Egy évvel azután, hogy megözvegyült, Laura Horn önkénteskedni kezdett egy hospice házban. Hamar rájött, hogy többet tehet a halál előtt álló emberekért, mint gondolná.
„Mindaz, ami az életben jólesik, az mind hasonló a halálhoz: a sok-sok mély alvás, a gondolattalan merengés, a mozdulatlan pihenés, az egyedüllét mezőn és tengeren, elsikkadni a végtelenben” – írja Cserna-Szabó András az egyik könyvében. Szavai olyannyira igaznak tűnnek, hogy pontosan ezek egyben azok a pillanatok is, amikor az emberekben gyakorta felerősödik a halálfélelem, akár tudattalanul. Milyen következményekkel jár mindez?
A pszichológia hagyományosan az önmagunkhoz és a társainkhoz való viszonyunkat vizsgálja, de a természeti környezetünkkel szembeni abnormalitásunkról mélyen hallgat. A közelgő ökológiai katasztrófa korában azonban egyre nehezebb nem tudomást venni arról a pusztításról, amit a fogyasztási őrületünk művel ezzel a bolygóval. Meddig lehet fenntartani a természethez való kizsákmányoló vagy éppen túlidealizáló hozzáállásunkat? Dr. Kőváry Zoltán szerint a klímaszorongás egyik legnagyobb hozadéka éppen az lehet, hogy végre létezéspartnerünkké tesszük a természetet. A Körúti Szalon eseményén jártunk.
Nincsen félelmetesebb a halálnál. Ki-ki más mértékben, de mind félünk tőle. Viszont a kutatások szerint, ahogy egyre közelebb kerülünk a halál pillanatához, úgy múlik el ez a félelem.
Aki folyton azon aggódik, hogy cserbenhagyja az egészsége, az nagy valószínűséggel meg is betegszik. Steiner Kristóf a hétköznapi hipochondriáról.
