Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a rugós (Adamo) babahinták. A csecsemők fejlesztésére, szórakoztatására és nappali altatásra is remek megoldást nyújtanak, így a kimerült szülőknek is van hova nyúlniuk, és ez segít a nehéz, nyűgös helyzetekben. Aki ezt megtapasztalja, annak nehéz elhinni, hogy bármi is szólhatna ellenük. Pedig azért akadnak ellenérvek.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
A leglátványosabb probléma, amire nem szoktunk időben gondolni, általában akkor jön el, amikor a gyerek – életkora és testsúlya következtében – átkerül a kiságyába. Ilyenkor ugyanis hirtelen szembesülnünk kell a hinta biztosította előnyök hiányának a következményeivel: a gyerek se nem alszik el, se nem alszik vissza könnyen. Hozzászokott mindazokhoz a segítő tulajdonságokhoz, amelyeket saját magának kellene kidolgoznia. Egyre többen tapasztalják, hogy ezek a hinták egyfajta függőséget okozhatnak, ráadásul a mozgásfejlődésben is gátló tényezőt jelenthetnek, ha nem használjuk őket megfelelő mértékletességgel. Mutatjuk az összefüggéseket.
Eredetileg korai fejlesztő eszköz szerepet töltött be
A hinták elsősorban a korai fejlesztő központokban voltak használatosak, és azon belül is kifejezetten a koraszülöttek fejlesztésére, illetve a túlzottan feszes izomzattal rendelkező csecsemők kezelésére alkalmazták. A hinták, kialakításuknak köszönhetően, a kisbabák alakjának felvételével és a térben minden irányban történő mozgás biztosításával nemcsak fejlesztik a csecsemők még éretlen idegrendszerét, de mindezek által a méhben töltött időt is felidézik, amiből a koraszülöttek hiányt szenvedtek. A hintában való ringatás nyugtató és lazító hatású, így a túlzottan feszes izmokkal küszködő kisbabáknak is megoldást jelent. A hinták előnyei egyértelműen érzékelhetők, így nem csoda, hogy olyan népszerűvé váltak a hétköznapi otthonokban is, ugyanakkor fontos szem előtt tartanunk pár dolgot, ami a hozzáértésünk híjából fakadóan gondot jelenthet. Éppen az otthoni kényelem miatt és a saját szakértelmi hiányosságaink következtében könnyen rászoktathatjuk a gyerekeinket a hinta használatára, s ezáltal gátolhatjuk mind a fizikai, mind a mentális fejlődésüket.
Szabad mozgás mindenek felett
Szakértők szerint egy egészséges csecsemő számára az egyik legfejlesztőbb hatása a szabad mozgásnak van. Ez azt jelenti, hogy szülőként kevesebbet kell foglalkozni azzal, hogy milyen fejlesztő játékokat és tevékenységeket tudnánk végezni a kisbabánkkal, a legfontosabb, hogy elegendő és megfelelő teret biztosítsunk a szabad mozgására. A rugós hintákban valóban remekül elvan a gyerek, a sok forgás, oda-vissza lendülések fejlesztik az idegrendszerét, ugyanakkor a végtagjainak, a törzs és a nyak izmainak a mozgását igencsak korlátozzák. A csecsemők életük első évében rengeteg mozgásfejlődési állomást teljesítenek, amihez egy szabad, sík, viszonylag kemény alapra van szükségük. Lehetőséget kell számukra teremteni, hogy az ébrenlétek idejének nagy részében minél nagyobb ívben el tudják fordítani a fejüket, a testüket, hogy aztán idővel elkezdhessenek forogni, hason feltámaszkodni és nem utolsósorban kúszni-mászni.
Tény, hogy a legtöbb esetben (mert kivételek mindig vannak) óriási segítséget jelentenek ezek a hinták a csecsemők altatásában. Hatásuk szinte az autó járó motorjával egyenértékű, és még csak ki sem kell lépni miatta a lakásból. Az érzékeny rugózás, a fészekhatás és a szülő látványa nyugtatólag hat a gyerekre, aki könnyebben ellazul, és álomba merül. Ha pedig aztán fel is ébred a mikroalvások következtében, mozdulatára egyből reagálnak a rugók, automatikus ringatásba kezdenek, a gyerek pedig gond nélkül vissza is alszik. A hinták altatásra való rendszeres alkalmazásánál azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mihamarabbi önálló alvás érdekében a kisbabának arra van szüksége, hogy önállóan próbálkozzon megbirkózni a mikroébredések szabályozásával.
A szülői ringatás fontos a gyerekek számára. Érzik a test melegét, a szívdobogást, jó esetben a szülőből áradó nyugalmat, és mindez nemcsak segíti az elalvást, de az egészséges érzelmi kötelék megerősítésében is fontos szerepet játszik. A hosszú alvások a ringatás és az önálló próbálkozások szimbiózisából alakulnak ki. A gyakorlás megkívánja, hogy ne legyenek azonnali segítő ingerek, amelyeket a rugós hinta biztosít. Ahogy a képernyő előtt töltött passzív befogadáshoz is hozzászokhat a gyerek, ellustítva ezzel a képzelőerejét, úgy a hinta által biztosított ringatás is akadályozni tudja az önnyugtatás egészséges kialakulását. Az ebből adódó probléma hamar megmutatkozhat éjszakai alváskor és a vendégségben is, amikor a gyerek nem kaphatja meg a szokott segítséget.
A rugós hinta remek találmány, és nagyon nagy segítséget tud nyújtani akár fejlesztésről, akár napközbeni szórakoztatásról vagy nyugtatásról van szó. A mértékletesség azonban kulcsfontosságú, hiszen a hintához való hozzászokás több komoly problémát is magával hozhat. Eleinte jó segítség, de a szabad mozgás és az önálló alvás megfelelő fejlődésének érdekében javasolt ragaszkodni az alkalmi használathoz, illetve a mihamarabbi fokozatos kiságyba való átszoktatáshoz (4–6 hónapos korban).
A kezdeti nehézségek idején nem könnyű hosszú távon gondolkodni, a rövid távú meggondolatlan könnyítések azonban gyakran járnak hosszú időt igénybe vevő korrekciókkal. Ezt pedig se magunknak, se másnak nem kívánjuk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés