„Eszem a paleo sütit, tőlem pár méterre meg nem tudják, hol töltik az éjszakát” – menekülők és befogadóik története

GettyImages-1383094320
Kálmán Szonja

Az ukrajnai háborús helyzetben kialakult menekültválság kezelésében nagy a szerepe azoknak a civileknek, akik befogadják otthonaikba a konfliktus miatt otthonukból távozókat: három befogadóval beszélgettünk arról, mit jelentett számukra a befogadás.

Az elmúlt hetek eseményei kapcsán kialakult civil összefogás a menekültek megsegítésére olyan toleráns színben mutatja be a magyar társadalmat, hogy az talán bennünket is meglep. A határra vagy budapesti pályaudvarokra érkező, napi több ezer menekült elszállásolásában oroszlánrésze van azoknak a civil embereknek, akik humanitárius segélyként saját otthonuk melegét kínálják a háború elől menekülők számára. Az adományba vásárolt élelmiszereknél vagy használati cikkeknél és az átutalt pénzösszegeknél is nagyobb áldozat otthonod kapuit kitárni: három befogadásra nyitott magyarral beszéltünk, és egyikük sem bánta meg döntését.

A menekültek befogadása morális alapvetés

Ákos azt mondja, nem kellett azon gondolkoznia, hogy segítsen-e ebben a helyzetben.

„Belső, morális alapvetés, hogy ha valakinél kivételezettebb helyzetben vagyok, akkor adok annak, akinek nincsen. Ennyire egyszerű. Épp lezártam egy megbeszélést, a gyerekeim egy trambulinparkban ugráltak, és azon gondolkodtam, hogy nem oké az, hogy én itt ülök a napon, és eszem a paleo sütit, miközben tőlem pár méterre emberek nem tudják, hogy hol töltik az éjszakát” – meséli. Így hát utánajárt, mire van épp akkor a legnagyobb szükség a Nyugatinál, vettek popsitörlőt, kivitték, és azt is elmondta, hogy ő szállást is fel tud ajánlani.

Ukrajna most veszélyes hely, a menekültek száma többmilliós lehet a háború végére
Ukrajna most veszélyes hely, a menekültek száma többmilliós lehet a háború végéreChristopher Furlong / Getty Images Hungary

„Ott állt egy család, szállást kerestek, mondták, hogy van négy macskájuk. Mondtam, hogy nekem is, meg egy kutyám: jöhetnek. Mondták, hogy körbenéznek a városban, és jöttek is utána” – idézi fel Ákos a történteket.

Az ukrajnai helyzetről nem kérdezett

Még mielőtt a menekültek megérkeztek volna a Budapesttől nem messze található családi házába, fogadott nagybátyjától, aki Hessenben húsz évig dolgozott menekültekkel, megkérdezte, mire érdemes figyelnie.

„Azt mondta, ne kérdezzük őket, hogy mi hogy volt. 

Nyugalomra, biztonságra és pihenésre vágynak, én ezt úgy tudtam megadni nekik, hogy főztem, leültettem őket, és beszélgettünk minden másról, amíg a gyerekek játszottak.

Azon voltunk, hogy eltöltsünk együtt egy normális estét. Szóba se hoztam, ami történt, és azt láttam rajtuk, hogy ez nagyon jó” – mondja Ákos, akinek vendégei később örültek, hogy az internetkapcsolatnak hála tudnak végre beszélgetni az otthoniakkal – négynapos utazást követően érkeztek ugyanis Magyarországra, ahonnan kiadós pihenés után indultak is tovább Helsinkibe.

„Ha az ember idegeneket enged be a házába, az lehet fura vagy kényelmetlen, de nem volt az, viszont segítettünk. Jó volt, hogy ezt a nyolc- és tízéves fiaimnak meg tudtam mutatni. Az egyikük azt mondta, először azt gondolta, hogy ez az egész nem lesz jó, de aztán tök jó lett.”

Tovább segítik a befogadott családot

Éva és családja hat napon át szállásolt el egy kárpátaljai családot: a négygyermekes anya az apa nélkül érkezett hozzájuk, a családfőnek csak négy nap múlva sikerült átjutnia a határon. A vendégek – ahogyan Éva gyermekei is hívták őket – tőlük egy másik ideiglenes szállásra költöztek, ahol integrációjukban is igyekeznek segíteni, de Éváék sem engedik el a nagycsalád kezét, próbálnak állást találni az apának amellett, hogy a náluk töltött idő alatt is ellátták őket étel mellett pelenkával, vagy éppen ruhával is a jótanácsokon kívül.

„A férjemmel közösen döntöttünk úgy, hogy befogadunk egy családot néhány napra, de persze a gyerekeket is megkérdeztük, ők is beleegyeztek. Többször vittünk adományt is a Nyugati pályaudvarra ezelőtt, aztán beírtuk magunkat a szállásadók közé is, és már aznap este fel is hívtak minket” – mondja Éva. Családi házukban tudtak biztosítani egy szobát a családnak, akik kezdetben elég zaklatott lelkiállapotban voltak az édesapa miatti aggodalmaknak köszönhetően.

A gyerekek is tanultak belőle

Éváék azt tartották fontosnak, hogy miközben megadnak nekik mindent, ami testi szükségleteik miatt nélkülözhetetlen, egy sétával, meseolvasással vagy játékkal el is tudják terelni figyelmüket. Megnyugvást viszont az jelentett igazán a család számára, amikor az édesapa is megérkezett: az otthoni helyzetről azt mondták, 

a katonák a házakba is bemennek, összeszedik a hadköteles korú férfiakat, így bujkálnia kell annak, aki ezt el akarja kerülni.

A helyzet persze időnként lemondással is járt a befogadó család részéről is, de Éva úgy gondolja, gyerekeinek is fontos tapasztalás volt az, hogy együtt töltötték ezt a hat napot a Kárpátaljáról menekülőkkel: megtapasztalhatták, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás, és azt is, hogy saját szerencsés helyzetünk talán nem örökre adott.

A befogadás által emberibb körülményeket biztosíthatunk a menekülteknek
A befogadás által emberibb körülményeket biztosíthatunk a menekülteknekAnadolu Agency / Getty Images Hungary

Kis lakásban is megoldható

Árvai-Illés Emese férjével egy kárpátaljai anyukát és hatéves kisfiát fogadta be tatabányai otthonába: azt mondja, mindkettejükben egyszerre fogalmazódott meg ennek ötlete a háború kezdetén.

„Azok jutottak eszembe, akik két éve hívtak volna minket Ukrajnába koncertezni: hogy mi van, ha ezek az emberek éppen Magyarország felé tartanak egy táskával, és nincs hova menniük?” – mondta Emese. Mivel kis lakásban élnek és macskáik is vannak, a kanapéjukat tudták felajánlani legfeljebb két ember részére. Regisztrálták felajánlásukat több helyen is, végül a segitsunk.com-on keresztül eljutott hozzájuk egy kis család, akik kifejezetten Tatabányára szerettek volna kerülni, mivel az anya nagyobb fia itt dolgozik és él egy munkásszállón. A szállón nekik már nem volt hely, így szükségük volt egy alternatív megoldásra.

„Azt mesélték, hogy félelemben ébredtek fel, mióta kitört a háború. A boltok ki voltak fosztva, akárcsak az automaták, nem lehetett pénzt felvenni. A falujuktól nem messze van egy katonai bázis, amikor onnan lövéseket hallottak, és azt mondták nekik, lelőttek egy drónt, akkor tudták, hogy el kell indulniuk. Két kis táskával jöttek, a nagymama otthon maradt, ő nem akart eljönni” – meséli Emese, hozzátéve: anya és fia szeretnének hazamenni, amint az lehetséges.

Zenekarukkal is segítenek

Emese és férje ezen túl még zenekarukon, a Black Nail Cabaret-n keresztül is segíteni akart a menekülőknek: zenéik megtalálhatók a Bandcampen, itt a múlt hét péntekén ingyenessé tették egyik lemezüket, a vásárlóktól adományt kérve azért. Közel 400 eurót gyűjtöttek, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlájára utaltak át – ők segítették a náluk lakó családot a határon, illetve az Emeséékhez utazásban. Anya és fia március végéig maradhat náluk: akkor zenekarukkal külföldön koncerteznek, de lesz, aki segít másik szálláshelyet találni a menekültek számára, ha addig nem oldódik meg a helyzetük.

Oszd meg másokkal is!
Mustra