Újfajta bolt jelent meg Magyarországon: zárás után is használhatod
Hibrid bolt nyílt Szegeden: nappal szokványos üzletként üzemel, ám zárás után is használható marad, éjszaka teljesen önkiszolgáló működésre vált. Mutatjuk, hogyan kell használni.
Hibrid bolt nyílt Szegeden: nappal szokványos üzletként üzemel, ám zárás után is használható marad, éjszaka teljesen önkiszolgáló működésre vált. Mutatjuk, hogyan kell használni.
Az Európai Unió új adó bevezetésével igyekszik kikényszeríteni a fűtéskorszerűsítést és az energiahatékonyság fejlesztését. A tervezet az egyes tagállamok miniszterei között vegyes fogadtatásra talál, a lakosság viszont egyértelműen nem örül majd a jelentősen megemelkedett kiadásnak.
A vételár fele visszajár júniustól azoknak az utasoknak, akiknek vonata több mint 20 perc késéssel ér célba, s ez csak egy a MÁV, az utasok számára kedvező, legfrissebb újításai közül.
Hat óra után néhány perccel szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből: XIV. Leó pápát választották meg a bíborosok.
Minden pápa első tetteinek egyike, hogy új nevet választ magának: hogy miért és hogyan teszi azt, az az egyház tradícióiban van kódolva.
Nemrég új, korábban ismeretlen élősködő jelent meg Magyarországon. A sündisznókullancs a sünökre nem jelent veszélyt, a kutyákra, a macskákra és az emberekre azonban annál inkább.
Az új színt különleges technikával, lézerimpulzusok segítségével állították elő, de sokak szerint megtévesztő azzal kapcsolatosan új árnyalatról beszélni.
Még el sem tűnt teljesen Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás, máris újabb fertőzés fenyegeti a hazai haszonállat-állományt. Ausztriában ugyanis megjelent a kéknyelv-betegség.
Egy kétszemélyes aprócska, de csúcstechnológiát, intelligens és környezetbarát megoldásokat tartalmazó családi ház mai árfolyamon szűk 14 millió forintból egy hónap alatt beköltözhető állapotban a kertedben áll, s ez még nem is a legolcsóbb megoldás.
Új kontinenst találtak Európa alatt, egyes részei megtalálhatók a hegyláncokban.
Egy külföldi számára már egy koccintás is nagy kihívás magyar nyelvi közegben. Az "egészségünkre" nem könnyű szó az idegen fülnek, hangképző szerveknek és memóriának. Ám most egy új, frenetikusan érvelő videó látott napvilágot az interneten, mely a magyarul tanulóknak logikus támpontot ad a kezébe.
A tavaly novemberben a fővárosban üzembe állított 26 új, rögzített traffipax az azóta eltelt három hónap alatt összesen közel 120 ezer gyorshajtást regisztrált. Mutatjuk melyik öt mérőnek volt a legtöbb dolga.