Kivezeti a Revolut ezt az ingyenes csomagot: tömegeknek okozhat nehézséget
Rossz hírt kaptak Revolut Business Basic felhasználói: az üzleti csomag, amelyet eddig ingyenesen vehettek igénybe, hamarosan már nem pénzbe kerül.
Rossz hírt kaptak Revolut Business Basic felhasználói: az üzleti csomag, amelyet eddig ingyenesen vehettek igénybe, hamarosan már nem pénzbe kerül.
Mindössze 21 oktatóval indul a középiskolások ingyenes jogosítványt szerző lehetősége ősztől, jelenleg még nem tudni, hogy mely iskolákban és hány diák tud majd részt venni a programban.
Több fontos útvonalat is lezárnak az augusztus 20-i ünnepségek miatt, és kevesebb lesz a parkolóhely is a fővárosban. Noha utóbbi szolgáltatás ingyenes lesz, van egy fontos szabály, amelyre mindenképpen fontos figyelned.
Nem az a baj, hogy a BKV ellenőrei nem fogják elfogadni a nyereménybérletet, hanem, hogy meg sem fogod kapni, csak a pénzednek mondhatsz búcsút, hiába ígérik ingyenesnek.
Ezentúl középiskolai keretek között is el majd sajátítani a jogosítvány megszerzéséhez szükséges ismereteket, aki pedig nem tud részt venni az online órákon, kedvezményt vehet igénybe. A program szeptemberben indul.
Bár egyre növekednek a banki tranzakciós díjak, akad néhány, ami után még nem kell pluszköltséget fizetni.
Nemrég jelentette be a kormány, hogy a diákoknak részben ingyenessé teszi a jogosítványt, amelyről most újabb részletek derültek ki. A hírek szerint az autósiskolák továbbra sem örülnek az állami kezdeményezésnek.
Hamarosan indul a jogosítvány megszerzését támogató állami program. Mutatjuk, mi lesz ingyenes a végzős középiskolások számára.
A Netflix Afrikában már kipróbálta a szolgáltatás ingyenessé tételét, és most felmerült, hogy az európai piacokon is megpróbálkoznának ezzel. Cserében azonban reklámokat is kell néznie azoknak, akik néznék a streamingszolgáltató adását.
Ingyenes az M6-os autópálya legfrissebben átadott szakasza, most érdemes kihasználni, ha az ország déli felén van dolgunk.
A postákon is ingyenessé tennék a készpénzfelvételt egy új törvénymódosítási javaslat értelmében.
Folytatódik az újszülöttek és a csecsemők ingyenes SMA-szűrése, amely betegség korai diagnózisa életmentő lehet.