A szenvedélybetegségek kapcsán gyakran elfelejtünk a hozzátartozókról beszélni, pedig nagyon sokan vannak. Magyarországon óvatos becslések szerint is jóval több mint félmillió alkoholfüggő van, így a családtagjaikkal együtt a probléma több millió embert érint. Utóbbiak ráadásul nincsenek is jól.
Dunaharasztin, egy csendes kis utcában keresik a kiutat a felépülni vágyó, női szenvedélybetegek, akik a bent töltött egy évük alatt megtanulják újra felfedezni az élet örömeit. Az egyébként 21 főt befogadó intézményben jelenleg 19-en töltik napjaikat, akik közül már van, aki rehabilitációjának utolsó fázisában jár, és olyan is akad, aki most lépett a felépülése hosszú útjára.
Decemberben lesz nyolc éve, hogy Bajcsi Norbert nemet mondott húsz évig tartó súlyos alkohol-, gyógyszer- és kábítószer-függőségére. Felépülése sok szenvedélybeteg számára lehet példaértékű, noha egy pillanatig sem tagadja, a gyógyulás tele van buktatókkal. A vele készült interjúnkban józanságról, a visszaeséstől elválasztó másodpercekről és helyzetekről, magányról, elfogadásról, a függők társadalomba való visszailleszkedésről, rehabról, és arról is beszélgettünk, hogy miért különösen veszélyes ez a világ a mai fiatalok számára.
Az addiktológián már nem sok esélyt adtak Zoltánnak, aki több mint egy évvel ezelőtt betegen, csonttá soványodva, kétségbeesve érkezett a rehabra. Huszonhat évnyi kábítószerezés után már beszélni, sőt járni sem tudott. Hosszú út vezetett idáig, de most, a terápiája végeztével, nagy tervei vannak: hamarosan munkába áll, és arra készül, hogy jogosítványt is szerez. Zoltánnal Ráckeresztúron, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában beszélgettünk.
