Akkor fog tisztelni a gyereked, ha te is tiszteled őt – már gyerekkorában is

Több generáció nőtt fel abban a szemléletben, hogy egy felnőtt-gyerek közötti konfliktusban csakis a felnőttnek lehet igaza. Ő az idősebb, aki tiszteletet érdemel, a gyerek pedig minden esetben alárendelt, akinek a szava általánosságban véve jelentéktelen. Hiszen ugyan mit tudhat egy gyerek az életről, a problémákról, a helyes megoldásokról? Azt sem tudja, hogy neki magának mi lenne a jó! Jól is nézne ki, ha a gyerekeknek kikérnénk a véleményét az őket érintő eseményekről, a velük kapcsolatos nehézségekről, és bevonnánk őket a döntéshozatalba, még a végén túl sokat kezdenének képzelni magukról! Ezek és ehhez hasonló gondolatok jellemzik az elmúlt évszázad generációinak szülőit, de még talán a mi szüleink véleménye is hasonló.

Ezek a nevelési nézetek megkívánják, hogy a szülőknek mindig igaza legyen, s hogy minden konfliktusban ők nyerjenek, míg a másik fél (jelen esetben a gyerek) veszítsen. A kérdés, hogy milyen következménye lehet annak, ha egy gyerek állandóan veszít a felnőttekkel szemben? Akinek már gyerekként nincsenek tiszteletben tartva a gondolatai, a szava, a véleménye, hamar megtanulja, hogy aki ő maga, az kevés, és ez folyamatos vívódásokkal teli felnőtt életet fog teremteni. Kiéhezett igazságérzetével ő is úgy akar majd győzni másokkal szemben, hogy azok egyértelműen veszítenek. És ki lesz erre a szerepre a legalkalmasabb, ha nem a saját gyerek? A körforgás beindul, és kevesebb konfliktus helyett egyre több lesz. Mert kompenzálnunk kell.

Lehet-e egy konfliktusból mindkét oldalon nyertesként kiszállni?

Természetesen lehet, de ahhoz először is mindkét felet meg kell tudni hallgatni és értőn hallani is, ehhez pedig gyakorta vagyunk türelmetlenek. Ma már egyre népszerűbb a mindenki számára nyerő (win-win) helyzetek megteremtésének hatékonysága. Sokan gyakoroljuk alkalmazását párkapcsolati nézeteltérések esetén, üzletfelek közötti konfliktusok megoldásánál, szakszervezetekkel, vállalatokkal való szerződéskötés esetén, és jogi konfliktusok elkerülése végett is. Ezekben a helyzetekben nyitottabbak vagyunk a kompromisszum megtalálására, hiszen már meggyőződtünk arról, hogy egyedül ez lehet igazán működőképes.

A család és különösen a gyereknevelés persze más, ugyanis itt vagyunk a leginkább érintve érzelmileg, vagyis nagyon nehéz hideg fejjel, logikusan, értőn és tisztelettudóan viselkedni, főleg, ha az ember egész nap így tett és elfáradt. Szintén nehezítő tényező, ha a felmenőinktől tanult minta eltérő, s ezért bizonytalanok is vagyunk megközelítési módunk helytállóságában. Talán úgy érezzük, hogy a saját gyengeségünket, értéktelenségünket erősítjük – amit éppen ez a neveltetés ültethetett el a fejünkben –, ha a gyereknek engedünk beleszólást a dolgokba.

A kompromisszumra való nyitottság valóban több türelmet, értő figyelmet, elfogadást és egymás iránti tiszteletet kíván meg, ugyanakkor ez segíti majd a gyereket is abban, hogy megtanulja tisztelni mások gondolatait, nézőpontjait, és ne arra érezzen késztetést, hogy végre – a sok év elnyomás után – ő nyomhasson el másokat. Az egyensúlyra ugyanis mindenkinek szüksége van, kortól függetlenül.

Kompromisszum a gyerekkel

A gyerekeknek fokozatosan alakul ki az énképük és a vele járó önérvényesítő vágyuk. Nagyjából másfél éves kortól válik egyre szembetűnőbbé az önállósodásért és függetlenedésért való küzdelmük. Ennek az erős belső késztetésnek, valamint jó esetben az általunk biztosított lehetőségeknek köszönhetően tudják kipróbálni önmagukat, megismerni a saját határaikat, hatékonyságukat, és gyakorolni a mindennapi élethez szükséges folyamatokat. Így tanulnak meg hinni magukban és bízni a környezetükben.

Egy ilyen kicsi gyereket persze még nem lehet megkérdezni mindenről, hiszen kommunikációja korlátozott, és sokszor ő sem tudja, hogy éppen min megy keresztül érzelmileg. A mi nyitottságunk viszont kulcsfontosságú: arra, hogy segítő kezet nyújtsunk nekik ezekben a helyzetekben és közösen kiderítsük, megfogalmazzuk és láthatóan elfogadjuk a helyzettel kapcsolatos érzéseiket. Ez adja meg számukra a kiszámíthatóság érzését, ami a biztonságérzet alapfeltétele ebben a korban.

Továbbá így adunk mintát is a számukra, hogy miként tudják majd ezeket a helyzeteket értelmezni, és a saját megnyilvánulásaikat elfogadható módon kifejezni, szabályozni. Azoknál a gyerekeknél, akik ilyen mintát kaptak az első éveik során, a kommunikációjukban is egyből meg fog mutatkozni ennek a hatása: hamarabb válnak közlékennyé, jó helyzetfelismerővé és rendkívül kreatív problémamegoldóvá. Innentől kezdve pedig velük is kompromisszumra lehet jutni, méghozzá olyanra, ami valóban mindkettőnk számára elfogadható megoldás. Ha a gyerek is aktívan részt vehet a konfliktus megoldásában, hozzáteheti a saját gondolatait, akkor nem lesz szükségünk ellenőrizgetésre, kényszerítésre és ellenszenvvel való küzdelemre, mert innentől belső motiváció is hajtja majd.

A gyerekkel való konfliktusok megfelelő kezeléséhez el kell sajátítanunk pár hatékony kommunikációs eszközt – úgy is mint értő figyelem, énüzenet, nyitott kérdések – ami sok gyakorlást igényel. Cserébe viszont valami sokkal fontosabbat fogunk visszakapni a gyerekeinktől: az irántunk érzett mély szeretetet, mindenkori elfogadást és valódi, életre szóló tiszteletet! Így nő fel ugyanis az, akit már gyerekként is tisztelet vett körül.