Kéki Andrea szupertanár oktatás

Egy verőfényes júliusi reggelen érkezünk meg a velencei Zöldliget Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnáziumba, ahol a tavalyi Szupertanár-jelölt, Andrea széles mosollyal az arcán a kapuban vár ránk. Ahogy kedvesen beljebb invitál minket, rögtön feltűnővé válik a gyerekzsivaj hiánya, hiszen éppen a nyári szünet kellős közepén járunk, de a Velencei-tó közelségével, zöldellő udvarával és barátságos tereivel az iskola így is kellemes hangulatot sugároz. Az érzés csak tovább mélyül, amikor az osztályterembe lépve Andrea büszkén mutat végig diákjai alkotásain – köztük színes rajzokkal, egy szókeresővel és egy fiktív musical plakátjával –, amelyek játékosan keltik életre a Narnia krónikái-könyvek világát. Ez csak egy a fantáziadús iskolai feladatok közül, amikkel az alsós tanítónő megragadja a gyerekek figyelmét.

Így tényleg öröm tanulni

A Dívány és a Lidl tavalyi Szupertanár-pályázatának nevezője (egy másik érdekes pályázóról itt írtunk) azt a benyomást kelti, mintha mindig is tanárnak készült volna, így alaposan meglepődünk, amikor kérdésünkre elmondja, hogy bár édesanyja is tanítónő, ő csak némi kitérővel jutott el a pályára. „Semmiféleképpen nem akartam tanár lenni, csak azt tudtam magamról, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Első körben vendéglátóipari szakközépiskolát végeztem, aztán később családi nyomásra felvételiztem a tanítóképzőbe. Reméltem, hogy nem vesznek fel, de mégis sikerült. Ma már úgy gondolom, hogy nem véletlenül: azok a talentumok, amiket a Jóistentől kaptam, arra predesztináltak, hogy tanár legyek”, idézte fel Andrea, aki Debrecenben és Székesfehérváron kezdett tanítani, mielőtt egy szerencsés találkozásnak köszönhetően a velencei iskolában kötött ki. Az igazgatóhelyettes hallotta, hogy tanítónő, ezért megállította az utcán, így felmerült, hogy lenne-e kedve náluk dolgozni.

A tanítás akkor még jóval kisebb léptékben zajlott az iskolában, mint manapság, időközben azonban áttértek a két tannyelvű oktatásra, ami hatalmas változásokat hozott magával. Az intézmény népszerűsége azóta annyira megugrott, hogy nemcsak Velencéről, hanem a környékbeli településekről is rengetegen akarnak ide járni, ezért az udvaron légkondicionált konténerekből újabb tantermeket alakítottak ki számukra. Andrea szerint a sikerhez elengedhetetlen volt, hogy az iskola vezetése és munkatársai nyitottak legyenek az újításokra. „Van egy sztereotípia, hogy na, egy ilyen kis helyen nem lehet jó iskolát csinálni, de nem véletlenül jutottunk el idáig. Nagyon szeretik a szülők is, mert bevonjuk őket az iskola életébe, és bármikor eljöhetnek hozzánk.”

Ebben a támogató, inspiráló környezetben Andrea előtt is megnyílt a kapu a szakmai kibontakozásához, így tapasztalataiból fokozatosan építkezve egy olyan tanítási módszert dolgozott ki, ami izgalmakkal teli élménnyé teszi a tanulást. „Rájöttem arra, hogy ha én új dolgokat tanulok – mint a drámapedagógiai vagy a trénerképzés során –, az engem borzasztóan motivál, és ezeket az új dolgokat a gyerekeknek is át tudom adni. Ahogy az ember több időt tölt a pályán, rájön, hogy nem csak az a lényeg, hogy megtanítsa az osztást. Ebben a világban a gyerekeknek másféle gondolkodásmódra, készségekre is szükségük lehet, amiket szerintem nem elég csak a középiskolában vagy felnőttkorban megszerezni. Vegyük csak a helyesírás vagy a fogalmazás tanítását. Van egy fogalmazástankönyv, ami alapján lehet feladatokat csinálni, például arról, hogy mi történt velük hétvégén. Ez elég jó, mert meg kell tanítani az alapokat is, de ahhoz, hogy a gyerekek elkapják a lendületet és kiéljék a bennük lévő kreativitást, nyitni kell más dolgok felé is.”

Andrea ezt úgy oldja meg, hogy a hagyományos órai feladatokon túl különféle projekteket és tematikus heteket talál ki. A feladatok elképesztően sokszínűek. Ha a népvándorlás a téma, akkor a gyerekek zacskós levest terveznek őseiknek, ha Mátyás kora, akkor a fekete sereg HR-esei lehetnek, akiknek álláshirdetést kell írniuk, de elkészítették már Zrínyi Ilona vagy II. Rákóczi Ferenc Instagram-oldalát is. Andrea így próbálja behozni az életet az órákra, a gyerekek pedig minden pillanatát imádják.

Nyilván izgalmasabb így, mint egy sablonfeladatot megcsinálni. A közös alkotás mindig klassz dolog, hiszen az osztályközösséget is építi.

Egy mese születése

Kreatív munkából az idei évben sem volt hiány. Nagy sikert aratott például a fentebb említett Narnia-feldolgozás, melyhez a közösen készített terepasztal mellett minden gyerek valami olyasmivel járulhatott hozzá, amit tényleg jó szívvel, örömmel tudott csinálni – legyen az egy rajz vagy akár egy versrészlet. A tanév szintén egy különleges közös produktummal zárult. Technikaórán a parkban szedett botokból festettek manókat, kitalálták a nevüket, személyiségüket és foglalkozásukat, majd a karaktereket felhasználva írtak egy mesét, melyhez az osztály tanulói saját illusztrációkat is kreáltak. Így született meg az Erdei Manók története.

„Én arra használom ezt a módszert, hogy az iskola ne csak arról szóljon, hogy fogalmazást íratok a gyerekekkel. Szerintem – különösen az alsó tagozatban – az is fontos, hogy pozitív hozzáállásuk legyen a tanuláshoz. Ha tehát kapnak egy feladatot, az inspirációt jelentsen, és ne csak a gyomruk szoruljon össze tőle. Utólag senkit nem szoktak megkérdezni, hogy valakinek harmadikban, negyedikben milyen volt a bizonyítványa, és a gyerekek sem arra emlékeznek, hogy milyen volt az igeidőket tanulni, hanem például arra a nyomozós játékra, ami arról szólt, hogy Andi néni elraboltatta Brigi nénit, a napközis tanítót.”

A gyerekek nagyon élvezik az érdekes témákat, mint a hajózást vagy repülést körüljáró tematikus heteket is, melyek nem csak abban merülnek ki, hogy beszélnek róla, vagy házi feladat gyanánt hajókat építenek. Az iskolába rendszeresen érkeznek meghívott vendégek, így megfordult már náluk pilóta, légiutas-kísérő és vízi rendőr is, de szívesen látják a szülőket is, hogy kedvenc hobbijukról meséljenek, vagy akár bemutassák a gyerekeknek. Ebbe belefér, hogy időnként külső helyszínekre látogassanak el.

Van, amikor kicsit megrettenek a feladattól, de amikor beleírják a fogalmazásba, hogy mennyire klassz volt anyával, apával együtt megcsinálni, látszik, hogy milyen jól érezték magukat.

Az életre is nevel

Ugyancsak a tematikus vonalhoz kapcsolódik a „Mi leszek, ha nagy leszek?” hét, melynek a pályaválasztás a témája. A gyerekek ennek keretében tervet készítenek arról, hogy felnőtt korukban milyen foglalkozást szeretnének választani, utánanéznek, hogy ehhez milyen iskolákat kell elvégezniük, közben pedig a szülők előadásokat, prezentációkat tartanak a saját munkájukról. A tanítónő próbálja megértetni a diákjaival, hogy egy pályára többféle úton is el lehet jutni. Van, aki például mindig fotós szeretett volna lenni, és az is lett belőle, de ahogy az egyik apuka példája mutatta, akár egy építészmérnök is átképezheti magát, ha csak később jön rá, hogy ez az álma.

Órái során Andrea komoly hangsúlyt fektet a kommunikációra. Ha van egy projekt, amiről a gyerekeknek esszét kell írniuk, arra biztatja őket, hogy ne az ő gondolatait akarják kitalálni, hanem nyugodtan írják le saját tapasztalataikat, véleményüket. A tanárnő igyekszik tekintettel lenni a gyerekek lelkiállapotára is. Ha valakinek rosszabb napja van, félévente egy-egy alkalommal elveheti a tanári asztalról a „ne zavarjanak táblát”, ami azt jelenti, hogy az illető aznap pihenhet, olvashat, rajzolhat, de nem zavarhatja az órát vagy a padtársát. Mint Szupertanár-pályázatában is írta, „ha ezzel segítettem neki, hogy kicsit jobban érezze magát, már megérte”.

„Én partnernek tekintem a gyerekeket. Tudják, hogy Andi néni szigorú, ezért megvan a helye a tanulásnak, ahogy a viccnek és a nevetésnek is. Szerintem az egyik legnagyobb probléma az iskolákban a magatartás és a fegyelmezés. Én mindig azt szoktam mondani, hogy figyelj, most valami újat tanítok, tudom, hogy jobb lenne kibámulni az ablakon, de meg kell tanítanom neked. Ha viszont elkezdesz beszélgetni a padtársaddal, vagy zavarod az órát, akkor eleshetsz ettől a tudástól. A problémás osztályokban gyakran használok egy coaching eszközt, a skálázást, vagyis büntetés helyett inkább arra próbálom ráébreszteni a gyerekeket, hogy a pozitív változás miért lesz jó a számukra, és mit kell ehhez másképp csinálniuk. A folyamat során a legkisebb pozitív elmozdulást is visszajelzik egymásnak, ezzel segítve a cél elérését”, magyarázta Andrea. A diákok ezért már tudják, hogy ha lefutnak a kötelező körök, akkor jöhet a játék, ami nagyobb örömet okoz nekik, ezért szívesen tesznek érte.

A partneri viszony fordítva is működik: a tanítónő az év végén lehetőséget ad a gyerekeknek, hogy véleményt mondjanak róla és egymásról. Legutóbb így derült ki, hogy azok, akik korábban bántották egymást és esküdt ellenségek voltak, az osztályt átjáró csapatszellem hatására barátokká váltak. Andrea megemlítette azt is, hogy amikor a hajós projekt után egy olyan rajzot kapott, amin anyahajóként ábrázoltak, az egyenesen könnyeket csalt a szemébe.

„Azt gondolom, hogy a tanításban kell egy balansz. Ezt nagyon komolyan veszem. Én megtanítom a kötelező tananyagot, mindamellett fontosnak tartom, hogy a gyerekek elsajátítsák a 4 k-val jelzett készségeket, azaz a kreativitást, a kommunikációt, a kooperációt és a kritikus gondolkodás képességét is. Igazából az egész munkám arról szól, hogy ezt a két dolgot összhangba hozzam, vagyis hogy élményeket adjak, miközben megtanítom az igemódokat is.”

A Dívány és a Lidl 2021-ben is meghirdeti Szupertanár-pályázatát! Részletes információkat az alábbi linken találsz: