5 elképesztő otthoni kísérlet, amitől még a szülők is elámulnak

GettyImages-812820482

Hetedik osztálytól a fizika mellett már kémiát is tanulnak a gyerekek. Rettegett tantárgyak, amiken kínkeservesen próbálják átküzdeni magukat, és aztán örökre elfelejteni az egészet. Pedig lehetne ez másképp is.

A természettudományok valójában hihetetlenül érdekesek. A gyerekek pedig egészen kicsi koruktól tesznek fel kérdéseket: miért gömbölyű a föld, miért esik le, amit leejtek, miből van az eső, miért nyálkás a csiga, miért kék a tűzhely lángja? Mivel fűtünk, honnan jön az áram, hol bányásszák a sót? Milliónyi kérdés, ami a természettudományok témakörébe tartozik, és ami nagyon is érdekli a fiatalokat. Még válaszokat is kaphatnának rájuk, ha olyan oktatásban vennének részt, ami pont ezekre az érdekességekre ad magyarázatot, de érthetően és izgalmasan. 

Ha van egy kis időnk, már az óvodás gyereknek megmutathatjuk, hogy mennyire izgalmas világban él. Olyan kísérleteket végezhetünk együtt, amelyektől tátva marad a szájuk, de közben szinte észrevétlenül tanulnak is. Így aztán fenntarthatjuk érdeklődésüket, a reál tantárgyak nem lesznek a foghúzáshoz hasonlítható gyötrelmek, és akár kamaszkorra is megmaradhat a felfedezés izgalma. A kísérletezés ráadásul kiváló családi program, amiben mindenki részt vehet, ráadásul az összetevők nagy része megtalálható otthon, a kamrában.

A káposztaleveles kísérlet sok gyerek kedvence
A káposztaleveles kísérlet sok gyerek kedvenceChu17 / Getty Images Hungary

1. Trükkök a mosogatószerrel 

A bűvös folyadék messze nem csak mosogatásra való. A legnagyobb erénye, hogy buborékokat lehet fújni belőle. Nem is akármilyeneket! Míg a levegőben nagyjából gömb alakúak lesznek, a vízben méhsejt alakzatban gyűlnek össze. Próbáljátok ki, hogy egy pohár mosogatószeres vízbe szívószállal óvatosan buborékokat fújtok. A magyarázat úgy szól, hogy a kis légbuborékok igyekeznek a lehető legoptimálisabb formában elrendeződni, ezért lesz más alakjuk. A kamaszoknak már a buborékok vékony faláról is mesélhetsz, amelyekben vékonyréteg-interferencia jön létre, így látjuk őket különböző színűeknek. 

No de mi történik, ha a mosogatószer borssal találkozik? Fogjunk egy pohár tiszta vizet, és szórjunk a felszínére tört borsot. Elhelyezkednek valahogy. Most egy csepp mosogatószert adjunk nekik, és lám, szinte rémülten futnak szét. Az ok: a mosogatószer hatására lecsökken a víz felületi feszültsége. 

2. Még hogy a kémia unalmas: fekete kígyó

Ez már komolyabb kísérlet, amit mindenképpen csak felnőtt végezzen el. Keverj össze egy hőálló kis tálban 5:1 arányban porcukrot és szódabikarbónát. A keveréket csak akkor öntsd a tűzálló tálba, ha az alját már megszórtad homokkal, és készítettél benne egy mélyedést (ahogy a tojást szoktuk a lisztkupacba helyezni). A porcukros keverék köré (és rá) önts gyógyszertári alkoholt, majd óvatosan gyújtsd meg. A fehér porkupacból növekvő fekete kígyók fognak kimászni. Hogy miért? Mert az égés során keletkező hő lebontja a szódabikarbónát (azaz a nátrium-hidrogén-karbonátot), amitől szén-dioxid keletkezik, ez nyomja felfelé az elszenesedő, sötét színű cukrot. 

3. A legjobb kísérlet otthon: felrobbanó uzsonnászacskó

Ha a gyerek nem szíveli az iskolát, vagy épp az uzsonnát, külön öröm lesz ez a kísérlet. Fogj egy gyorszáras műanyag zacskót, de most ne tegyél bele szendvicset. Inkább egy deciliternyi vizet, majd kétszer annyi ecetet (amiről ugye tudjuk, hogy sav). Csomagolj egy evőkanálnyi sütőport (azaz bázist) papírtörlőbe vagy zsebkendőbe, és dobd bele a folyadékba, zárd le a zacskót, majd rázd fel az egészet. Helyezd messze magatoktól (meg mindentől, ami értékes), mert fel fog robbanni. Először csak pezsegni kezd, aztán a keletkező gáz – főként szén-dioxid – szétveti a zacskót. Ugyanezzel a módszerrel lufit is lehet fújni, de ételfesték segítségével házi vulkánkitörést is szimulálhatunk, nem is beszélve a gyönyörű, színes, vándorló buborékokról. Ugyanez a reakció játszódik le, amikor sütőporral sütünk valamit, ezért emelkedik meg és lesz levegős a sütemény. 

4. A gyerek imádni fogja: a szivárvány minden színében

Az oly sokszor utált káposzta nagyon sok otthoni kísérletnél tehet jó szolgálatot (és akkor nem kell megenni sem). 4 bögre vízre, többféle ételfestékre és fehér káposztalevekre lesz szükségetek. Az ételszínezéket keverd a vízhez, majd mindegyik pohárba tegyél szárával lefelé egy-egy káposztalevelet. Várjatok egy-két órát, és a növény az erezetén át fel fogja szívni a vizet, és színessé válik. Ez az erezet az, ami egyébként szállítja a növényben keringő nedveket. A kísérletet fehér virággal is elvégezhetitek. 

Ám a káposztát ne hagyjuk elhervadni, akkor sem, ha vörös színű. A reszelt zöldséget némi vízzel főzzük fel, hűtsük le, így erős színű folyadékot kapunk. Ezzel színezzünk be papírdarabokat, lehetőleg itatóspapírt. Hagyjuk megszáradni, aztán már jöhet is a móka másik része: különböző folyadékokkal írni, rajzolni fogunk rá, és azt figyeljük, milyen színnel jelennek meg a betűk. Vékony ecsetet mártsatok hol ecetbe, hol citromlébe, hol tömény mosogatószeres oldatba, hol alkoholba (mindig csak egybe). Melyik milyen színű lett a papíron? A magyarázat a savak és lúgok viszonyában rejlik, a káposztalé festékanyagai másként reagálnak savas (citromlé, ecet), és másként lúgos (mosogatószer, szappan) kémhatású anyagokra.

5. Dinócsontok régészeti ásatáson

A legtöbb gyerek imádja a dinoszauruszokat, ennél csak az jobb móka, ha ők fedezik fel és ássák ki őket. Ezt otthon is meg tudjuk csinálni. Szerezzünk fosszíliákat, ami esetünkben műanyag dinókat vagy valami más, strapabíró meglepetést (például ásványt) jelent, és fedjük be kőborítással. Ez utóbbit egy bögre liszt, ugyanennyi kávézacc, ugyanennyi só, és fél deciliternyi homok összekeverésével tudjuk előállítani. A porhoz adjunk annyi vizet, amennyitől összeáll. A belsejébe nyomjuk bele a kincset, majd formázzuk, és hagyjuk száradni. 2-3 nap után már jöhet a lelkes paleontológus a vésőjével meg a kalapácsával. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra