hátrányos helyzetű gyerekek - Dívány

Címke: hátrányos helyzetű gyerekek
4 találat

Articles tagged hátrányos helyzetű gyerekek

Életem • 2024. 03. 29. 08:05

„Csak úgy maradhatok hiteles, ha nem hagyom itt a cigánytelepet” – interjú Galamb Alex pékkel

Galamb Alex története akár egy népmese is lehetne. A nélkülöző, szegény család legkisebb gyermeke elmegy szerencsét próbálni, amely során, noha sok akadállyal is kell szembenéznie, végül elnyeri méltó jutalmát: pék lesz, majd egyetemre jár, feleségül kéri a mátkáját, születik három gyermekük, és boldogan élnek. Alex még csak 26 éves, de a saját történetével már több tucat, hozzá hasonló sorsú gyermeknek mutatta meg, hogy a szegénységből kitörni nagyon is lehetséges. Galamb Alexszel, a Sütni jó! Alapítvány alapítójával beszélgettünk.

Szülőség • 2023. 06. 28. 12:16

Ezek a gyerekek először lépték át a falujuk határát

„Ugye ez a világ, óvó néni?” – kiáltotta a domb tetején állva egy óvodás kisfiú. Ő az egyike azoknak a mélyszegénységben élő gyerekeknek, akik még sosem jártak a lakóhelyük határán kívül. Számukra a világot csupán a szülőfalujuk jelenti, ahol a házuk és az óvoda közötti napi sétatáv a legnagyobb megtett út. Pedig az ő valóságukon kívül szerzett élmények és tapasztalatok olyan kapaszkodók lehetnek, amelyek segíthetnek nekik kitörni a szüleik által örökölt korlátok közül.