„Én ehhez kevés vagyok!” – Így küzdheti le az imposztorszindrómát
Hasznos tanácsok jönnek, amik segítenek abban, hogy belássuk, értékesek és tehetségesek vagyunk.
Hasznos tanácsok jönnek, amik segítenek abban, hogy belássuk, értékesek és tehetségesek vagyunk.
Sokféle oka lehet annak, ha valaki felmond. Előfordulhat, hogy az illető kap egy jobb ajánlatot, saját vállalkozásba kezd, visszaül az iskolapadba, vagy világ körüli utazásra indul. Megeshet, hogy megváltoznak a prioritásai, a körülményei, netán az egészségi állapota. De az is lehet, hogy azért távozik, mert túlságosan törődik a munkahelyével, és nem bírja nézni, ami ott zajlik. Ironikus, nem? Pedig sokkal többször megtörténik, mint gondolnád.
Egy házasság az érzelmi kötelék megszilárdításáról szól. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy a házasságok fele válással végződik, aminek általában az az oka, hogy vagy az egyik, vagy mindkét fél elégedetlen azzal, amit a kapcsolat, illetve a partner nyújtani tud számára. A legfrissebb kutatások a párkapcsolati elégedetlenségnek egy olyan lehetséges forrására mutatnak rá, ami az eddigi vizsgálatokban nem merült fel. Ez pedig nem más, mint a szexuális vágy változása – ami természetesen férfiaknál és nőknél másként zajlik.
Végkimerülésig tartó futamok, örök elégedetlenség, hibákon rágódás és önmarcangolás, a társas kapcsolatok elhanyagolása, hamis vágyak hajszolása... Hahó, perfekcionisták, hahó, maximalisták, csak a gödröt ássátok magatok alatt! Pedig van kiút, segítünk megtalálni.