Pánczél Róbert-interjú

Mindig jó érzéssel tölt el, ha olyasvalakivel beszélgethetek, aki végletekig megosztott mindennapjaink közepette is kész önálló véleményt megfogalmazni. Aki nem egyik vagy másik oldal szlogenjeit fújja, akinek a mondatait nem lehet csak társadalmi státusza vagy ideológiai meggyőződése alapján megjósolni, mert inkább belső iránytűje, mintsem különböző irányzatok mentén igazodik el az életben.

Pánczél Róbertet épp ilyennek ismertem meg: a mélyen vallásos és sok szempontból konzervatív értékeket képviselő, rendszeresen zarándokló, háromgyerekes középiskolai tanár ugyanis a legmegosztóbb kérdésekben is az elfogadás pártján áll, finom érzékenységgel fordul a gondjaira bízott gyerekek felé és nem utolsósorban kifejezetten szellemes, jó humorú beszélgetőpartner is. 

Páncél Róberttel véleményszabadságról, azokról a bizonyos mai gyerekekről, cserkészetről és némi matematikáról beszélgettünk. 

A C. R. Nagy Lajos

A ciszterci rend országszerte (és évszázadok óta) több oktatási-nevelési intézmény fenntartásáért felel, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, vagy ahogy röviden hivatkoznak rá, a C. R. Nagy Lajos az egyik legpatinásabb ezek közül.  

A csaknem négyszáz éves épületből (ami nemcsak a gimnázium tanulóinak, de kollégistáknak és alkalmanként zarándokoknak is helyet ad), sajátos nyugalom árad – igaz, a meditatív hangulathoz hozzátesz, hogy az évnek ebben a szakaszában minden valamire való diák messze elkerüli az iskolaépületet. 

Bár itteni tanulókkal nem találkoztunk, a tanév közbeni mindennapokat magunk elé tudjuk képzelni néhány Róberttől származó információ alapján is: a ciszterci erős gimi, ráadásul reálos – évtizedek óta folyamatos versenyben van a környék más neves iskoláival a Pécs Nagybetűs Reálgimnáziuma képzeletbeli címéért: a jóízű versengésben minden iskola előnyös tulajdonságát domborítja ki, Róbert például így mutatja be sajátját: „Pécsett és az ország más szegleteiben is sikerrel lehet más, neves iskolákban mérnöki, matematikai pályára készülni, de aki az orvosira akar menni, aki biokémiát akar tanulni, az jól teszi, ha hozzánk jön.” 

Csak ámulok, amikor Róbert arról mesél, hogy az ide járó gyerekek és szüleik egy része milyen céltudatossággal választ iskolát, szakot – éppúgy, mint a Róbert gondjaira bízott természettudományos (matekra–informatikára, illetve biokémiára specializált) C osztály tanulói is. Nem lehet a véletlen műve az sem, hogy Róbert épp a cések osztályfőnöke lett: 30 évvel ezelőtt maga is ilyen osztályban, épp itt koptatta az iskolapadot. 

„Ma már nincs kémiatagozat, és az én viszonyom is más akkori kedves tantárgyammal. Mondjuk úgy, hogy már csak én szeretem őt, ő nem szeret engem, ugyanis azóta minden másban jobb vagyok” – emlékszik vissza egy régi szerelemre a sokoldalú matek–fizika szakos tanár, informatikus mérnök. 

A „minden másból” akad bőven: Róbert az elmúlt évtizedekben megfordult hátrányos helyzetű szegregátum tanulói közt, művészeti középiskolában és óraadóként egyetemi katedrán is, 10 éve pedig a cisztercieknél foglalkozik nagykamaszokkal, akiket a legjobban szeret tanítani. 

„Nagyon szeretem ezt a korosztályt: azt, ahogy nyílik az értelmük, ahogy emberré válnak. Bízunk benne, hogy ebben segítségükre van, hogy az iskolában óriási hangsúlyt helyezünk a közösségépítésre. A közösség megtartó erejére ma is, sőt talán az eddigieknél is jobban szükség van.”

A felekezeti iskolákra egyébként is jellemző, hogy a közösségépítést kiemelt feladatnak tekintik – ez érvényesül a C. R. Nagy Lajosban is - többek közt a cserkészmozgalom által, amelynek egyébként Róbert három gyermeke közül kettő szintén tagja.

„Ez egy keresztény gyökerű és szellemiségű mozgalom, ami ugyanakkor nem rekeszti ki azt sem, aki nem keresztény, egy olyan közösség, ahová szülőként is szívesen engedi az ember a sajátját, és amiben az önállóság felelősségét élvezettel viselik a részt vevő gyerekek” – meséli a cserkészetről Róbert. 

Felekezeti iskolában járva adta magát az a kérdés is, hogy vajon csak a mélyen vallásos családok gyerekei számára áll-e nyitva az intézmény ajtaja, elvárás-e, hogy az ide járó diákok és családjuk a kezdetektől fogva magukénak vallják az iskola alapelveit. 

„Nem elvárás, és ahogy Albert Schweitzer mondta, egyetlen eszközünk a példamutatás – kezdi Róbert. – A ciszterci egyébként sem egy erőszakosan térítő rend, egyszerűen rendületlenül hiszünk benne, hogy amit felkínálunk, az vonzó lehet a diákok számára. Ha aztán végül valaki úgy jár ide négy évet, hogy eszébe sem jut mondjuk megkeresztelkedni sem, nos azt magunkra nézve kell kritikaként értelmeznünk” – mondja nevetve.

Pedig én nem is szeretem a matekot

Ottlétünkkor a ciszterci gimnázium egyik termében ültünk le beszélgetni Róberttel, a teremben a heti napközis táborozók táskái, kulacsai, almái és egyéb holmijai, de ők sehol: a gyerekek épp egy másik kollégával wing tsun kungfuztak, mielőtt visszatértek volna a terembe. A Róbert és kollégái által szervezett táborban ugyanis alapvető, hogy agyat és testet felváltva kell tornáztatni. Körültekintve épp az agytorna eredményeit látjuk: érdekes, hálós szerkezetű, épületeknek tűnő maketteket, amiket a táborozó gyerekek készítettek, első ránézésre hasonló elemekből, mint a sokunk számára az óvodából ismerős golyós építő. A terembe lépve a kreációk szépsége tűnik fel, közelebbről azonban az is, hogy ez az építőjáték lényegesen bonyolultabb épületek létrehozását teszi lehetővé, mint az általam ismert verzió, és hogy a gyerekek ki is használják a benne rejlő lehetőségeket. Egészen olyan, mintha a tavalyi Barabási-tárlat egyfajta gyerekrészlegében járnánk. Persze nem véletlen, hogy a táborlakó gyerekek matatva, építve, forgatva, egyszóval térben matekoznak itt, és sokszor az osztályteremben is. 

„Magamból indulok ki: én sem szeretem a matematikát – mondja Róbert. Matektanárként ez persze furcsán hangzik, de így van. Önmagáért nem szeretem, amikor viszont működésben látom – fizikában, kémiában, vagy mint itt ezeken modelleken, hálózatként, gráfként, akkor már engem is fel tud villanyozni. Azt gondolom, hogy ez a szemléletesség a fiataloknak is nagy segítség lehet, hiszen ha megnézzük a matekfelvételiket, azt látjuk, hogy a térgeometria rendre az egyik gyenge pont. Olyan élmény ugyanis, ami a térérzékelést tudná fejleszteni, ma már alig jön szembe a gyerekekkel. A legózás valamelyest közelít ehhez, de ott is van az építménynek egy fix alsó része, míg ezek az ábrák, testek szabadon forgathatók és értelmezhetők. Ahogy ránézek egy ilyen hálózatra, fejben meg tudom forgatni, mögé tudok nézni, és még mielőtt megérteném a mögötte húzódó matekot, megértem a lényegét” – meséli Róbert az elvről, ami idén is sok 8–13 éves kor közti gyereket csábít a táborba, és ami matematikaórán is nagy felismerésekhez vezet. 

Az építmények nekem elsőre csak szépségük miatt tetszenek, de Róberttől azt is megtudom, hogy ez sem baj. 

„Nem baj, ha csak szép. Ugyanis ez az élmény is csak egy kulcs, ami segíti a megértést, aztán szép lassan hozzájön a többi is. Ráadásul tényleg fontos szempont az esztétikum is: a gyerekekkel a tábor végén épület-szépségversenyt is rendezünk, aminek az eredménye beleszámít a pontgyűjtésbe: az ilyen játékosítás az órákon is nagyon fontos, mert sokkal élvezetesebbé teszi a tanulást. A játékokkal sokkal könnyebben mennek be az ismeretek, sokszor előfordul, hogy anélkül, hogy kifejezetten tanulási célunk lenne, játék közben ráismernek a gyerekek egy-egy olyan tételre, ami egyébként egyetemi tananyag, itt meg csak úgy kiböki az ember szemét.”

Tehetségek, kihívások

Rögtön arra gondolok, hogy jól van kitalálva, hogy Róbert és kollégái nem hozzám hasonló, kevésbé fogékony elmékbe töltik a matematikatudást: a Nagy Lajosba jellemzően olyan családok járnak, ahol a matekos véna esetleg már több generáció óta öröklődő áldás lehet. Gondolom én. 

„Valóban nem panaszkodhatom, mert tanítottam sok helyen, van képem sokféle iskolatípusról, dolgoztam az Ormánságnak olyan részén is, ahol nagyon-nagyon sok hátrányos helyzetű gyerek tanul. Ott értettem meg, hogy tanárnak lenni sokféle kihívás tud lenni a körülményektől függően. Itt jellemzően nem kell azzal küzdenünk, hogy átadjuk, hogy a tanulás érték, mert a gyerekek többségének olyan háttere van, ahol nagyobb eséllyel esik könyv, mint mondjuk sörösüveg a fejére, ha meglöki azt a bizonyos szekrényt. De még így is: az itteni gyerekek mintegy harmadának nap mint nap el kell adni a matekot, mert korábban esetleg pont gyengébb tanárokat fogott ki, kudarca, rossz élménye volt, és akkor őt újra meg kell nyitni a matematika felé, újra fel kell nála építeni ezt az egészet.”  

Persze tehetséges gyerekeket tanítani sem csak játék és mese. Kérdezem is Róbertet, mi a nagyobb kihívás a számára: olyan gyerekeket tanítani, akik brillíroznak matekból, vagy azokat, akiknek kicsit nehezebben megy át a dolog.

„Mindkettőt szeretem, mert mindkét eset felébreszti a vadászösztönt. Azoknál, akiknek nyűg a matek, szép feladat megmutatni annak szépségét, akár úgy, ahogy én szeretem, működés közben. De a nagyon fogékony gyereket is igazi kihívás tanítani, hiszen mindig kell valami újat mutatni nekik, fenn kell tartani az érdeklődésüket. Tudnék nem is egy olyan gyereket mondani, akinek nem tudnék a fejére nőni, ha csak a matek felől közelítenék hozzá. De abban bízom, hogy emberileg tudok mit átadni még nekik is.” 

Videós segítség

Bár Róbert és kollégái békeidőben érdeklődő, támogató családi hátterű gyerekeket tanítanak, a koronavírus-járvány időszaka alatt épp azoknak a gyerekeknek készítettek segédleteket, akiket az elszeparálódás a többieknél is nehezebb helyzetbe hozott. Tavalyi pályázatában Róbert nem is iskolai munkájára, hanem ezekre a videókra szerette volna felhívni a figyelmet. 

Róbert és épphogy középiskolás fia, András 2020 tavaszától közösen igyekeztek valódi segítséget nyújtani a diákoknak a digitális oktatás során: a Játék Matek oldal videóiban olyan szakmai és módszertani segédeszközöket mutattak be, amelyekkel hatékonyan támogatható az otthoni tanulás, a vizsgákra történő önálló felkészülés.

„A technikai apparátust javarészt András fiam kezelte, ő a fővilágosító, az operatőr, és a vágó egy személyben” – meséli a projektről Róbert. 

Maga a videózás egyébként korábban kezdődött, néhány évvel ezelőtt Róbert egyetemi barátaival készített „reálos” oktatóvideókat, amiben az alapokat próbálták átadni a középiskolás korosztálynak. Annyit, amennyivel – ahogy Róbert fogalmaz – egy erős hármast üzembiztosan lehet hozni. „A továbbiakhoz meg azon bátorodtunk fel, mondja, hogy részt vettünk az M5 Felsős című műsorainak készítésében is. Egy jól felszerelt nagykozári stúdióban több matematika- és fizikavideót készítettünk, melyet a digitális távoktatás során tudtak használni a diákok.” 

A saját videók gyártására az első nagy lezárással egy időben álltak át. Róbertnek megtetszett a videózás és elhatározta, hogy YouTube-videókkal, önállóan folytatja az ismeretterjesztést. Sorsszerű, hogy a 2020 tavaszi hullám Maradj otthon! utasítása pár nappal azután érte Róbertet, hogy egy kisebb vagyont költött a felvételekhez szükséges eszközökre. Egyedi ötlettel indultak, miközben a járvány sok más pedagógust is a videózás felé sodort. A Játék Matek oldalnak három nagy célcsoportja volt a járvány első hulláma alatt. Az érettségizőknek a matematika témaköreit és feladattípusait feldolgozó ingyenes oktatóvideókat készítettek, a felvételizőknek a matematika-feladatsorok típusfeladatainak megoldását tették érthetőbbé, a családokat abban segítették, hogy gyerekeiket tanulást segítő játékok, alkalmazások és felületek segítségével tudják támogatni. 

És a videózásnak itt nem volt vége. A tavalyi év második fele óta Róbert öt kollégájával új területen is folytatja a tudásmegosztást: a REM X névre keresztelt digitális projektben célzottan a középszintű matekérettségire készítenek fel. A REM X-ben a gyerekek a teljes középiskolai tananyaghoz – azok kapcsán készült rövid, ütős videókhoz hozzáférnek – ami kulcsfontosságú az utolsó középiskolai évben, amikor jellemzően már az ismétlésen lenne a hangsúly.  

A lejátszási listák reklámmentesek és támogatást sem kapnak az elkészítésükhöz, így elképzelni is nehéz, hogyan térül ez meg, hogyan jöhet ki egyáltalán nullszaldóra. 

Támogatás

„Nem volt bevételi forrásunk, miközben már a saját videókhoz vásárolt felszerelésnél elment egy autó ára, így egy idő után úgy döntöttünk, hogy annak érdekében, hogy finanszírozni tudjuk segítő szándékú tevékenységünket, fizetős online előkészítővel egészítjük ki a korábbiakat, emellett lehet már Patreonon keresztül is támogatni a munkánkat. Az ebből, illetve táborokból, előkészítőkből befolyó pénz segítségével ingyenesen elérhetők maradhatnak a REM X-es segédanyagok.”

Adott egy társadalmilag nagyon hasznos feladatot végző szerveződés, ami ráadásul válsághelyzetben áll oda azok mellé, akiknek erre nagy szükségük van: bennem felmerült a kérdés, hogy az állam milyen formában támogatta ezt a kezdeményezést. 

„Érdemi reakció nem volt, de itt nemcsak a mi projektjeinkre gondolok, hanem az egész járványhelyzet kezelésére. Nem történt ugyanis átfogó módszertani intézkedés, kizárólag arra helyeződött a hangsúly, hogy kitegyük a fertőtlenítőt, de arról nem szólt a fáma, hogy hogyan szervezzük meg a helyettesítést, vagy milyen eszközökkel lehet jó színvonalon tanítani otthonról is. Amikor jött a második hullám, eltelt a nyár, arra gondoltam, ezalatt talán felfegyverkeztek az oktatási döntéshozók is, de ekkor sem történt előrelépés. Az egyik legjelentősebb segítség is magánúton érkezett: a piacról frissen kiszorított Mozaik kiadó habozás nélkül ingyen elérhetővé tette online anyagait. Az állam rosszul vizsgázott, persze most osztogat ilyen-olyan díjakat, de ez nem mindenkit tölt el azért elégedettséggel.” 

Pedig arra, hogy mit lehetett volna a látszatintézkedések és a semmi helyett tenni, Róbert szerint a tanárok nagy többségének lenne ötlete. Nem is egy. 

„Az egyik például, hogy jól lehetett volna használni azoknak a kollégáknak a szabad kapacitását, akik a járvány alatt nem igazán tudtak órát tartani, például a testnevelő tanárok. Lehetett volna azt mondani, hogy oké, akkor az összes osztályfőnöki adminisztratív feladatba ők segítsenek bele, mert nekik van szabad kapacitásuk, míg bizonyos óratípusoknál az otthon oktatás nemhogy kevesebb, de jelentős többletfeladattal jár. Nem így történt, a feladat maradt annál, aki szerencsétlenségére úgy volt matektanár, hogy mellette még osztályfőnök is. Jó lett volna szervezetten megismertetni a jó gyakorlatokat a kollégákkal, amiket országszerte spontán módon osztottak meg egymással a tanárok. Remek lett volna az is, ha kapunk előfizetést a munkánkat segítő felületekre, hogy az ember legalább ne fizessen azért, hogy elvégzi a feladatát. Jellemző, hogy azokat a működőképes felületeket, amelyeken keresztül a pedagógusok nagyobb része dolgozott, nem állami támogatásból, hanem profitorientált cégek jófejségéből kaptuk. Az volt a tapasztalatom, hogy még néhány bevételközpontú piaci szereplő is jobban segítette a munkánkat, mint akinek ez feladata lenne.”

Szolidaritás 

Mit lehet erre mondani? Tényleg szerencséje van az intézményeket és az oktatási rendszert fenntartóknak, hogy vannak olyan, a Szupertanár-sorozatban is feltűnő tanáregyéniségek, akik nem a fizetésük arányában tesznek bele lelkesedést munkájukba. Róberték például azért is, hogy ne nőjön tovább a távolság legszegényebb sorsú és a legjobb körülmények között élő gyerekek lehetőségei közt. 

„Ha magunk elé képzeljük Magyarország térképét, a legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű gyerekek és a jómódú, szerencsés körülmények között élők családjai között óriási a különbség, és az a tapasztalat, hogy ez az olló még tovább nyílt a járvány alatt. Aki eddig alig-alig jutott oktatáshoz és mindenféle háttere szegényes volt, az most még inkább nem jutott hozzá, aki meg jól ellátott, jó képességű, jó iskolákba járt, igyekvő tanároktól tanult, a szülei mindent megtesznek, és ki is tudják fizetni a plusz egy monitort, az maradt, ahol volt, vagy még jobban meglódult. És ez hosszú távon hat. Lehet, hogy képességük szerint ugyanott lenne a helyük, de az egyik a másikat meg fogja előzni, előfordul, hogy tehetségtelen emberek kerülnek pozícióba, a tehetségesek meg vakfolton maradnak. Reméljük, hogy az ingyenes videók is segíthetnek a különbségek csökkentésében. Egy olyan környezetben, ahol a postán érkezett, kinyomtatott tananyaggal valószínűleg inkább fűtenek, okostelefon viszont legalább egy van, ez talán egy jobb út.” 

Mai gyerekek

Tanárinterjút készítve nem tudom megállni, hogy egy sokat emlegetett, ilyen-olyan, hanyag, rossz, figyelmetlen és szemtelen fajról, az úgynevezett mai gyerekekről kérdezzek. Vajon tényleg annyira mások, mint mi voltunk? 

„Nekem szerencsém volt, mert a legtöbbször olyan helyen tanítottam, ahol a gyerekeket óriási elhivatottság fűtötte. Korábban a művészeti iskolában olyanok gyerekek voltak, hogy ha megkérdeztem valamelyiket, mi szeretne lenni, akkor pontosan tudta, hogy gitárművész, és ettől nem is tágított harminckilós korától kezdve. Az itteni gyerekek közt is sokan vannak, akik vért ittak, van céljuk, és mi, felnőttek is irigyeljük nyakasságukat és komoly kitartásukat. Az egyik nagy különbség viszont, hogy bár sokkal több információjuk van mindenről, mint korábban, ismeretük kevesebb: nehezebben igazodnak el akár a szakmák közt is, hogy melyik iskola mire készít fel, hogy tudnak majd érvényesülni. A másik, amire mindenki panaszkodik, hogy a mai gyerekek nehezebben tűrik a monotóniát. Ez igaz, még ha jó esetben egy tanóra nem is monoton. Biztos, hogy jóval többször van szükség témaváltásra, mint régebben: most ahhoz kell alkalmazkodni, hogy más lett a tudás fogyasztása is, a gyerekeknél ma nagyon jól működik a gyors, lényegre törő információátadás, ami egyébként hozzám is közel áll, mert nem szeretek akademizálni. Azt viszont semmiképpen nem gondolnám, hogy a mai gyerekek butábbak lennének.  Inkább azt, hogy egy jóval bizonytalanabb világot hagyunk rájuk, mint amit mi kaptunk, amiben a diákok szerintem még mindig úriemberek, a felnőttek viszont már nem mindig.”

Véleményszabadság

Róbertet arról is kérdeztem, hogy mennyire jelent – bármilyen értelemben – szakmai megkötést az, hogy felekezeti iskolában tanít. 

„Én úgy gondolom, hogy ma Magyarországon egy felekezeti gimiben tanítani sokkal magasabb fokú szabadságot jelent, mint a klikkes intézményben dolgozni. Itt nemcsak a krétát nem kell dekára kimérni, de az is szabadságot jelent, hogy azt, ami az iskola, a gyerekek és a szerzetesi szellemiség javát szolgálja, azt ezek az intézmények támogatják. És nincs olyan sem, hogy csak arról a szűk tankönyvpiacról választhatsz, ahonnan épp a legjobbakat szorítottuk ki, hanem mondd, miből szeretnél tanítani. Összességében azt gondolom, hogy az osztályterem még mindig egy önálló sziget, ahová még az igazgató is akkor jöhet be, ha én beengedem.”

A beszélgetésnek ezen a pontján erősen gondolkodtam, kérdezzem-e Róbertet arról, mit szól az utóbbi hetek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó, az iskolai életet közelről érintő pedofiltörvény vonatkozó megállapításaihoz, és hogy sok pedagógusban attól tart, bizonyos témákat, szerzőket nem érinthet az órákon.

„Én azt gondolom, hogy nem kell félni. Hallottunk hangokat arról, hogy eztán majd mit nem taníthatnak meg a tanárok. Én viszont úgy gondolom, hogy az oktatáspolitika nincs abban a helyzetben, hogy tanárokat bocsásson el a világnézetük miatt. Olyan extrém tanárhiány van, hogy szerintem nagyon súlyos hibát kellene elkövetni ahhoz, hogy meg akarjanak válni az embertől, ez egy kis szerencse a szerencsétlenségben.  

És azt is gondolom, hogy a nehéz témákat be kell vinni az iskolába is, és nagyon fontos, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Akinek ez a téma eddig is idegen volt, az eddig sem ment bele, aki viszont fontosnak tartja, az ezután is foglalkozni fog vele, mert a gyerekeknek igenis vannak kérdéseik, ők is értesülnek a világ dolgairól, és ezek dolgoznak bennük. Főleg az a korosztály, akiket mi tanítunk, abban a korban vannak, amikor magukról tanulnak, felfedezik mindenféle tulajdonságaikat. Ez a folyamat sok bizonytalansággal jár, néha félelmetes lehet. Én azt gondolom, hogy tanárként nem is feltétlenül az a feladatom, hogy elérjem, hogy a gyerek hozzám forduljon egy ilyen esetben, hanem hogy segítsek olyan légkört teremteni, amiben mindenről lehet beszélni, és amiből nem taszítják őt ki a többiek azért, mert más. 

Arról nem is beszélve, hogy ha mindig van szó ezekről a tabutémákról, legalább azt a titok/buli/poén faktort kivesszük, amik miatt a gyerek - tájékozódni akarván -  a pornóhoz fordulnak, mert nem lesznek rászorulva. Bevallom, nekem ez a téma igazából nem is olyan nehéz: korábbi és jelenlegi munkahelyemen is elég sokat tanultam elfogadásból.” 

Siker

Akárhol is és akármilyen szellemiségben tanítanak, nem a pénz, a minisztériumi köszönőlevél vagy a társadalmi presztízs tartja a pályán a Róberthez hasonló kiváló tanárokat. Sokkal inkább az a rengeteg plusz, amit a munkától kapnak, és az, hogy ha jól végzik a munkájukat, komoly hatással lehetnek a felnövekvő generáció életére. 

„Akkor érzem sikeresnek a munkámat, mikor nagyon erősek a gyerekek egy órán, amikor lehet menni szakmailag és amikor lehet közölni valamit a matekon keresztül, ami nem matek. Behozni fontos társadalmi kérdéseket, segíteni nekik, hogy egy kicsit eltávolodjanak, amikor szemlélnek valamit, hogy táguljon a horizontjuk. És az is nagyon nagy siker, hogy ha a gyereket sikerül helyén kezelni, és segíteni őt abban, hogy a képességeinek és lehetőségeinek megfelelően egy optimista, de reális jövőképet tűzzön ki, aminek az elérésében mi is tudjuk támogatni.”