jó tanuló gyerek szorong

Sokáig tartotta magát azt a nézet, hogy minél ügyesebben boldogul valaki a hazai iskolarendszerben, annál többre viszi. Ez az állítás mára megdőlt, részben azért, mert a poroszos rendszert nem a gyerekek idegrendszeréhez és agyműködéséhez szabták – pont fordítva. Nem mindenki tud ehhez alkalmazkodni, de ettől még nem lesz feltétlenül  buta vagy életképtelen – sőt. 

Nagyon sokféle gyerek van. Ez pedig nemcsak a személyiségükre érvényes, de a tanulási képességeikre is. Akad köztük, aki jó a magolásban, viszont cserébe nehezen érti meg az összefüggéseket. Mások épp a logikában hibátlanok, viszont izzadva sem tudnak elmondani mikrofonba egy négysoros verset egyik iskolai ünnepélyen sem. Megint mások a számok világában érzik jól magukat, és az irodalomtól kapnak idegbajt, és nem értik, hogy olvashat valaki verset a pad alatt szórakozásból, miközben kémiából kéne a kettesért küzdenie. 

A jó tanuló gyerek nagy árat fizet

Most tekintsünk el azoktól a gyerekektől, akik kiválóan átlátják az összefüggéseket, közben bármikor bevágnak egy egész oldalas memoritert, és egy tantárggyal sincs bajuk – ők ugyanis nagyon kevesen vannak. A többségnek legalább ötödik osztálytól állandó harc az élete, ha jól akar tanulni. Márpedig ha korábban ötösöket hozott haza, meg dicséreteket, akkor a család úgy érzi, jogosan várja el, hogy ez a továbbiakban is így maradjon. Eddigre elkönyvelték a gyereket tehetségesnek, és nincs menekvés. Márpedig a kamaszkor támadása mellett még egy nagyon fontos akadályozó tényező jelenik meg előbb-utóbb: a szorongás. 

Miért szorong, ha csak tanulnia kell?

Felnőttként, a rendszer áldozataként már fel sem tűnik, milyen az, amikor valakit túlhajtanak. Hiszen mi is ezt tesszük saját magunkkal. Önkéntelenül is adnánk tovább a gyereknek, hogy igen, sok lemondás és szenvedés árán adják az elismerést, és ennek érdekében mindent háttérbe kell szorítani. Mi megtettük, amit meg lehet: jó iskolát választottunk, mindig mindent kifizettünk, magántanárokra és nyelvleckékre sem sajnáljuk a pénzt, háttérbe szorul a játék, a szabadidő és akár a sport is, csak a gyerek legyen kitűnő. Ha ehhez egyfajta versenyistálló típusú intézményt is kerítettünk az okos gyerekünk feneke alá, joggal érezheti úgy, hogy szinte gépként kezeljük. Sokuknak egyszerűen nem olyan a lelkialkatuk, hogy bírnák az egyre csak fokozódó nyomást. Csak félnek szólni, mert tudják, mit várunk tőlük. Ők is vágynak a nagyszerű jövőre, csak az nem mindegy, milyen árat fizetnek érte.

Akkor idén nem leszel kitűnő – na és?

Nálunk az elengedés vált be. Miközben a kamaszodó gyerek jó eszű és könnyen tanul, rá lehetett bízni a leghosszabb verset is, és még versenyekre is kiküldték, remeg a felelés előtt. Egész órán, látványosan és önkéntelenül. Amióta még több tárgyból ír szinte minden második órán dolgozatot, sír, ellenáll és dühöng. Választanunk kellett, hogy jól érzi magát, zenét tanul és sportol, vagy kitűnő lesz. Ezek együtt nem mentek. És még így is beiktatunk csalónapokat, amikor a csak aludni és enni vágyó gyerek lazíthat egy kicsit. Pedig jövő évben felvételi. S ahogy azt a kétségbeesett szülőktől megtudtam, ha most nem teljesítünk jól, a gyerek egész karrierjének annyi. Nem lesz erős középiskola, nem lesz egyetem, se külföldi munkalehetőségek. Kész, végünk.

Én inkább úgy döntöttem, hogy ez még csak a kezdet. Nem vagyok hajlandó a gyereket a tízkilós (!) iskolatáskája alapján megítélni. Hovatovább a jegyei alapján sem. Megtehetném, hajthatnám, a lelkiismeretesség, az ész megvan benne, de azzal együtt a szorongás is. Tanulhatnánk este tízig mindennap, kiiktathatnánk a szabad levegőn töltött időt, a mozgást, a barátokat. De nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez szolgálja leginkább a gyerek testi és lelki fejlődését. Alacsonyabb fokozatra kapcsoltunk, mielőtt jött volna a kiégés, az iskolaundor vagy épp a bepisilés dolgozatok előtt. Még így is rengeteget tanulunk, de megtanultuk elengedni az irreális elvárásokat. Most azt alapozzuk meg, hogy a gyerek egészséges módon viszonyuljon a munkához, és megtanuljon egyensúlyozni a testi-lelki jólléte, illetve az elvárások között. A mai, versenyistállós világban ez szerintem fontosabb, mint hogy hányast kapott történelemből.