A lányom még csak 10 és fél éves, de hetek óta azzal nyaggat, hogy meg akarja nézni a Wednesday-t, mert az osztályban már szinte minden gyerek látta, akik szerint nincs benne semmi félelmetes. Az egyik, hazai gyártók termékeit hirdető oldalon pedig egy anyuka a 7(!) éves gyerekének keresett Wednesday-figurát, mert a kisiskolás nagy rajongója a sorozatnak. Gondoltam, megnézem az első részt, hátha a gyerekeknek van igaza, és paramama-üzemmódba kapcsolva túlzásba viszem az aggódást. Őszinte leszek, a férjemmel még örültünk is neki, hogy végre ürügyet találtunk arra, hogy megnézzük az Addams család egyik fő karakterére épített sorozatot.
Nahát, egy leszakított fej!
Az elején, a pirájás hereleszakítós részen túllendültem, hiszen „csak” azt mutatják, hogy vérszínűre színeződik a medence. Azonban kb. 15 perc után már premier plánban láthatjuk egy fiatal és gyanútlan turista emberi maradványait, ami vetekszik a Dahmerről készült sorozat egyes jeleneteivel. A következő durva képsorra várni kell az első rész közepéig, amikor is közúti balesetben elhunyt, kitört nyakú férfi látványát kapjuk az arcunkba. Félreértés ne essék, nem az én ingerküszöböm alacsony (egyik kedvenc sorozatom a Trónok harca, ami nem éppen szűkmarkú, ha durva jelenetekről van szó), egyszerűen csak nem hiszem, hogy érdemes kitenni mindennek egy kiskamaszt, akkor sem, ha történetesen betöltötte a 13-at – és még akkor sem, ha minden gyerek a Jenna Ortega-féle Wednesday-táncot tolja.
A Wednesday-jelenség
A tinik mindig is rajongtak a horrorfilmekért, nincs ebben semmi meglepő. Az Alkonyat-filmek óta pedig már azt is tudjuk, hogy egy vérfarkas és egy vámpír is lehet őrülten szexi, jó fej és romantikus, főleg ha még kortárs is. A Wednesday-ben mindez ötvöződik: horrorisztikus jelentek, amiktől lehet borzongani; megjelenik benne a humor, ami képes oldani a félelmet; az eredendően negatív karakter pozitív hőssé avanzsálódása, amivel azért tud olyan nagyszerűen azonosulni a kamasz, mert ő is kicsit mindenhonnan kívülállónak érzi magát (hiszen bizonytalan tinédzser).
Ha ez nem lenne elég, ott a menő képi világ, a neves rendező, a fantasztikus szereplőgárda és színészi alakítás, a vírusként terjedő táncjelenet. Tényleg behúzza az embert. Egy ilyen sorozatot látni kell! Főleg, ha „mindenki” nézi.
Akkor mégis mi a baj azzal, ha a kiskamasz is nézi a Wednesday-t?
Mondhatjuk, hogy ugyan, a gyerekek néznek félelmetes rajzfilmeket, játszanak horrorjátékokkal (igaz, ez is megérne egy misét), jöhetünk a Grimm-mesék horrorisztikus történeteivel, de nem érdemes egy napon említeni őket az új generációs tinihorrorokkal.
„10-12 éves kor alatt mindenképp nagyon káros az ijesztő, valós szereplőkkel, valós környezetben készülő filmek megtekintése. Ráadásul a filmeknek az elbeszélt, hallott vagy olvasott történetekkel szemben még van egy további sajátossága is: nem igényelnek mentális, képzeleti feldolgozást, túl egyértelműen, képszerűen, direkten és gyorsan hatnak a befogadóra, így nincs mód mentális feldolgozásra, távolításra. Ezért hathatnak az ilyen filmek sokkszerűen, a valódi traumához hasonlóan traumatizálóan egy kisiskolás gyerekre (rémálmokat, alvászavarokat, szorongást, teljesítményromlást előidézve). Főleg akkor, ha utána sincs módja a látottak megbeszélésére, az élmény feldolgozására, akár a szüleivel, akár egy pszichológussal” – olvasható Roboz Gabriella pszichológus oldalán.
A 13+ korhatár rendben van?
13-14 éves kor környékén még erőteljesebb a kortársak hatása, mint kiskamasz korban, ciki kimaradni abból, ami „menci”. És ha éppen az aktuális tinihorror az, akkor azt szinte kötelező nézni. Ekkor már szülőként sincs sok ráhatásunk, hogy mit nézzen a gyerekünk, és felmerül a kérdés, mennyire bízhatunk abban, hogy ha valami 13-as korhatárral van ellátva, akkor azt tényleg nézheti a 13 éves, függetlenül a véres jelenetektől.
„Amikor ijesztő tartalmat lát egy kamasz, mondhatja azt, hogy nem fél (ciki is lenne mást mondani). Igazából azonban arról van szó, hogy a hétköznapok során megélt félelmekkel ott próbál megküzdeni, hiszen biztonságos környezetben élheti meg a félelmet, nem eshet bántódása” – avat be Bodnár Csilla, klinikai szakpszichológus. „A saját indulatainak a kivetülését is tapasztalhatja filmnézés közben: ha a tinédzser nem meri kifejezni a dühét vagy a haragját a valóságos életben; nem mer nemet mondani a másiknak, mert akkor nem fogják őt szeretni, akkor a filmvásznon keresztül próbálja kiélni a felgyülemlett feszültséget.”
Nem mindegy, milyen rendszeresen néz a kamasz ilyen tartalmakat
Ez a megküzdései módszer azért veszélyes a pszichológus szerint, mert elszakítja a tinédzsert a valóságtól. Ha egy kamasz gyakran néz erőszakos tartalmakat, akkor megvan az esély arra, hogy hozzászokik a látottakhoz: gyakorlatilag nem érinti meg, ha szembejön vele az utcán, az agresszió izgalmassá válhat. Hiába a feszültségoldás a cél, a nem a gyermek korosztályának szóló filmek további szorongást is generálhatnak. Ebben az életkorban is fontos, hogy a látvány ne legyen túl realisztikus. A szörnyekkel teli filmekkel könnyebben meg tud küzdeni a kamasz, mint a darabolós gyilkosossal.
Bodnár Csilla szerint hatalmas a család megtartó erejének a szerepe. Az a gyermek, akinek a szülei érzelmileg elérhetők, és kiegyensúlyozott környezetben nevelkedik, könnyebben fel tudja dolgozni, helyén tudja kezelni, ha néha-néha belefut egy durva, félelmetes jelenetbe.
Nem az a kérdés, hogy traumatizálja-e a tizenéves gyereket, ha megnézi a legújabb tinihorrort (mert nagy valószínűséggel nem fogja), hanem hogy mekkora gond az, ha már egy 10-11 évest is hidegen hagynak a durva jelenetek. Hova vezet, ha idejekorán hozzászoktatjuk a gyerekeinket a morbid tartalmakhoz? Honnan tudhatjuk, hogy valóban leperegnek róla a látottak, vagy csak szégyelli bevallani, hogy igenis fél? Merthogy nagy különbség van aközött, hogy valamit a gyerek a saját érzelmi fejlettségének megfelelően elképzel egy bizonyos módon, esetleg nem a valóságnak megfelelő ábrázolást kapja a képernyőn, és aközött, hogy teljesen valósághűen lát egy emberi holttestet. Darabokban.
Szülőként nagyon nehéz felvenni a fonalat a mostani kamaszok generációjával; korábban érnek, mint ahogyan anno mi, ami részben annak köszönhető, hogy olyan tartalmak is elérhetők a számukra, amire nem biztos, hogy minden kiskamasz készen áll lelkileg.
Akármilyen megoldhatatlan feladatnak tűnik is, a mi felelősségünk, mennyire szippantja be gyermekünket a neten található vagy a streamingszolgáltatók kínálta tartalom. Beszélgessünk sokat a gyerekünkkel, figyeljük, mi érdekli, mire keres rá az interneten! Ha bizonytalanok vagyunk, akkor vegyük a fáradságot, és nézzük meg előre a tiniknek szánt, de kétséges tartalmú sorozatokat. Még ezután is dönthetünk úgy, hogy a gyerek velünk együtt megnézheti – igaz, arra nincs garancia, hogy el is tudjuk takarni a szemét a durva jeleneteknél, ahogy velünk tették anno a szüleink, amikor rákattant a Twin Peaksre az egész család.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés