Az orrunkig sem fogunk ellátni: borús, ködös idővel indul a hét
Párás, ködös lesz az időjárás hétfőn, néhol csapadék is képződik majd: szürke, télies napra számíthatunk.
Párás, ködös lesz az időjárás hétfőn, néhol csapadék is képződik majd: szürke, télies napra számíthatunk.
A szombati nap nagy részében túlnyomóan felhős, sok helyen teljesen borult időre számíthatunk. Délután azonban jelentős fordulat várható.
Több térségben is tartósan borult, erősen felhős időre készülhetünk a pénteki nap folyamán. Bár összességében kevés napsütés várható, a Tiszántúl térségében időnként kissé felszakadozhat a felhőzet.
Csütörtökön nagyrészt ködös, borult időre kell számítanunk, és viszonylag kevés helyen, leginkább a keleti tájakon süthet ki időnként a nap. Szitálás és eső is előfordulhat.
Szerdán döntően borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk, és csak kevés helyen bukkanhat elő a nap: ónos szitálás, kisebb eső lehetséges.
Kedden erősen felhős, sokfelé borult és párás időre számíthatunk, több helyen köddel. Elszórtan gyenge csapadék is előfordulhat, a délkeleti, keleti szél pedig főként a Dunántúlon élénkülhet meg.
Hétfőn borús, szürke, ködös idő várható, a hőmérséklet is kifejezetten télies lesz az egész országban.
Szombaton ismét ködös lesz az idő, különösen a keleti térségekben, ahol tartósan szürke égbolt és enyhe csapadék is várható. Nyugaton viszont időnként előbújhat a nap.
Délkelet felől a nap folyamán tovább vastagszik és terjeszkedik a felhőzet, amely fokozatosan egyre nagyobb területeket borít be. Ennek ellenére az ország északi és északnyugati térségeiben hosszabb időszakokra kisüthet a nap, máshol pedig feltámad a szél.
Változatos időjárás jön, lesznek az országnak olyan területei, ahol viharossá is fokozódhat a szél. Mutatjuk a részleteket.
Ma enyhülés kezdődhet az időjárásban, sok lesz a csapadék, de a Nap is kisüthet, a hegyekben pedig átmeneti havazás is előfordulhat.
Általában erősen felhős, borongós és csapadékos időjárásra számíthatunk, legfeljebb délkeleten szakadozhat fel rövid időre a vastag felhőtakaró.