, 20:00

  • életem
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá

Tanulságos történet: olykor ellene kell mondani a bírságoló rendőrnek.

március 20., 13:36

  • Offline
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka

A rejtélyes szobor arca minden évben másképp fest.

március 20., 15:10

  • világom
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély

A repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye, egy 11 évvel ezelőtt történt szerencsétlenség oldódhat meg.

március 20., 14:35

  • világom
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész

Bruce Willis lánya elárulta, milyen állapotban van az édesapja, Demi Moore pedig családi fotókat osztott meg a 70. születésnapját ünneplő színészről.

március 20., 12:40

  • Offline
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?

Alapfelszerelés volt sok családban, a szocialista termelés alapanyagaiból szerelték össze. Valóságos sportot hozott létre a száguldás örömére.

március 20., 16:00

  • Mindennapi
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1

Pikáns utalásokat tettek a Balázsék című műsorban, jókora bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió1-re.

március 20., 10:36

  • Offline
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért

Egyedülálló rekord született: a 155 év után felbukkant Petőfi-vers kéziratáért kétmillió nyolcszázötvenezer forintot fizetett a nyertes licitáló.

március 20., 19:00

  • Offline
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?

Brankovics Mara diplomataként közvetített a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között.

március 20., 18:30

  • Offline
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?

Kvízünkben ezúttal regények mellékszereplői között válogattunk.

március 20., 06:46

  • világom
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt

Szabadon hagynák terjedni a rettegett vírust, és az oltást is ellenzi a miniszter vitatott javaslata.

március 20., 11:40

  • életem
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint

Valóban így néz ki egy hűtlen férfi?

március 20., 06:30

  • Offline
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei

A reneszánsz ember igyekezett elkerülni majdnem mindent, ami az ördöggel volt kapcsolatos.

március 20., 19:30

  • Testem
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod

Ezt a betegség a különös illatáról is felismerhető.

március 20., 06:00

  • Szülőség
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja

A csecsemőjüket gondozó anyák a tervek szerint július elejétől kaphatják a pénzt.

március 20., 11:10

  • Offline
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája

Furcsa történet az amerikai médiamágnás unokájáról, akiről máig nem tudni, hogy bűnös-e vagy áldozat.

március 20., 20:00

  • Édes otthon
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Nekik hála, olcsó szállásokat világszerte találni.

március 20., 07:26

  • életem
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

Egyes járművek magasabb sebességgel haladhatnak.

március 20., 09:05

  • Mindennapi
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat

Sokan félreértetik a megváltozott jogszabályt, és azt hiszik, nem kötelező már ez a vizsgálat, pedig komoly büntetést vonhat maga után.

március 20., 08:06

  • Offline
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?

Szereted az optikai illúziókat? Most egy álló mozgóképet mutatunk.

március 20., 08:20

  • Édes otthon
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat

Szakértő szerint egyes településeken valószínűtlen, hogy ATM-legyen.

március 20., 10:05

  • világom
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták

Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.

március 20., 09:35

  • életem
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle

Te hányat szegtél meg a nagyszüleink randi-illemszabályaiból?

március 20., 07:00

  • Édes otthon
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint

Távhővel 700 ezer háztartás mellett egészségügyi intézményeket is fűtenek: így változik a rendszer.

március 20., 07:46

  • világom
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni

II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.

március 20., 08:50

  • világom
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás

Megjelent a legfrissebb boldogságjelentés, Magyarország nagyot zuhant a listán, boldogtalanabbak vagyunk, mint egy éve.

március 20., 08:36

Érdekességek