szülő bosszút áll

A gyerekek bájosak, gyönyörűek, értelmet adnak az életnek. Ugyanakkor időnként annyira idegesítőek, hogy legszívesebben… mit is? Beleütnénk egyet a falba? Visítanánk vele együtt egy fél órát? Elszöknénk egy távoli, békés szigetre? Megráznánk a nagyszülők vállát, hogy gyertek már át segíteni? Vagy épp magát a gyereket ráznánk meg? Hol a határ, amikor szülőként már annyira elveszítjük a fejünket, hogy berendezési tárgyakban, állatokban, emberekben teszünk kárt? Meddig mehetünk el? Jogunk van-e bosszút állni a gyereken, ha lehetetlenül viselkedik?

Az utolsó a kérdésre a válasz teljesen egyértelmű: nem. Nem azért vagyunk a szülei, hogy úgy viselkedjünk, mintha mi is kicsik lennénk. Nem veszhetünk össze annyira a gyerekkel, hogy aztán dühödten kiugorjunk a kocsiból és bezárjuk a hatéves lányunkat, ahogy egy váci hipermarket előtt parkoló anyuka tette nemrég. A gyereke nem akart bemenni vele vásárolni, összevesztek, hát szépen a tűző napon álló kocsiban hagyta fél liter vízzel, majd dühösen berobogott a boltba. Egy járókelő meglátta a síró és dörömbölő gyereket, próbált neki segíteni, és értesítette a rendőrséget. A rend őrei pedig kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást, az autó ugyanis egy nyári napon perceken belül szó szerint halálosan meleg katlanná válhat.  

Kétféle szülői reakció érkezhet egy ilyen történetre. Az egyik típusú szülőnek alapvetően jó gyereke van, aki könnyen kezelhető, és a konfliktusokat meg lehet vele beszélni. A „tűrős” gyerek általában érzelmileg és értelmileg is intelligens, nyugodt, megéli az életkori nehézségeket, de még kezelhető mértékben. Az ilyen szülő maga is nyugodt, képes kezelni az indulatait. Nem is érti, hogy alakulhat ki ilyen helyzet egy családban. Sajnos a másik táborba tartozó szülők vannak többen.

Ők borultak már ki annyira a gyereknevelés terhei miatt, hogy kiabáltak, üvöltöztek, olyan szaladt ki a szájukon, amit nem gondoltak komolyan, vagy akár gyerekes módon bosszút álltak a porontyukon. Szinte mindannyiunknak vannak történetei, amelyeket mélyen szégyellünk. Szavak, amelyekkel sebeztünk, fizikailag erőszakos cselekedetek, dühödt reakciók, amelyek csak azt mutatták meg, mennyire gyarlók és gyengék vagyunk mi is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez megengedett vagy jó dolog. Közhely, de attól még igaz, és minden szakember egyetért vele, hogy a gyereket nem a szavainkkal tanítjuk, hanem a tetteinkkel. Ha mi állandóan kiborulunk, csapkodunk, kiabálunk, bosszút állunk, büntetünk, akkor ő is nehezen kezeli majd az indulatait. 

Hogyan ne állj bosszút a gyerekeden?

• Tudd, hogy nem vagy egyedül!

Bármennyire is rossz szülőnek érzed magad, nem vagy egyedül. Mindenkinek vannak rossz napjai, mindannyian követtünk és követünk el hibákat gyerekneveléskor. Gondolj csak bele, micsoda gyűlölethullám indult el a közösségi oldalakon az anyuka ellen, aki az autóba zárta a duzzogó gyerekét. Azok, akik minimum az anya halálát kívánták, maguk is parttalanul fröcsögték ki magukból a feszültséget. Nagyon valószínű, hogy ennek időnként a gyerekük is áldozatul esik, azaz ők sem jobb szülők bárki másnál. Nagyon fontos egyfajta egyensúlyt megtalálni: tudd, hogy nem vagy egyedül, de ez nem jelenti azt, hogy szabadulj meg a lelkiismeretedtől, dőlj hátra, és rontsd el az egészet. Érdemes törekednünk rá, hogy a viselkedésünk a lehető legközelebb álljon a normális tartományhoz, hogy a gyerek minél egészségesebb környezetben nőjön fel. Ám ebben a stressz, a megfelelési vágy, a kritizálás nem segített még senkinek. 

• Ismerd meg a gyerekedet !

Annál inkább az, ha kicsit távolabbról szemléled a történteket. Ha a gyereked állandóan hisztizik, kicsit állj meg, és nézd meg jól: vajon miért csinálja? Életkori sajátosság? Amellett mi lehet még az oka? Kinek van a családban hasonló személyisége? Vele milyen a viszonyod? Mi az, ami a gyerekedet felbosszantja? Mi az, amitől fél, esetleg szorong mostanában? Kikkel barátkozik, milyen a valódi viszonya a testvérével, milyen kérdések zakatolnak a fejében, mivel lehet lecsillapítani? Téged mivel idegesít fel? Milyen tévhiteket dédelgetsz magadban a gyerekneveléssel kapcsolatban, célokat, amelyeket nem érsz el? Milyen más technikákat próbálhatnál ki a viták rendezésénél?

Üvöltözés helyett sokszor többre mész azzal, ha beszélgetsz a gyerekeddel, kérdezel, meghallgatod és komolyan veszed a válaszait. A vitákon is sokat változtathat, ha nem a jó öreg kliséket (amikkel már az első alkalommal sem mentetek semmire) üvöltitek egymás arcába a gyerekkel, hanem megpróbáljátok megfogalmazni az érzéseiteket és máshogy kommunikálni, mint korábban. És megtanultok bocsánatot kérni. 

• Vezesd le helyesen az indulataidat!

Senki sem vitatja el tőled a jogodat arra, hogy ki legyél akadva. Mindannyian a magunk sérüléseivel érkezünk meg a szülői állapotba, a viták, a stressz, a fáradtság pedig hamar előhozzák belőlünk régi megoldási mintáinkat. Irracionálisak vagyunk a saját szüleinkkel és a saját gyerekeinkkel is. Arra azonban felnőttként és szülőként nekünk kell odafigyelnünk, hogyan vezetjük le dühünket. Nekünk kell belül meghúzni a határt, és kimondani, hogy nem cselekszünk haragból. Mert akkor éppen nem viselkedünk józanul. Ahogy autót sem vezetünk egy sör után, úgy a gyereket sem fegyelmezzük felforrt agyvízzel. Ott lesz később is, velünk lakik, higgadt fejjel pedig ezerszer érettebb módon tudjuk nevelni őt. Álljunk meg egy pillanatra, lélegezzünk mélyeket, tudatosítsuk, hogy nincs vészhelyzet, higgadjunk le. Az azonnali zsigeri reakció, a duzzogás, bosszúállás lehet, hogy pillanatnyi örömet okoz, de hosszú távon a kárunkra lesz.  

Sokat segít, ha tudatosítod magadban egy nyugodtabb pillanatban – akár szakember segítségével –, hogy milyen folyamaton mész keresztül a robbanásig, hol lehetne ezt még megfogni, más irányba terelni. Hol is van az igazi probléma? Keresd meg azokat a módszereket, amelyek segítenek megszabadulni a stressztől, legyen az sport, meditáció, hobbi, vagy öt perc a fürdőszobában, amikor a szitokszavak teljes tárházát kiürítheted. Meglepően sokat segít, ha nem marcangolod magad folyamatosan amiatt, amiért dühös vagy a gyerekedre, hanem ki mered mondani magadban, hogy épp mit érzel, akár le is írhatod (csak aztán ne felejtsd el kitörölni), vagy segítségül hívhatod a humort, és megláthatod a helyzet abszurditását. 

• Kérj időben segítséget!

A gyereknevelés nem egyemberes feladat. Manapság pedig már, ahogy a házimunkát, úgy a gyerek terhét is megosztjuk egymással egy párkapcsolatban. Ha úgy érzed, rajtad túl sok van, beszélj erről a pároddal, és keressetek megoldást. Nagyon sokat számít a nagyszülők, barátok, bébiszitterek jelenléte és valós segítsége, hiszen muszáj néha egy kicsit magadban lenned ahhoz, hogy fel tudj töltődni. Ne hagyd, hogy egyedül maradj a terhekkel, akkor ugyanis a feszültség hajlamos még inkább összegyűlni. A gyerekvigyázók mellett sokat segíthet egy pszichológus, vagy egy segítő csoport, ahol hozzád hasonló helyzetű szülőkkel beszélgethetsz.