A gyerekeink életkilátásai már rosszabbak, mint a mieink

Épp ezért, amikor arról olvasunk, milyen rossz fizikai állapotban vannak a gyerekeink, milyen extrém mértékben nő a körükben az elhízás, és hogy emiatt milyen komoly egészségügyi problémákkal néznek majd szembe hamarosan, el kell kezdenünk a saját házunk táján sepregetni.

Matt Young mozgásszakértő TED-előadásában a gyerekkori elhízás okait kutatja, de hibáztatás helyett a tényekre és a lehetséges megoldásokra fókuszál. 

Gyerekkori elhízás és túlsúly

A gyerekek túlsúlya és tendenciózus elhízása a világ számos fejlett országában óriási problémát jelent, pedig a megfelelő tápláltság, az ideális testsúly egy sor komoly betegség kockázatát csökkenti gyerek- és a későbbi felnőttkorban egyaránt. Az elhízással és túlsúllyal összefüggő egészségügyi problémákat felsorolni is nehéz: cukorbetegség, keringési problémák, ortopédiai rendellenességek, emésztési panaszok, romló önértékelés, szorongás és depresszió – hogy csak néhányat említsünk.

Mindeközben egy 2019-es felmérés szerint Magyarországon minden ötödik hétévesnél idősebb gyerek túlsúlyos vagy elhízott. Máshol sem jobb a helyzet, sőt. A dél-európai országokban, az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban ez az arány akár a 40 százalékot is elérheti, nem túl fényes eredményünkkel valahol a középmezőnyben vagyunk. Mindeközben egyre fiatalabb korban jelennek meg olyan, az elhízással is összefüggésbe hozható betegségek (többek között a kettes típusú cukorbetegség), amelyek korábban nem voltak jellemzők a gyerekeknél. Bár a szülők egy része úgy véli, a növekedéssel párhuzamosan a gyerekek legkésőbb kamaszkorukban elnövik majd a hosszú évek alatt felhalmozott többletet, ez nem sikerül mindenkinek. Sőt, azok vannak kevesebben, akikről magától eltűnik a gyerekkori plusz: a túlsúlyos gyerekek 75 százaléka kamaszkora után is elhízott lesz. 

Mindez drámai következményekkel jár. Ahogy a szakértő fogalmaz, gyerekeink generációja az első olyan generáció, amelyiknek az életkilátásai rosszabbak, mint a szüleikéi voltak. Ezek a gyerekek életük során egy sor fizikai, lelki és mentális nehézséggel kell, hogy szembenézzenek, sokuk életét fogja megkeseríteni az alacsony önbecsülés, csökkent önbizalom, stressz, a keringési problémák, depresszió és rákbetegség. A WHO jelentése szerint világszerte több mint 42 millió ötéves kor fölötti elhízott gyerek van. Mindez – mondja Young – egyszerre elfogadhatatlan, és megelőzhető lenne. 

Bár a járványszerűen terjedő gyerekkori elhízás egyik fontos tényezője a táplálkozás: egyre kevesebb családban főznek otthon, egyre ritkábbak a közös étkezések, a friss alapanyagokat felváltják a sokszorosan feldolgozott ételek és a junk, a gyerekek számára készített ételek és italok cukortartalma az egekben – Young videójában egy másik fontos tényezőre, a mozgásszegény életmódra fókuszál. 

Miért nem mozognak a gyerekek? 

A szakértő 25 éve foglalkozik az emberi mozgás tudományával, aktívan sportol, és igyekszik egészségesen aktív életre nevelni a saját gyerekeit is. Az elmúlt negyed évszázadban emberek tízezreinek segített abban, hogy az egészséges életmódot prioritásként kezeljék és hogy megértsék, minden más csak ezután következhet. Munkája során rengeteg tanulmányt dolgozott fel annak érdekében, hogy rájöjjön, melyek azok a tényezők, amik miatt a gyerekeink jóval kevesebbet mozognak, mint amennyi az egészséges fejlődésükhöz szükséges lenne. 5 ilyen okot talált. 

1. Képernyőidő

Young amerikai adatokra hivatkozva azt állítja, hogy a gyerekeink átlagosan napi 7,4 órát töltenek képernyő előtt. Ebbe a rengeteg időbe beleszámít az okostelefonokkal töltött idő, a számítógépnél ücsörgés, a videójátékok és a tévé is. Hihetetlen mennyiségű idő, amit Young szerint arra kellene fordítaniuk, hogy játsszanak, szociális életet éljenek, mozogjanak, kutassanak, felfedezzenek és aktívak legyenek. Abban, hogy a gyerekek között egyre több a túlsúlyos és az elhízott, nagy szerepe van annak, hogy életük legaktívabb, legmozgékonyabb éveiben többet ülnek, állnak és fekszenek, mint a felnőttek. 

2. Korai sportágválasztás

Paradox módon a gyerekek sportolási hajlandóságát, mozgáshoz való kedvét sokszor épp a korai sportágválasztással és az adott sportág erőltetésével vesszük el. Young szerint az év során az évszakokhoz és a lehetőségekhez igazítva teret kellene engedni annak, hogy a gyerekek a legkülönfélébb aktivitásokat próbálják ki, télen korcsolyázzanak, síeljenek, ősszel, tavasszal túrázzanak, kerékpározzanak, nyáron ússzanak stb. Annak, hogy egész évben folyamatosan ugyanazt a sportot gyakoroltatjuk a gyerekekkel, sérülés az eredménye, és az, hogy a gyerek kamaszkorra már alig várja, hogy megszabaduljon attól az aktivitástól, amiben semmiféle öröme nem telik. Munkát csináltunk a szórakozásból, amivel az összes örömöt kiszippantjuk belőle. 

3. Képzetlen testnevelők

Young – az amerikai helyzetről beszélve ugyan, de a nálunk is jelentkező pedagógushiány miatt a mi tapasztalatainkkal is összecsengve – arról is beszélt, hogy a testnevelő tanári szakma presztízse nagyon alacsony lett az elmúlt néhány évtizedben, olyanok végzik ezt a feladatot, akiknek ehhez sokszor sem motivációjuk, sem kedvük, se tehetségük, se végzettségük nincs, és akik sokszor maguk sem tudnak példát mutatni az egészséges és aktív életvitelre. 

4. A testnevelés és sport lebecsülése

Young felhívja a figyelmet arra is, milyen kis szerepet, milyen másodlagos jelentőséget tulajdonítunk az iskolában és szülőként is azoknak a tevékenységeknek, amelyek nem a „fontosabb” közismereti tárgyakhoz kapcsolódnak. Young szerint méltatlanul mellőzött nemcsak a testnevelés, a mozgás, de a tánc, a zene, a rajz és más kreatív, alkotó és aktív tevékenységek is. Holott a harmonikus személyiségfejlődéshez és az ép lelket szállásoló ép testhez és elméhez erre is nagyon nagy szükség lenne. 

5. Szülői félelmek és mesterséges izoláció

Attól való félelmünkben, hogy gyerekeinket a kinti világban baj érheti, a minimálisra redukáljuk az otthonunktól távol tölthető idejüket, mondja Young. Míg 20-30-40 évvel ezelőtt a gyerekek egy jelentős része gyalog vagy kerékpárral járt iskolába, mára az ő számuk elenyésző, a szülők kényelemből, féltésből (és sokszor persze elháríthatatlan logisztikai okból) inkább mindenhova autóval szállítják őket, mondja a szakember, és egy érdekes paradoxonra is felhívja a figyelmet: miközben attól félünk, hogy a külvilágban baj éri őket, elfeledkezünk arról, milyen ártalmakkal jár, ha benntartjuk őket a lakásban. Annak ugyanis, hogy a mozgáshiánytól lesz valamilyen komoly baja a gyereknek, sokszorosan nagyobb esélye van, mint annak, hogy a kintlét okoz bajt. 

Mit tehetünk? 

Young szerint három területen kell lépéseket tennünk azért, hogy a gyerekek kevesebb időt töltsenek a képernyő előtt, a lehető legtöbb és legváltozatosabb mozgásformát kipróbálhassak, hogy a testnevelő tanári szakmának és a testnevelésnek újra presztízse lehessen, és legyőzhessük a szülőként sokszor bénító félelmet. 

Otthon

A rossz hír az, hogy magunkon kell kezdeni a változást, a személyes példamutatásunk nélkül ugyanis teljesen mindegy, mit papolunk a gyereknek. Legyen elvárás (éppúgy, mint a szobájának a kitakarítása, vagy a képességeinek megfelelő teljesítés az iskolában) az is, hogy vigyázzon az egészségére és értéknek tekintse azt. Vonjuk be a ház körüli munkákba, főzésbe, barkácsolásba, szerelésbe, a nagyobbacska gyereket bátran szalasszuk le a boltba, ha kell valami, rendszeresítsünk rövid sétákat lakásunk környékén, és mozogjunk magunk is napról napra kicsit többet. Adagoljuk óvatosan a változást, hogy ne ütközzünk legyőzhetetlen állításba. A legapróbb lépések is számítanak. Ha tegnap semmit sem mozogtunk, ma viszont sétáltunk egy negyedórát, máris hatalmas lépést tettünk a jó úton. Tegyük lehetővé, hogy a gyerekünk bekapcsolódjon különböző sportos aktivitásokba, de ne akarjuk mindenáron versenyszerűen, de még csak komolyan se sportoltatni. Ha megtalálja azt a mozgásformát, amit tényleg magáénak érez, sokkal szívesebben mozdul majd. 

Az iskolában

Az iskolában gyökeres szemléletváltásra van szükség, mondja Young. Ő úgy véli, hogy éppúgy, ahogy a közismereti tárgyakból is mérjük a gyerekek fejlődését, hogy jutalmazzuk a jó teljesítményt, ugyanezt kellene tennünk a testnevelés esetében is. A különböző appokkal a gyerekek maguk is feljegyezhetik, mennyire voltak aktívak, és a tanároknak nem kellene félniük a többi tárgyhoz hasonlóan komoly elvárásokat támasztaniuk. Szülőként elsőre persze furcsának tűnhet, ha tesiből is van házi, de ha magunk is belátjuk, hogy a gyerekünk egészségét szolgálja, ha naponta legalább 8000–10.000 lépést jár, nem tartjuk majd furcsának, ha ennek követését az iskola magára vállalja valamilyen formában. És ismét: nem csak a sportról van szó. Aktivitás a séta, a ház körüli segítségnyújtás, kocsimosás vagy a szabadtéri játék is. Young és kollégái egyébként jelenleg is programokat dolgoznak ki iskolák számára, melyekben játékosítják a mozgást. A gyerekek pontokat gyűjthetnek az aktivitásokért és az egészségtudatos szokásokért, és krediteket kell gyűjteniük, hogy az adott hét mozgásanyagát kipipálhassák. Miért ne ismernénk el ezeket az erőfeszítéseiket éppúgy, mint azt, ha a matekkal küzdenek? És miért ne előznénk meg a bajt, ahelyett, hogy tüzet oltanánk? 

Társadalom

Young szerint társadalmi szinten is összefogásra lenne szükség. Arra, hogy a döntéshozók különféle adókkal vagy más szankciókkal sújtsák azokat az élelmiszer-előállítókat, akik egészségtelen ételeket állítanak elő. Ahogy a cigarettával kapcsolatban sikerült változást elérni azzal, hogy kevés helyen lehet már hódolni neki, drága és elrettentő képek vannak rajta, el kellene kezdeni egy ehhez hasonló elrettentést az egészségtelen ételek és a mozgásszegény életmód ellen is. A szülőket és a gyerekeket is megfelelően kellene tájékoztatni arról, milyen káros függőséghez vezetnek a cukros ételek, a közösségi oldalak és a videójátékok.