Új kötelező felszerelés kell, ha ilyen járművet vezetsz – pár hónap és ellenőrzik
Kötelező felszereléssé válik 2026 nyarától a tachográf a kisteherautókban is. A szabály a vállalkozásokon túl a sofőröket is érinti.
Kötelező felszereléssé válik 2026 nyarától a tachográf a kisteherautókban is. A szabály a vállalkozásokon túl a sofőröket is érinti.
Nemcsak a csúszós utak, de a nem megfelelően letakarított nagy járművek is veszélyeztethetik a biztonságos közlekedést.
2026-tól a teherautók már nem közlekedhetnek a településeken keresztül. A cél a biztonság, illetve az úthasználati díjakból származó bevétel növelése. A bírságok összege is jócskán emelkedik, ha megsértik a szabályokat a sofőrök.
Az országos közlekedésbiztonsági ROADPOL akció során leginkább a teherautókat és a buszokat ellenőrzik majd a rendőrök a héten.
Mindössze negyed dollár az átkelés ezen a különleges, mérnöki bravúrral és kivételes szorgalommal évente újraépített növény-hídon. Te át mernél rajta menni?
Leginkább az útépítések kezdetéhez érve találkozhatunk ilyen, vagy ehhez hasonló KRESZ-táblával. Mivel viszonylag ritka, kevesen tudják, mit jelent valójában, a legtöbben ráadásul azt hiszik, csak a teherautó-sofőrökre vonatkozik.
A Kúria döntése értelmében a főváros csak az év végéig szedhet útdíjat a teherautóktól, ami azt eredményezheti, hogy a fizetős elkerülő utakról átterelődik a forgalom Budapest utcáira.
A rendőrség ROADPOL éves ellenőrzést tart, buszokat és nehéz-tehergépkocsikat állítanak meg.
Franciaország 1940-es megszállását követően a Citroën elnöke megváltoztatta a teherautók olajmérő pálcikáján az ellenőrző rovátkát, így a járművek előbb-utóbb tönkrementek.
Egy Csepel teherautó második élete.