Így viheted át a jövő évre a szabadságot – kevesen ismerik a szabályokat
Alapszabályként nem lehet a szabadságot átvinni a következő évre, ám a Munka törvénykönyve említést tesz két kivételről, amelyekkel érdemes tisztában lenni.
Alapszabályként nem lehet a szabadságot átvinni a következő évre, ám a Munka törvénykönyve említést tesz két kivételről, amelyekkel érdemes tisztában lenni.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium által közzétett új rendelettervezet számos fontos változást hoz a közlekedés különböző területein. A szabályok vonatkoznak a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedésre is.
Van, aki büntetést követelne azokra, akik a családos parkolóhelyekre gyerekek nélkül állnak be – pedig a KRESZ-ben ilyen szabály nincsen, csak a jóérzés tartatja be azt az emberekkel.
A halottak napja közeledtével sokan látogatják meg elhunyt szeretteik sírhelyét, hogy mécsesekkel és gyertyákkal tisztelegjenek emlékük előtt. Az emlékezés meghitt pillanata azonban fokozott tűzveszéllyel jár a temetőben és otthon is. E szabályok betartásával azonban elkerülhetjük a bajt.
Egyeztetés indult a szaktárca és szakmai szervezetek között arról, hogy milyen feltételekkel lehetne megváltoztatni a vezetői engedély megszerzésére vonatkozó szabályokat, és lehetővé tenni a 125 köbcentisnél kisebb teljesítményű motorok vezetését B kategóriás jogosítvánnyal.
Amerikai autót honosítani nem egyszerű feladat, mivel az európai közlekedési normák a műszaki, biztonsági és környezetvédelmi előírásokban is eltérnek az ottaniaktól. Mutatjuk, hogy kerülhet mégis bizonyos esetekben magyar rendszám rájuk.
Nem minden esetben érdemes a nyugdíjba vonulás feltételeinek teljesítése esetén azonnal igényelni az ellátást: összeszedtük, mely részletek lehetnek meghatározók ebből a szempontból.
Nemcsak az étteremben vagy egy társaságban kell tudni viselkedni, hanem az illemhely magányában eltöltött időnek is megvannak az íratlan szabályai. Illik ezeket is betartani, és nem csupán otthon, hanem a munkahely vagy a bevásárlóközpont mosdójában is.
A magyar tulajdonnevek helyesírása egyáltalán nem egyszerű. Különösen igaz ez akkor, ha a kiejtéstől eltérően írjuk, vagy toldalékolnunk kell a neveket. Bár a legtöbb helyesírási szabályt már az általános iskola alsó tagozatában megtanuljuk, sokszor még felnőtt fejjel sem vagyunk biztosak abban, hogy egyes vezeték- vagy keresztneveket, díjakat, földrajzi neveket hogyan kell a szabályoknak megfelelően leírni.
Életet is menthet azoknak a fontos szabályoknak a betartása, amelyekre a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) hívja fel a figyelmet a Balatonnál.
Az új szabály megengedi, hogy az árvízi védekezésben segédkező járművek szabadon használhassák a buszsávokat.
Ha épp Olaszországba tervezed az őszi utazásod, jó, ha tudod, hogy megannyi étkezési szabály teljesen más, mint ahogyan azt itthon megszokhattad. Ha úgy tetszik, Itáliában az étkezés nem csupán a táplálkozásról szól, hanem az mélyen gyökerező hagyományokhoz és társadalmi szokásokhoz is kötődik. Noha mindez a legtöbb külföldi számára meglepő, a helyi kultúra megértéséhez és tiszteletéhez elengedhetetlen.