Az első iskolakezdés nemcsak a gyerek, de a szülők életében is nagy változással és sok-sok kötelező vállalással jár. Miután az óvodából átcsöppenni az iskolapadba általában nem mondható se könnyednek, se fokozatosnak, nagy nyomás tud helyeződni az ifjoncok lelkére, amit valahol mi, szülők vagyunk kénytelenek oldani és egyensúlyban tartani. Ez nem könnyű feladat, nehéz megtalálni, mennyi segítség és mennyi szigor az, ami fenntartja az érdeklődést és a megfelelő terhelést is.
Hogy milyen mértékben vegyünk részt a gyerek otthoni tanulásában, illetőleg mennyire hagyjuk őt önállóan megbirkózni az iskola adta kihívásokkal, nagyon is megfontolandó. Bizonyára mindannyiunknak vannak emlékei arról, milyen az, ha a szülők, esetleg a nagyszülők korrepetálnak. Ritkán sül ki jó dolog belőle. Ugyanakkor sokszor éppen a pedagógusok azok, akik utasítanak arra, hogy vegyük át a gyerekkel, olvastassuk fel, és kérdezzük ki. Kétségkívül ez a legkézenfekvőbb megoldás, azonban nagyon könnyen és gyorsan tud kritizálásba és veszekedésbe átcsapni ez a felállás, ami komoly érzelmi eltávolodást alakíthat ki a szülő és a gyerek között. A tudomány jelenlegi állása szerint pedig az életben való sikerességet kevésbé a gyerek kezdeti tanulmányi eredményei, mint inkább a velünk való kapcsolatunk minősége alapozza meg.
Már Vekerdy is megmondta
„A legrosszabb korrepetitor, gyerekeink legrosszabb házitanítója mindig maga a szülő. Saját gyerekünk idegesít a legjobban lecketanulás közben, hiszen vele szinte a fogamzás pillanata óta együtt tanulunk mindaddig, amíg velünk él vagy talán még tovább” – írja Vekerdy Tamás Kicsikről nagyoknak című könyvében.
Valóban, a gyerekeinkkel együtt tanulunk az életről, az emberi kapcsolatokról, és általuk saját magunkról is, ami már önmagában rendszeres (pozitív és negatív) feszültséget kelt. Ha még az iskolai kihívások megoldásában is aktív irányítóként akarunk jelen lenni, azt a kapcsolatunk sínyli meg, ennyit ugyanis nem bír el. A gyerek helyett, illetőleg őt nyüstölve dolgozni sok a szülőnek, de az iskola után otthon is fókuszált figyelmet tanúsítani a gyereknek is sok. Mindannyian otthon, a biztonságos családi környezetben eresztünk le, itt veszítünk a türelmünkből és a kitartásunkból, ami gyorsan vezet konfliktushoz.
A korai rossz emlékek pedig meghatározók a gyerek későbbi tanulmányi eredményeiben. Az első osztály még a kíváncsiság felkeltéséről, a figyelem elmélyítésének gyakorlásáról, új információk és gondolkodásmódok könnyed megismertetéséről szól, illetve kellene, hogy szóljon. Az élmények utólagos feldolgozásának eszköze pedig még mindig a szabad játék és mozgás kellene, hogy legyen. Sajnos ez utóbbit jelenleg kevés iskola tudja biztosítani, ezért szülőként talán ebben tudunk a legnagyobb támogatást nyújtani. A kellő mennyiségű otthoni szabad játék fog segíteni nemcsak a szülő-gyerek kapcsolat elmélyítésében, de a gyerek ösztönös tudásvágyának fenntartásában is.
Engedjük kérdezni, játszani és mozogni!
Hogy milyen tanuló lesz a gyerekünk, az nagyban függ attól, hogy elsőre milyen élményekben részesül az iskolában és otthon. Nekünk abban kell segítenünk, hogy könnyedebb legyen az átállás a játékos óvodából az elvárásokkal teli és fókuszált figyelmet igénylő iskolás életre.
A kíváncsiságát támogassuk, és a belé vetett bizalmunkat erősítsük. Teremtsünk megfelelő környezetet a tanuláshoz, és az elején persze legyünk is ott a közelében erre az időre, de elsősorban ne őt figyeljük. Hagyjunk neki időt az önálló gondolkodásra, és legyünk (csöndesen) nyitottak a felmerülő kérdésekre. Örüljünk, ha kérdez, és olyankor szívesen is segítsünk, de csak annyit, amennyi mindenképp szükséges. Próbáljuk megtalálni az ún. legközelebbi fejlődési zónát, vagyis a gyerek aktuális fejlettségi szintjétől való mindössze egylépésnyi távolságot. A legmotiválóbb mindannyiunk számára, ha valami csak épphogy tűnik elérhetetlennek. A sikertelen próbálkozások ekképpen viszont nagyon is hasznosak, hiszen ezek tanítják vizsgálódásra a gyerekeket, miközben nem keltenek bennük demotiváló csalódást.
Az otthoni tanulás lehetőleg ne tartson egy óránál tovább. Ebben a korban sokkal fontosabb a gyerekek szabad játékának és mozgásának biztosítása, amely által közvetett formában tudják feldolgozni a frissen szerzett tapasztalataikat. Az agyuknak több oxigénre van szüksége, amelyet a szabad levegőn való szabad mozgás garantál. Ne felejtsük el, hogy ez a korosztály még – ha közvetetten is, de – az önindította játék által mélyíti el leghatékonyabban a látottakat és hallottakat. Ezt azonban nekünk, szülőknek kell tudnunk, s ezért nekünk kell kiállnunk, mert az oktatási rendszerünk és a benne dolgozó, túlterhelt és sok esetben tehetetlen pedagógusok nem lesznek (nem lehetnek) ebben segítségünkre. Nekünk kell hinni, hogy mindez egyelőre elég!
S ha 3-4. osztályra mégis elkél majd a korrepetálás, okos gyerekek esetén is akár, akkor is inkább hagyjuk ezt másra! Mindannyiunknak jobb lesz így!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
