magántanuló iskola

Azok a szülők, akik a nyáron alig tudtak mit kezdeni izgő-mozgó csemetéikkel, hálásan (na jó, kitörő örömmel) fogadták, hogy végre van, aki és ami lefárasztja a gyereket. Ennek pedig fő összetevője a tanulás mellett a közösség. Minden gyereknek szüksége van arra, hogy megkeresse és megtalálja a helyét a kortársai között. Hogy velük játsszon, rohangáljon, ordítozzon, beszélgessen, vitázzon, később szerelmes legyen vagy életre szóló barátságokat építsen ki. Na, ez az, amit az egyéni tanrendben tanuló gyerekek – legalábbis az iskolában – nem kapnak meg. 

Hogyan lesz magántanuló valaki?

Nagyon fontos tudnivaló, hogy erről mindig a szülő dönt, hiszen 18 éves koráig ő felel a gyermekéért. Azaz egy diák hiába nyafog azért, hogy otthon maradhasson, alapos indok nélkül ezt nem teheti meg. 2019 előtt a szülők kérelmet nyújtottak be az intézményvezetőhöz, aki – olykor a gyámhatóság bevonásával – döntött a kérdésben. 2019-ben viszont annyira megszigorították a feltételeket, hogy megszüntették magát a magántanulói jogviszonyt is, helyébe az egyéni munkarend lépett. Innentől cikkünkben is ezt a kifejezést fogjuk használni. Igénybevételében már csak az Oktatási Hivatal dönthet, év közben pedig csak rendkívüli esetben fogadnak kérelmeket. Ennek következtében azóta megfeleződött az egyéni munkarendben tanulók száma. A másik nagy tévhit a témával kapcsolatban, hogy akik otthon maradnak, azok tulajdonképpen nem csinálnak semmit. Alszanak, míg mások hétkor az iskola felé bumliznak, félévente bejárnak dolgozatokat írni, de senki sem hívja ki őket váratlanul felelni, és igazából nem kell annyi nehézséggel megküzdeniük.

Aki így szabadul a köznevelésből

No de mégis kikből lesz egyéni munkarendet követő diák? A huzamosabb ideig külföldön élő, színészként dolgozó vagy éppen élsportoló gyerekekből. Azokból, akiket szülei otthon, vagy egy nem állami iskola kötelékében szerveződött közösségen belül maguk tanítanak. Ez elsőre urizálásnak hathat, ám ha megnézzük, milyen tanrendet kell követniük a mostani iskolásoknak, milyen iszonyatos mennyiségű a tananyag, milyen sok a kiégett, a lehetetlen munkakörülményekbe belefáradt – már ha egyáltalán akad mindegyik szakra egy – pedagógus, máris érthetőbbé válik a döntés. A követelményeknek így is meg kell felelni, de a félévenkénti vizsgákra máshogy is fel lehet készülni, mint azt központilag előírják. Több mesével, játékkal, mozgással, az érdekességekre koncentrálva, élményszerűen, kis létszámú tanulócsoportokban, ahol mindenkire oda lehet figyelni. A sportolók esetében az edzésekhez, versenyekhez lehet igazítani a tanulnivalókat, amire csakis otthon van lehetőség, általában magántanárok segítségével. 

Sajátos nevelési igényű vagy tartósan beteg gyerekek

Az egyéni munkarend nagyon fontos azoknak, akik valamiben eltérnek a nagy átlagtól. Az a rákos nyolcéves, aki többet van kórházban, mint otthon, nyilván nem tud bejárni az iskolába, így egyéni tanrendben veszi át a fejezeteket, jellemzően a szüleivel. A sajátos nevelési igényű vagy BTMN-gyerekek pedig azért szorulnak ki gyakran az iskolai közösségből, mert az integráció csak papíron néz ki jól, a gyakorlatban sokszor sem a pedagógusok, sem az intézmény, sem a gyerekek nincsenek felkészülve arra, hogyan lehet ezt minél gördülékenyebben levezényelni. Időnként maga a gyermek olyan, aki nem tűri az idegen közösséget, máskor meg éppen az iskolai zaklatások, verések elől menekítenek ki gyerekeket a szülők az egyéni munkarendbe. 

Kinek kell igazodni kihez az iskola esetében?

Az egyéni munkarendű státusz lehetőséget nyújt azoknak, akik akár betegség, akár egyéni igények miatt nem szeretnének a központosított rendszerhez alkalmazkodni. Azoknak is, akik úgy vélik, az iskolarendszernek kéne a gyerek nagyon is valós igényeihez igazodni, és nem a hatévest beletörni egy nem neki való rendbe. Ugyanis nem mintadiáknak születünk. Sok mozgáshoz, rengeteg szabadban töltött időhöz, érdekfeszítő tanításhoz, a fejlődő agy és az érzékeny lélek igényeinek figyelembevételéhez minden egyes gyereknek joga van, legyen 6 vagy éppen 16 éves. Igen, ezért cserébe az adott iskolai közösségből kiesik. Ez abban az esetben lehet nagyon káros, ha cserébe a kis diák nem kap semmi mást. Azok, akik kis tanulócsoportokba viszik a gyerekeiket az iskola helyett, ugyanúgy megtanulnak alkalmazkodni, beszélgetni, szocializálódni. Ha rendszeresen viszik őket közösségbe, akkor a világban is eligazodnak. Igazgatói engedéllyel pedig az iskolába is bemehetnek, beülhetnek bizonyos órákra, így ez az élmény sem marad ki az életükből. Ha a szülők odafigyelnek arra, hogy gyerekük megfelelően szocializálódjon a neki való társaságban, nem jelent hátrányt az egyéni munkarend.