A zaklatáson túl: így árthat a közösségi média a gyereknek

A mai gyerekek többsége képernyők között nő fel. Már csecsemőként is gyakran néznek fel egy okostelefonra, miközben a szüleik fényképeket, videókat készítenek róluk, és nagyon korán megismerkednek az animációs mesék és a zenés videók magával ragadó képeivel is. Ezek a gyerekek másként nőnek fel, mint a szüleik: számunkra még nem volt ennyire gyors, vibráló, befolyásoló a világ, és éppen ez a generációk közötti szakadék jelenthet komoly problémákat.

A mai digitális és online világ olyan tempóban fejlődik, amit szülőként nem könnyű lekövetni. Bizonyos mértékben ismerjük az előnyeit, s talán van sejtésünk a hátrányairól is, fogyasztó mivoltunk miatt mégis nagyobb a tudatlanságunk, és ez a gyerekeinket is nagy veszélybe sodorja. Ma már mindenki, kortól függetlenül, szinte azonnal online van. A legtöbb újszülöttről és csecsemőről felkerül egy fotó a Facebookra vagy az Instagramra, a 3-4 éves gyerekek saját tableten nézhetik a YouTube-ot, az általános iskolás gyerekek pedig nagyon hamar több közösségi oldalon (és nem is elsősorban a Facebookon) elérhetővé válnak. Egy olyan világba engedünk számukra belépést, amit mi sem ismerünk valójában, és éppen ezért kontrollálni sem tudjuk megfelelőképpen. Márpedig, ahogy Mary Aiken cyberpszichológus fogalmaz Cybercsapda című könyvében: „Az online medencének egyik vége sem sekély.”

Mi vagyunk a termék

Amikor a gyerekek online térben való veszélyeztetettsége kerül szóba, a legtöbben ismeretlen személyektől jövő zaklatásoktól, átverésektől vagy egyszerűen a képernyőfüggéstől tartunk leginkább. Ezek fontos veszélyek, amikkel foglalkozni kell, de az online közösségi terek sajnos már a maguk működési metódusában is sokkal kiszámíthatóbb veszélyeket rejtenek ezeknél – ezzel viszont kevesen vagyunk tisztában.

A nemrég megjelent Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) című dokumentumfilmben olyanok világosítanak fel minket ezeknek a felületeknek a befolyásoló hatásáról, akik dolgoztak is a legnagyobb tech cégek (Google, Facebook, Twitter) fejlesztőcsapatában. Elmondásuk szerint amilyen jó szándékkal készültek ezek a termékek, olyan ijesztő irányt vettek napjainkra. Olyan algoritmusok működtetik a programokat, amelyek minden internetes tevékenységünket figyelik, nyomon követik és mérik. Jegyzik, hogy melyik videót nézted, kinek a képét, mennyi ideig, milyen értesítés láttán vetted magadhoz a telefont… Az adatok alapján egy modellt, avatárt készítenek rólunk, aminek a folyamatos frissítése által egyre pontosabb képet alkotnak a személyünkről, kiismerik a szokásainkat, érzéseinket, és így igyekeznek még jobban a képernyőhöz ragasztani. Mindezt csupán a profit érdekében, amit a felületen való hirdetések adnak. A hirdetőkért megy a verseny, akiknek minket, a mi figyelmünket adják el, mert az algoritmusoknak köszönhetően jobban tudják, hogy miként működünk érzelmileg és pszichológiailag, mint bárki más. Erre pedig nem készítjük fel a gyerekeinket.

A befolyásolás mértéke

A digitális eszközök sokféleképpen hatnak ránk és a viselkedésünkre. Kutatások bizonyítják például, hogy a gyors képváltású (fast pace) rajz- és animációs filmek túlstimulálják az 5 éven aluli gyerekek még fejletlen agyát. Hatásukra csökken a gyerekek kreativitása, önállósága, iskoláskorukra pedig nőhet a figyelem- és a koncentrációzavar előfordulásának mértéke. Egészen pontosan minden egyes óra mesenézés (vagy egyéb videónézés) 10 százalékkal növelheti ennek a kockázatát. Gondoljunk csak bele, hogy hányszor adunk a gyerekünk kezébe olyan digitális eszközt, amin szinte korlátlanul nézhetnek YouTube-videókat reklámokkal és esetleg folyamatos lejátszással? Pedig az adatgyűjtés, a modell frissítése és az általa növekvő befolyásolhatóságunk itt sem tűnik el.

A kisiskolások és tinik körében tovább nehezedik a helyzet, ők ugyanis még kevésbé szigetelhetők el a digitális és online világtól. Ma már az általános iskolás gyerekek nagy részének telefonja van (méghozzá okos), ami alapvetően az ő biztonságukat és a mi nyugalmunkat szolgálná. Csakhogy a hívásokon és sms-eken kívül minden más is elérhetővé válik számukra, méghozzá különösebb felvilágosítás nélkül. Online játékokat játszanak, videókat néznek, közösségimédia-oldalakat (Instagram, Snapchat, TikTok) látogatnak, mindezeket pedig akár minden szabadnak vélt percükben. Egyre kevesebben tudnak önállóan, segédeszközök nélkül meglenni. Számukra online történik az élet, amiből nem akarnak kimaradni, csakhogy nem tudják, hogy az nem a valós élet.

Justin Rosenstein, a Facebook egykori mérnöke részt vett a like gomb létrehozásában. Az volt a céljuk, hogy növeljék a pozitív megerősítést, most mégis tinik esnek komoly depresszióba miatta, mert nem kapnak „elég” lájkot. Ma már a tinédzserek az online világtól várják a visszajelzést énképük megalkotásához. Az illúziót keltő felületek, reklámok és profilok tömege következtében viszont óriási veszélynek vannak kitéve.

Érdemes lehet azt is szem előtt tartani, hogy az online csetelések egyszerűségének hatására a gyerekeink egyre inkább elszokhatnak a személyes interakcióktól. A csetelésben nincs mimika, testbeszéd és egyéb metakommunikációs eszközök, és ennek következtében gyengülhet az érzelemfelismerési képességük mértéke is. De az élet továbbra is offline zajlik, a gyerekeinknek itt kell majd helytállniuk, sikerességükben pedig nagy szerepet fog játszani, hogy ezeket a képességeket hogyan sajátítják el. Az internet világa nagy változást hozott az életünkbe, ennek negatív hatásait azonban kevesen tudjuk kellőképpen felmérni, és még kevesebben tudunk ellene tenni. Még azok is könnyen válnak függővé, akik pontosan tudják, hogy miként működik ez a világ. A legjobb, amit tehetünk tehát, hogy tájékozódunk, ismereteket szerzünk, és megpróbáljuk annyira védeni a gyerekeinket, amennyire lehet.

A szülő felelőssége

Nem vagyunk mindenhatók, így nem védhetjük meg minden ártalomtól a gyerekeinket, azonban kibújni sem bújhatunk ki a felelősség alól. Továbbra is a mi szerepünk a legnagyobb e tekintetben. A mi példamutatásunk, a velünk való közös beszélgetések és az általunk felállított észszerű szabályok fogják megadni az elsődleges védelmet a gyerekek számára. Nekünk kell tájékozódnunk azzal kapcsolatban, hogy miként működik az új világ, és miként lehet bizonyos mértékig kontrollálni.

Nézhetünk ezzel kapcsolatos filmeket (akár a fentebb említettet is), vagy olvashatunk könyveket, hogy világos legyen, mivel állunk szemben, és miként tudjuk a legjobban megvédeni a gyerekeinket. Egyelőre még nincs olyan program, ami kellő biztonsággal szűrné és szabályozná a gyerekek tartalomfogyasztását a különböző oldalakon. A YouTube ugyan létrehozott egy Kids alternatívát, ez azonban még nem elérhető Magyarországon. A Facebookon elérhető egy szülői portál, ahol tájékozódhatunk a témában, ugyanakkor be kell látnunk, hogy ezek a cégek nem fogják helyettünk megoldani a problémát, hiszen nem ez a központi céljuk. Rajtunk áll, hogy milyen kapcsolatot építünk a gyerekeinkkel, hogy mennyire tesszük lehetővé és alapozzuk meg azt a bensőséges viszonyt, ami engedi a nyílt kérdéseket, vitákat, beszélgetéseket a témában. Ami felkészíti őket arra, hogy idővel maguk is értelmezni, mérlegelni tudjanak helyzeteket, és észszerű döntéseket hozzanak önmaguk és mások védelmében.