A Földnek ezen a pontján több millió éve nem esett az eső - meglepő, hol található
Létezik egy hely a Földön, ahol évmilliók óta nem esett eső, és a természet szinte megállt az időben.
Létezik egy hely a Földön, ahol évmilliók óta nem esett eső, és a természet szinte megállt az időben.
A nyár lassan a végéhez közeledik, és ezt most már az időjárás is egyértelműen jelzi. Hiába vártunk még egy utolsó kánikulát, az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap sem lesz hőség.
Elsőfokú riasztás lesz érvényben a hét utolsó munkanapján az egész országban. Zivatarok, jégeső, viharos szél és felhőszakadás is érkezhet – mutatjuk, mire kell készülni!
Jelentős eltérések lehetnek a csapadék és a hőmérséklet szempontjából is az ország területén a csütörtöki nap folyamán. Zivatar és felhőszakadás miatt adtak ki riasztást, kisebb-nagyobb mértékben minden vármegye érintett.
Az Instagramon újabb különbségkereső kihívás hódít: első pillantásra teljesen azonosnak tűnő képeket mutat, pedig rejtőzik bennük egy apró eltérés. A feladvány nemcsak szórakoztató, de javítja a koncentrációt és a megfigyelőképességet is.
Az idei és a múlt nyár során is számos alkalommal csaptak le hazánkra hirtelen érkező, intenzív viharok, melyek meghatározták az évszak időjárását. Most megismerheted a zivatarcellák működését.
Hajnalban éles hőmérsékleti kontrasztokra ébredhetünk: míg az ország északi felén mindössze 8–10 fokot mutatnak majd a hőmérők, addig a Balaton környékén akár majdnem 20 fokos meleg is lehet a kora reggeli órákban.
Nem kellett sokat várnunk arra, hogy visszatérjen a nagy meleg, az ország egyes részein ma 32 fokos hőségre számíthatnak a lakók.
Bár a tegnap késő délutáni előrejelzés szerint még öt vármegyére citromsárga figyelmeztetés volt érvényben, ma ennek már nyoma sincs: napos, meleg időre számíthatunk – sokkal kellemesebbre, mint az elmúlt napokban.
Győr-Moson-Sopron vármegyén kívül mindenütt elsőfokú riasztás van érvényben az ország területén várható zivatarok, villámlás és jégeső miatt mára.
Továbbra is marad a rekord meleg: az ország számottevő részén harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
Veszélyjelzést adtak ki 17 vármegyére a kegyetlen hőség miatt. Akár 38 fokot is mérhetünk a nap folyamán.