Veszélyesebb, ha pénteken műtenek, mint ha hétfőn
Világszerte beigazolódott, hogy a legtöbben a pénteki műtétekbe halnak bele a betegek. Akit a hét utolsó munkanapján operálnak, nagyobb a valószínűsége rá, hogy nem éli túl a beavatkozást.
Világszerte beigazolódott, hogy a legtöbben a pénteki műtétekbe halnak bele a betegek. Akit a hét utolsó munkanapján operálnak, nagyobb a valószínűsége rá, hogy nem éli túl a beavatkozást.
A Zala Vármegyei Szent Rafel Kórházban és a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórházban a fertőzöttek számának emelkedése miatt részleges látogatási tilalmat rendeltek el.
Nem a megfelelő embriót ültették be egy nőnek egy kórházban, a tévedés pedig csak a szülés után derült ki. A babát elvették tőle, most perel a történtek miatt.
Ferenc pápát tíz napja ápolják abban a római kórházban, melynek neve II. János Pál óta összefonódik a pápaság intézményével – most hívek tömege imádkozik a szentatyáért a Gemelli előtt.
A Vatikán Ferenc pápa minden nyilvános szereplését lemondta a hétvégére – a katolikus egyházfőt a római Gemelli-kórházban ápolják súlyos légúti fertőzéssel.
Adott két csecsemő, akik ugyanabban a kórházban születtek, ugyanazon a napon, mindössze néhány óra eltéréssel. Adott két anyuka, akik boldogan tartják a kezükben újszülött kislányukat. Majd évtizedek múlva kiderül, hiba történt.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egyes szakrendeléseken elegendő csak megjelenni. Abban az esetben, ha nem beutalóköteles rendelésre kérünk a háziorvosunktól papírt, akadályozhatjuk a rendelés menetét is.
Akár a duplájára is nőhet a betegszám a traumatológián a csúszós utak miatt – figyelmeztet a kórházigazgató.
A mai naptól kötelező a maszkviselés a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. A lépést az intézmény a különböző légúti megbetegedések számának országos emelkedésével indokolta.
Több kórházban látogatási tilalom is életbe lépett.
Több kórházban is megtiltották a beteglátogatást az influenzajárvány miatt.
Az NNGYK a korábbi évektől eltérően a háziorvosok mellett egyes kórházakban is elérhetővé teszi a 3 év alatti gyermekek számára az influenza elleni védőoltásokat. Hétfőtől országszerte több intézményben igényelhetik azokat a szülők.