Siket szülők nevelnek halló gyereket: így oldják meg a mindennapi nehézségeket

Olvasási idő kb. 7 perc

Janet és Daniel Moreno nem kis feladatra vállalkoztak. Mindketten siketek, ám teljes életet élnek házaspárként. Környezetük aggodalmának és ellenkezésének fittyet hányva gyermeket is vállaltak. Akiről azóta kiderült, hogy tökéletesen hall.

Kisfiuk, Luke Moreno két évvel ezelőtt született meg. Része a CODA (Child Of Deaf Adults) gyűjtőnévvel illetett gyerekek csoportjának, azaz siketek alkotta családban nevelkedik. Luke viszont tökéletesen hall. Ez nem olyan meglepő: valójában a siket szülőktől születő gyerekek kilencven százaléka hall. Pláne azoknál a pároknál nincs ok aggodalomra, akik, ahogy Janet és Daniel is, nem siketen születtek, hanem felnőttkorukra vesztették el a hallásukat. 

Ennek ellenére felkészültek mindkét eshetőségre, s ugyanolyan boldogok voltak, amikor kiderült, hogy a fiuk hall, mint ha az derült volna ki, hogy nem. Számukra Luke úgy tökéletes, ahogy van, s nem azért, mert mindenben teljesíti az elvárásokat, hanem azért, mert az ő gyermekük – mesélt érzéseiről Janet. Ám időbe telt, mire eljutottak idáig. A marylandi családnak nagyon sok nehézséget kellett leküzdenie. Az állásinterjúkon egyértelmű hátrányból indultak, hiszen a munkáltatóknak általában nincsenek tapasztalataik siket alkalmazottakkal kapcsolatban. Olyan kérdéseket tettek fel, miszerint hogy lenne képes Janet vagy Daniel telefonálni, vagy mennyibe kerül egy jeltolmács állandó alkalmazása a cégnek? Épp ezért a pár tagjai már attól is féltek, vajon a gyerekük, Luke képes lesz-e elfogadni őket úgy, ahogy vannak?

Ezek a félelmek a kisfiú születése után hamar elpárologtak. Luke ugyanazzal az imádattal nézett fel a szüleire, ahogy az összes kisbaba teszi. Kisgyerekként rájött, hogy szülei siketek, ám ez nem teszi őket értéktelenné számára. Ugyanúgy várja tőlük a gondoskodást, figyelmet, szeretetet, mint bármelyik másik gyerek. Persze a kommunikációjuk eltér a megszokottól. Luke folyamatosan tanulja a jelnyelvet, amelyet szülei használnak, de kis kezei még nem képesek bizonyos összetett mozdulatok elvégzésére. Emiatt saját szimbólumokat dolgozott ki, melyeket Janet és Daniel megtanult felismerni, lefordítani. Hang hiányában az arckifejezések sokkal nagyobb szerepet kapnak, ahogy a meseolvasás is: Daniel igyekszik élénk gesztikulációval kísérni a történeteket és hasból nevetni hozzájuk.   

A siket szülők nehézségei: járvány és kórházi kommunikáció

Felmerül a kérdés, mégis hogy tanul meg beszélni egy kisgyerek, akihez a szülei nem tudnak beszélni, akit nem hallanak. Természetesen úgy, hogy más, halló családtagok, barátok kommunikálnak vele. A pandémia időszakában viszont ezt nagyon nehézkesen tudták csak megvalósítani, ezért Luke beszédfejlődése le is lassult. A szülők a tévében található gyerekműsorokat használták e célra, illetve gyakran videócseteltek a családtagokkal. A mindennapokban pedig igyekeznek a hangok és a jelnyelv folyamatos kombinációját megvalósítani. Tudják, hogy mindkettő része a fiuk életének. S bár Luke csupán sírással nem tudja jelezni, mit szeretne, ha elmutogatni nem tudja, akkor a szemével fejezi ki. Szülei pedig olvasnak minden rezdüléséből.

Ezt azonban nem várhatják el a külvilágtól. A kisfiúnak egyéves korában vakbélgyulladása lett, ami egyébként nagyon ritka ebben az életkorban. A szülők jeltolmács segítségével tudtak csak kommunikálni a kórházban az orvosokkal. Ez higgadtan sem könnyű, pláne a szülői aggodalom tetőfokán, amikor idegesen berohantak a sürgősségire a fájdalmakkal küszködő kisgyerekkel, majd próbálták megértetni magukat a nővérekkel. Janet és Daniel is szörnyű élményként emlékszik vissza az esetre. 

Mégis ki segít a siket szülőknek?

Szerencsére a Moreno család aktív része a CODA-közösségnek, ahonnan minden támogatást és segítséget megkapnak. Amikor Luke beszédfejlődése lelassult, beszédtanárhoz vitték, ahol hamar felvette a ritmust és a korának megfelelő tudásszintet. A közösségnek hála a kisfiú más gyerekekkel is megismerkedhet, akiket hallássérült szülők nevelnek. Folyamatosan készülnek az újabb és újabb segítő eszközök is. A UCLA kutatói kifejlesztettek egy olyan alkalmazást, ami lehetővé teszi a hallássérült szülők számára érzékelni és értelmezni gyermekük sírását, akkor is, ha nincs a közvetlen közelükben.

A siket szülők jelnyelven kommunikálnak
A siket szülők jelnyelven kommunikálnakfizkes / Getty Images Hungary

Mindenkinek joga van családot alapítani

A Moreno házaspár olyan szépen vette a gyerekneveléssel járó akadályokat, olyan nagy örömüket lelik benne, hogy októberben érkezik a második gyermekük. Azt még nem tudni, ő képes lesz-e hallani a hangokat, a kórházi hallásszűrés adja csak majd meg a választ. Azt pedig Janet és Daniel is leszögezi, hogy eltekintve a siketségüktől, ugyanolyan családként funkcionálnak, mint bármelyik másik. Ugyanazokkal a nehézségekkel, örömökkel néznek szembe. 

S hogy mit élnek át maguk a gyerekek? Ugyanezt. Lilit Marcus halló gyerekként nőtt fel egy siket családban. Számtalan kérdéssel találkozott már élete során, olyanokkal is, mint hogy ismeri-e a Braille-írást és hogyan tanult meg autót vezetni. Lilit emlékei szerint gyerekkorában nyilván felmerült a hallás témája, például amikor vacsorán telefonon kellett segítenie szüleinek, vagy fordítania kellett jelnyelvet nem ismerő emberekkel, de egyébként úgy működött minden, mint bármelyik családban. Az édesanyja reggel elvitte az iskolába, este vacsorát készített, édesapja megtanította vezetni (a siketek éppúgy tudnak autót vezetni) és arra is, hogyan kell kitölteni a csekkfüzetet. Családi nyaralásokra jártak, túráztak. Ezekhez képest az, hogy a telefon csörgés helyett villogott, igazán apróságnak tűnik. Viszont a nyelv kérdése érdekes Lilit esetében: folyékonyan kommunikál angolul, ám amikor a legmélyebb érzései törnek elő belőle, az anyanyelvéhez, azaz a jelnyelvhez fordul. Az jelenti számára a biztonságot, az első nyelvet, amit megismert ezen a világon. 

Gyerekek felnőttszerepben

Ugyanakkor a helyzetnek hátrányai is vannak. A beszéd és a jelnyelv két különféle kommunikációs eszköz, másfajta figyelmet igényelnek. A halló gyerek emellett egyfajta tolmácsként működik szülei és a világ között, ami nemcsak pluszmunkát jelent, de azt is, hogy olykor olyan beszélgetésekbe keveredik, amelyekhez még túl kicsi. Erről számol be a siket szülőkkel felnőtt Lovel is: „Ha az orvostól kezdve a csődbíróságig mindenhová magukkal vonszolnak a szüleid, hogy fordítani tudj, nagyon hamar felnősz. Jóval azelőtt megtanultam a vakbélműtét szó helyesírását, mint a házét. Tanúi voltam mindazoknak a fájdalmasan unalmas dolgoknak, amelyeket a felnőttek zárt ajtók mögött csinálnak, amiket a legtöbb ember egyetemista koráig soha nem lát. Ez ugyan felkészített a felnőttkori papírmunkára, de inkább áldás és átok volt egyszerre.”

A siketséggel szembeni előítéletek pedig a gyereket is elérik, hiába beszél tökéletesen. Sokszor megtörténik például, hogy hangosan szidják a családot idegenek, feltételezve, hogy annak minden tagja hallássérült, a jelelő gyerek pedig ettől még hallja és érti, amit mondanak. Miközben attól, hogy valaki siket, még nem buta, visszamaradott vagy szegény – csak hogy a leggyakoribb előítéleteket soroljuk. Az ilyen családban felnövő gyerekek hamar megtanulják, hogy az emberek furcsa kérdéseket tesznek fel és értetlenkednek, miközben ők teljesen normálisnak érzik a családjukat – akkor is, ha ők hallanak, a szüleik pedig nem. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka

A rejtélyes szobor arca minden évben másképp fest.

március 20., 15:10

  • Offline
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé

A különleges, drónnal készített képeknek köszönhetően láthatjuk, milyen lenyűgöző látványt nyújtanak ezek az elfeledett magyar várak.

március 20., 14:00

  • Mindennapi
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság

Országos vizsgálatot rendelt el a hatóság.

március 20., 12:10

  • Offline
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?

Alapfelszerelés volt sok családban, a szocialista termelés alapanyagaiból szerelték össze. Valóságos sportot hozott létre a száguldás örömére.

március 20., 16:00

  • életem
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá

Tanulságos történet: olykor ellene kell mondani a bírságoló rendőrnek.

március 20., 13:36

  • világom
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem

A visszahívás érintette autókon a problémás elemet cserélik.

március 20., 17:30

  • Offline
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel

El tudnál képzelni bárki mást Ace Venturaként? Pedig nem sokon múlt, hogy egy egészen más típusú színész alakísa az állati nyomozót.

március 20., 16:46

  • világom
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész

Bruce Willis lánya elárulta, milyen állapotban van az édesapja, Demi Moore pedig családi fotókat osztott meg a 70. születésnapját ünneplő színészről.

március 20., 12:40

  • világom
Bizarr módon egészíti ki jövedelmét a 26 éves idegenvezető
Bizarr módon egészíti ki jövedelmét a 26 éves idegenvezető

Akkora sikert aratott, hogy már több segítőt is felvett maga mellé.

10 perce

  • világom
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély

A repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye, egy 11 évvel ezelőtt történt szerencsétlenség oldódhat meg.

március 20., 14:35

  • világom
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt

Szabadon hagynák terjedni a rettegett vírust, és az oltást is ellenzi a miniszter vitatott javaslata.

március 20., 11:40

  • Offline
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért

Egyedülálló rekord született: a 155 év után felbukkant Petőfi-vers kéziratáért kétmillió nyolcszázötvenezer forintot fizetett a nyertes licitáló.

március 20., 19:00

  • Mindennapi
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1

Pikáns utalásokat tettek a Balázsék című műsorban, jókora bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió1-re.

március 20., 10:36

  • Offline
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei

A reneszánsz ember igyekezett elkerülni majdnem mindent, ami az ördöggel volt kapcsolatos.

március 20., 19:30

  • Szülőség
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja

A csecsemőjüket gondozó anyák a tervek szerint július elejétől kaphatják a pénzt.

március 20., 11:10

  • Offline
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?

Kvízünkben ezúttal regények mellékszereplői között válogattunk.

március 20., 06:46

  • Offline
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája

Furcsa történet az amerikai médiamágnás unokájáról, akiről máig nem tudni, hogy bűnös-e vagy áldozat.

március 20., 20:00

  • Testem
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod

Ezt a betegség a különös illatáról is felismerhető.

március 20., 06:00

  • Offline
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?

Brankovics Mara diplomataként közvetített a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között.

március 20., 18:30

  • életem
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint

Valóban így néz ki egy hűtlen férfi?

március 20., 06:30

  • Mindennapi
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat

Sokan félreértetik a megváltozott jogszabályt, és azt hiszik, nem kötelező már ez a vizsgálat, pedig komoly büntetést vonhat maga után.

március 20., 08:06

  • Édes otthon
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat

Szakértő szerint egyes településeken valószínűtlen, hogy ATM-legyen.

március 20., 10:05

  • életem
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

Egyes járművek magasabb sebességgel haladhatnak.

március 20., 09:05

  • világom
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták

Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.

március 20., 09:35

  • életem
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle

Te hányat szegtél meg a nagyszüleink randi-illemszabályaiból?

március 20., 07:00

  • Édes otthon
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Nekik hála, olcsó szállásokat világszerte találni.

március 20., 07:26

  • világom
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni

II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.

március 20., 08:50

  • Offline
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?

Szereted az optikai illúziókat? Most egy álló mozgóképet mutatunk.

március 20., 08:20

  • Édes otthon
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint

Távhővel 700 ezer háztartás mellett egészségügyi intézményeket is fűtenek: így változik a rendszer.

március 20., 07:46

  • világom
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás

Megjelent a legfrissebb boldogságjelentés, Magyarország nagyot zuhant a listán, boldogtalanabbak vagyunk, mint egy éve.

március 20., 08:36

Ezt olvastad már?

Érdekességek