Az igazi Mulannak nem volt sárkánya, cserébe tényleg fiúként harcolt a háborúban

Olvasási idő kb. 3 perc

Akik unják a szokásos Disney hercegnős meséket, nagy örömmel üdvözölték az 1998-ban megjelent Mulan című rajzfilmet. A bátor, katonákat megszégyenítően kitartó lány apja helyett vállalja országának megvédését a kegyetlen hunok hordái ellen. A végén persze elnyeri a győzelmet, a szülői elismerést és a szerelmet is, azaz sorsa kicsit másképp alakul, mint a valódi Mulané.

Bár hogy pontosan ki is volt ő, nem olyan könnyű felfedni. Hua Mulan Kína legendás alakja, akit – a mesétől eltekintve – főleg a Mulan balladája című költeményből ismerünk. Azóta írtak róla történelmi regényt, dalt, színpadi művet is, sőt, a Vénuszon krátert is elneveztek róla. A történetet annyira komolyan veszik, hogy minden kínai tankönyvben szerepel, legendáját minden család ismeri. A valóságalapot az a lány jelentette, aki valamikor 386 és 618 között született és élt Kína északi részén. 

A szakértők nem értenek egyet abban, hogy valóban kínai származású lett volna a család, az is elképzelhető, hogy a területre vándorolt tuoba nomád csoport tagjai voltak. Ez magyarázná azt, hogy egy lány, akit a kínai hagyományok meghagynának a maga szerepében, hogyan érhetett el ilyen feminista színezetű sikereket: a nomád népek között gyakrabban vállalhattak férfiasnak tartott szerepeket nők is. Akárhogy is történt, Mulan idős apja megkapta a katonai behívóját, de tudni lehetett, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a harcot. A szülők másik gyermeke, a fiú túl fiatal volt a szolgálathoz. A behívót visszautasítani azonban nem lehetett. Ekkor döntött úgy Mulan, hogy fiúnak öltözve teljesíti a családi kötelességet apja és öccse helyett.

Mulant így ábrázolja egy 19. századi kínai selyemfestmény
Mulant így ábrázolja egy 19. századi kínai selyemfestményCulture Club / Getty Images Hungary

Azért tudott harcolni, mert fiúnak nevelték

Eddig tart a történetnek az a része, amit a Disney szeret megfilmesíteni. A valóságról tudnunk kell, hogy Hua Mulant katona apja fiúként nevelte fel. A hagyományos női szerepek mellett – megtanult szőni és hímezni – kardforgatásra, lovaglásra kiképzett leányzó így könnyedén tett úgy, mintha ő maga is egy katona lenne a seregben a többi közül. Családja tudott a tervéről, ám rajtuk kívül senki sem. Az északi határon fosztogató és öldöklő mongol nomád törzsek ellen vette fel a harcot, azaz szó sincs gonosz hunokról, akik világító sárga szemmel próbálnak a császár életére törni. Mulan jó stratégaként és harcosként vívta ki bajtársai és felettesei tiszteletét, és 12 éven keresztül szolgált úgy, hogy senki nem vette észre a nemét. Éjszakai ruhája nem árulta el, ereje felért a férfiakéval, így senki sem kételkedett. Bár 2020-ban a Disney élő szereplős változatot készített, az igazi Mulant humora miatt sokunknak ez a rajzfilm jelenti:

Herceg nincs, bár ki tudja?

Mulan végül megelégelte a harcokat, kért egy jó lovat, és hazatért a családjához. Elismertségét jelzi, hogy kísérőt is kapott maga mellé az útra. A szülők alig ismerték fel a harcedzett, páncélos katonát, akivé a lányuk fejlődött. Mulan azonban visszatérve a régi életébe ismét női ruhát öltött, amivel katonai kísérője előtt is leleplezte magát. Szerelmi szálról és virággal érkező kapitányról azonban szó sem volt. Bár ki tudja? Maga a történet annyira régi, s oly sokat változott az idők során az aktuális társadalmi és politikai erők hatására, hogy akár igaz is lehet egy Disney-féle befejezés. Legalábbis reméljük, hogy Mulan megtalálta a boldogságát. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek