Nagyon fehér és nagyon színes konyhabútorcsaládra cseréli a Faktumot az IKEA
Bréking, a svéd IKEÁ-ban is ugyanolyan a húsgolyó! Ja, igen, ezt onnan tudjuk, hogy kivittek bennünket megmutatni, mivel álltak elő a Faktum helyett.
Bréking, a svéd IKEÁ-ban is ugyanolyan a húsgolyó! Ja, igen, ezt onnan tudjuk, hogy kivittek bennünket megmutatni, mivel álltak elő a Faktum helyett.
Az Expedit egy centivel összemegy, kerekebbek lesznek a sarkai és Kallax nevet kap - legalábbis tőlünk nyugatra.
Bár a mosogatók felett egymásnak feszült a nagypolgári és a minimál stílus, sok újdonságot nem láttunk a 2014-es Konyhakiállításon.
Itt egy zseniálisan sikerült Apple reklám-paródia az Ikeától, ami után ön is garantáltan szeretne egyet a 2015-ös katalógusukból.
Konyhát készül felújítani és nincs ötlete? Szerencsére az Instagram mindenki rendelkezésére áll, ha tudni szeretné, épp merre is halad a konyhatrend. A most összeszedett válogatásunkból ugyan elsősorban az derült ki, hogy az ideális konyha legalább harminc négyzetméteres és olyan steril, mint egy fogorvosi rendelő, de azért jó ötleteket így is lehet találni. Szemezgessen kedvére!