gyerekkori kritizálás kapcsolatok

A gyerekkorra ideális esetben úgy gondolunk vissza, mint egy felhőtlen, felelősségtől mentes, boldog és szeretetteljes időszakra. Szerencsés helyzetben a hozzánk közel álló emberek elfogadták és értékelték, hogy milyenek vagyunk, és segítettek abban, hogy későbbi életünk során kiteljesedhessünk. Ám ha támogatás és dicséret helyett csak fekete pontokat, szüntelen bírálatot kaptál a szüleidtől és a tanáraidtól, az felnőttkorodra sem múlik el nyomtalanul. 

„A kritika felnőttként is hatással van ránk, mert a gyerekként hallott szavak idővel a belső hangunkká válnak – mondta Brittany McGeehan pszichológus a Parade-nek. – Ez okozza a különbséget, hogy képesek vagyunk-e természetes módon kockázatot vállalni és tanulni a hibáinkból, szemben azzal, hogy rágódunk rajtuk, és soha nem valljuk be, hogy mit is akarunk valójában, mert túlságosan félünk a kudarctól.”

A konstruktív kritika persze gyakran hasznos lehet, hiszen segíthet meglátni, hogyan tudunk változtatni és fejlődni. De ha valakit állandóan csak ledorongolnak, az aláássa az önérzetet, és rontja a döntéshozatali képességet.

A rágódás és a sikertelenség miatti aggodalom egész életedben elkísérhet, sokat árthat az önbizalmadnak, ronthatja a magadhoz és másokhoz való viszonyodat, ami kapcsolati és párkapcsolati gondokhoz is vezethet. Íme hat tipikus probléma, ami gyakori azoknál, akiket gyerekkorukban állandóan kritizáltak. 

1. Szakítás az alacsony önértékelés miatt

Aki folyton olyan visszajelzéseket kap, hogy nem elég jó, egy idő után internalizálja, magáévá teszi a külső kritikákat, és tényleg elhiszi, hogy vele van a baj. Ezek az érzések azt is okozhatják, hogy az illető egy párkapcsolathoz sem érzi magát elég jónak, és inkább kiszáll belőle, még akkor is, ha a partnerének ő a mindene. 

2. Túlzó kritika másokkal szemben

Ha valakit sosem dicsértek a szülei, csak minduntalan leszólták, nem biztos, hogy megáll a „nem vagyok jó” érzés internalizálásánál, néha kivetíti másokra is. Hiszen mihez szokott hozzá korábban? Ahhoz, hogy gyerekként kevés vagy semmilyen kontrollja nem volt. Emiatt felnőttként úgy próbálja magához ragadni az irányítást, hogy kritikus másokkal szemben – miközben pontosan tudja, hiszen éveken át a saját bőrén érezte, hogy az állandó korholás mennyire romboló. Ezzel a hozzáállással viszont hosszabb távon azt kockáztatja, hogy elszigetelődik az emberektől. 

3. Döntésképtelenség

Egy örökkévalóságig eltarthat, mire megrendel valamit az étlapról, igent vagy nemet mond egy munkára, vagy amikor iskolát választ a gyerekének. Ha valaki sok időn át azzal szembesült, hogy a legjobb szándéka és minden igyekezete ellenére semmit sem csinál jól, akkor nem fog bízni a saját módszereiben.

Valószínűleg inkább másokra bízza a döntéseit, mivel azt tanulta, hogy bármit gondol vagy tesz, az úgyis rossz lesz.

Ez a határozatlanság elbizonytalaníthatja a környezetét, a barátai vagy a partnere belefáradnak a toporgásba. Ráadásul ott van az a veszély is, hogy az illető – kimondva vagy kimondatlanul – neheztelni fog azokra, akik meghozták helyette a döntéseket. Ez sokat árthat a kapcsolatainak, és akár egészen elmérgesedhet a viszony. 

4. Félelem a visszautasítástól

Akik bántó kritikák kereszttüzében nőttek fel, hajlamosak jobban félni az elutasítástól, mint mások, mert azt tapasztalták, hogy ilyen az emberek természete. Sportos példával élve inkább a pálya szélén ülnek, vagy passzolnak, még akkor is, ha üres kapura lőhetnek, nehogy kudarcot valljanak. Az elutasítástól tartva inkább arra törekednek, hogy másoknak megfeleljenek. Az is előfordulhat, hogy meg sem próbálnak kapcsolatokat létesíteni, úgy pedig szinte lehetetlen barátokat szerezni vagy párt találni. 

5. Gyenge érdekérvényesítés

A gyerekként folyamatos kritikának kitett személy gyakran alázatos természetű, nehezen fedezi fel, hogy ki is ő valójában, és mit akar.

Így aztán igent mond bármilyen meghívásra, felkérésre, és kötelességének érzi, hogy elsőként jelentkezzen az önkéntes plusz feladatra. Ám ez a megfelelési kényszer idővel felőrli az embert, vagy sosem mutatja meg az igazi énjét, ami megint csak megterheli a társas kapcsolatokat. 

6. Félelem hajtotta törekvés

A fiatalon sokat bírált felnőttek a kritikát arra használják, hogy keményebben dolgozzanak és sikeresebbek legyenek. Úgy tűnhet, hogy a gyerekkori megpróbáltatásoknak ebből a szempontból van némi pozitív hatása, és bizonyos esetekben ez tényleg igaz lehet. De olykor a félelem hajtja őket, hogy felfelé lépdeljenek a ranglétrán, ami nem egy egészséges fejlődési motiváció, inkább olyan, mint egy traumára adott válaszreakció. 

Mit tanácsol a pszichológus?

Ha a fenti viselkedésformákban magadra ismertél, és szeretnél megszabadulni a gyerekkori kritizálás hatásaitól, akkor érdemes dolgozni a problémán. Elsőként fontos tudatosítani, hogy csak a korábban kapott negatív üzenetek miatt alakul ki az érzés valakiben, hogy nem elég jó. 

„Bár a gondolat, hogy sosem vagyok elég jó, belsővé vált, azaz internalizált, nem a valóságot tükrözi, hanem a szülő kritikus megjegyzéseiből állt össze az illető elméjében egy úgynevezett maladaptív séma formájában

– mondta a Díványnak Berczik Krisztina klinikai szakpszichológus. –  A korai maladaptív sémák olyan káros alaphiedelmek önmagunkkal, másokkal és a világgal kapcsolatban, amelyek gyermek- és serdülőkorban alakulnak ki a számunkra fontos személyektől érkező ártalmas üzenetek és bánásmód hatására. Az a gondolat, hogy valaki sosem elég jó, az úgynevezett csökkentértékűség-szégyen sémából ered, ami az egész személyiségünkre vonatkozik.”

De van egy másik ide tartozó séma is – tette hozzá a szakember –, a kudarcra ítéltség, ami a teljesítményünkre, a képességeinkre vonatkozó negatív gondolatokat, hiedelmeket tartalmazza („nem vagyok elég okos”, „mások jobbak nálam”, „gyengék a képességeim”). Tudatosítani kell magunkban, hogy ezek a gondolatok egy sémából erednek, és egy torzított, negatív képet festenek róluk. 

„A tudatosítás során fogalmazzuk meg a magunkra vonatkozó negatív gondolatokat, és akár le is írhatjuk őket – tanácsolja Berczik Krisztina. – Majd mérlegeljük, hogy milyen objektív tények támasztják alá és cáfolják meg ezt a gondolatot. Ezután a mellette és ellene szóló bizonyítékok alapján megfogalmazunk egy reálisabb, kiegyensúlyozottabb gondolatot.” A tudatosítás után következik, hogy szembeszálljunk a sémával, tegyünk erőfeszítéseket azért, hogy meggyengítsük és átírjuk az önmagunkra vonatkozó alaphiedelmet. 

Íme néhány módszer a pszichológustól, ami segíthet a folyamatban:

• Jó szolgálatot tehet a pozitívum napló, amibe mindennap feljegyezzük az önmagunkkal kapcsolatos jó dolgokat, például. ha valakitől pozitív visszajelzést kaptunk, sikerült megtennünk valamit, amit nagyon szerettünk volna, amire büszkék vagyunk, amit értékesnek tartunk. 
• Fontos, hogy megtanuljuk észrevenni és leállítani az önmagunkra vonatkozó negatív gondolatokat, mert az emberek sokszor észrevétlenül belecsúsznak ezekbe az automatikus negatív gondolkodási spirálokba, amivel lehúzzák magukat. 
• Fogalmazzuk meg az értékeinket, pozitív tulajdonságainkat. Ha egyedül nehezen megy, akkor kérjünk segítséget másoktól, akik ismernek és szeretnek minket.
• Gyakoroljuk a perspektívaváltást. Ha nagyon negatívan gondolkodunk magunkról egy helyzetben („alkalmatlan vagyok rá”, „sose leszek elég jó”), akkor gondoljunk arra, hogy mit mondana most nekünk valaki, aki szeret minket, vagy mi mit mondanánk a legjobb barátunknak, ha ilyen gondolatai lennének.
• Próbáljunk olyan emberekkel kapcsolódni, akik elfogadással, szeretettel, támogatóan viszonyulnak hozzánk, mivel a kritikus, leértékelő személyek megerősítik, életben tartják a káros sémáinkat.

Így kerüljék el a szülők, hogy folyton bírálják a gyereküket

Azoknak a szülőknek, akik hajlamosak túlzásba vinni a kritikát, Berczik Krisztina azt javasolja, hogy először tudatosítsák magukban, hogy a folyamatos dorgálás káros hatással lehet a gyermekük személyiségfejlődésére: önbizalomhiánya alakulhat ki, és saját magáról is negatívan fog gondolkodni.

Mivel az önmagunkkal kapcsolatos pozitív sémák is gyerekkorban alakulnak ki, ahhoz, hogy valakinek egészséges önbizalma legyen, és elhiggye magáról, hogy jó, kapnia kell ilyen visszajelzéseket gyermekkorában. 

„A szülők adjanak sok reális, pozitív visszajelzést a gyermeküknek, amelyek a személyiségére és a teljesítményére is vonatkoznak. Fejezzék ki szeretetüket, támogatásukat. Ne állítsanak a gyerekek elé elérhetetlen, irreális elvárásokat, ne hasonlítsák őket állandóan másokhoz, akik szerintük jobbak” – hívta fel a figyelmet Berczik Krisztina.

A szakember megosztott néhány módszert, amit a szülők a mindennapok során alkalmazhatnak.

• Ha érzik, hogy jönne ki belőlük a kritika, álljanak meg, ne reagáljanak rögtön, hanem gondolják végig, hogy mi is történik bennük, mi zavarja őket és mit szeretnének. 
• A szülők ne konkrét visszajelzés nélkül öntsék rá a gyerekre a kritikát, hanem fogalmazzák meg úgy, hogy ne sértse a gyerek önérzetét, ne szégyenítsék meg. Érezhető legyen a visszajelzésben a szeretet, a támogatás, a gyermek elfogadása, és az a szándék, hogy segíteni szeretnék a gyermeket abban, hogy valamit jobban csináljon, hogy fejlődjön az adott dologban. Próbáljanak nyugodtan, higgadtan, átgondoltan visszajelzést adni, ne indulatból reagáljanak. 
• Fontos, hogy ne a gyerek személyiségére, hanem az adott helyzetre, viselkedésre vonatkozzon a visszajelzés. 

A rokonok és barátok is segíthetnek

Egy olyan felnőttnek, akit gyerekkorában kritizáltak, a környezetében élők is sokat segíthetnek a megküzdési folyamatban. Figyeljenek oda az illető értékeire, pozitív tulajdonságaira, tetteire, és adjanak neki ezekre rendszeresen reális, valós pozitív visszajelzéseket: „Úgy szeretem azt benned, hogy…”, „De ügyes voltál, amikor ezt megtetted…”. Vagy egyszerűen csak fejezzék ki szavakkal és szavak nélkül, hogy szeretik, értékelik, pozitívan viszonyulnak hozzá. 

Ha fontos, hogy visszajelezzenek az illetőnek valami negatív dolgot, például amikor valamit nem jól csinált, és másképp kellene, akkor fontos, hogy ne a személyiségét kritizálják („erre sem vagy képes”), ne általánosítsanak („mindig elrontod”). Mindig a konkrét, a viselkedésre, az adott helyzetre vonatkozó visszajelzést adjanak neki, pozitív, támogató attitűddel, egyértelmű kérést megfogalmazva arra vonatkozóan, amit szeretne tőle a környezete. 

A viszontagságos gyerekkor nemcsak a személyiséget befolyásolja, hanem súlyos betegségeket is okozhat. Hogy melyeket, arról ebben a cikkünkben olvashatsz.