Finnyás a gyerekem, mit csináljak?

Mielőtt megérkezne a gyerek a családba, sokan igyekszünk megreformálni a konyhánkat. Felszerelkezünk a legegészségesebb hozzávalókkal és receptkönyvekkel, igyekszünk kellően felkészülve várni a kis jövevényt, hogy megadjuk neki mindazt, ami a fejlődéséhez szükséges. A legtöbb gyerek azonban hamar keresztbe húzza a számításainkat, és már a korai években elzárkózik mindentől, ami nem üres tészta, csipsz vagy joghurt, hiába minden erősködésünk és erőfeszítésünk. Ilyenkor érthető módon aggódni kezdünk: alig eszik valamit, egészségtelen szokásokat sajátít el, ráadásul minket is felelőssé tesz miatta – hiszen bármit megteszünk azért, hogy lássuk, jóllakik. A szakemberek szerint ugyanakkor a kisgyermekkori finnyásság és neofóbia (új ételtől való félelem) alapvetően teljesen normális és időszakos állapot – de a mi hozzáállásunk nagyban változtathat ezen. Az étkezések körüli aggodalmak, veszekedések, illetve szótlan feszültségek hatással vannak a gyerek étellel és étkezéssel való kapcsolatára, ezt pedig érdemes szem előtt tartanunk.

Ízérzék

A gyerekek ízlelése és ízlése folyamatosan változik. A második életév betöltésével válnak általában a legfinnyásabbá, aminek valószínűsíthetően több oka is van. Egyfelől az ízérzékelésük ilyenkor a legszenzitívebb, azaz a felnőttekhez képest sokkal intenzívebbnek érzik az ételek ízét. Az édes és savanykás gyümölcsök túl édessé vagy túl savanyúvá válnak, a zöldségek nagy része pedig túl keserűvé. Az új ételek elutasítása mögött másrészről az önállósodási törekvések állhatnak. Azok a gyerekek, akik az első években megbizonyosodhattak a szülők nyújtotta bizalomról, készen állnak arra, hogy megtegyék első saját, önálló és független lépéseiket. Gyakorolniuk kell érvényesíteni saját akaratukat, ehhez pedig kénytelenek időnként ellentmondani a szülőknek. Ilyen helyzetben természetes, hogy mindannyian elbizonytalanodunk, és nem tudjuk, miben és mennyit engedhetünk. Az ízérzékelés fejlődése folyamatos, a gyerekeknek tehát fontos találkozniuk az új ízekkel ahhoz, hogy idővel értékelni tudják őket. Azt mondják a szakértők, hogy minden új ízzel 10-szer kell találkozni a gyereknek ahhoz, hogy megszokja, és esetleg meg is szeresse. Mindezt pedig úgy érdemes elérni, hogy fokozatosan, változatos formában kínáljuk neki, szánva rá némi időt is.

Az evés legyen élvezet

A gyerekek (de a felnőttek is) érzéseket, érzelmeket kötnek az evéshez. Amikor a közös étkezésekre gondolunk, alapvetően pozitív érzések kapcsolódnak hozzájuk (szeretet, összetartozás, öröm), hacsak nem már a rossz tapasztalataink a hangsúlyosabbak. Ilyenkor a feszültség, a kudarcélmény, és akár a rohanás érzése is elfoghat minket, a gyerekekkel pedig ugyanez történik. Természetes finnyásságukra aggodalommal reagálunk, hiszen gátolva érezzük magunkat abban, hogy egészségesen tápláljuk és neveljük őket, ez pedig hamar kétségbe ejt minket. Talán elkezdjük alkalmazni a szigort („Addig nem mész el az asztaltól, amíg meg nem kóstoltad!”), a büntetést („Aki nem eszik, annak irány az ágy!”), a fenyegetést („Ha nem kóstolod meg, nem lesz esti mese!”) és a zsarolást („Ha eszel egy falatot anya kedvéért, akkor megkaphatod a desszertet!”), és tesszük mindezeket bizonytalanul és lelkiismeret-furdalással.

Valahol érezzük, hogy ezek az erőltetések nem a leghelyénvalóbbak, ugyanakkor kifogytunk az ötletekből. A gyerek egyre feszültebbé válik az asztalnál, tovább rontva ezzel a saját étvágyát és a kíváncsiságát is, mi pedig kétségbeesésünkben végül beadjuk a derekunkat azért, hogy legalább valamit a gyerek gyomrában tudjunk. Hogy ezeket elkerülhessük vagy megszüntethessük, újra kell értékelni, hogy számukra mi fontos, és ennek tükrében milyen változtatásokra lesz szükség kollektíven. A gyerekek hozzáállásán ugyanis a leghatékonyabban úgy változtathatunk, ha először mi változunk.

„Kajaszabályok”

Ahogy minden másban is, az étkezések során is példát mutatunk a gyerekeinknek. Nemcsak azzal, hogy miket eszünk, de hogy eleve miként állunk magához az étkezéshez. Együtt eszünk? Türelmesen vagy rohanva? Szeretünk főzni, vagy az csak nyűg? Törekszünk a változatosságra? Napjainkban nagyon keveseknek van idejük és affinitásuk a mindennapos főzéshez. A mégis kemény munka árán összeütött ebéd pfujolása és elutasítása pedig igazi kudarcélményként hathat.

Karen Le Billon, a Brit Kolumbia Egyetem kanadai professzora anyaként hasonló nehézségekkel nézett szembe, amikor Franciaországba költözött, és szembesült az ottani étkezési kultusszal. Francia tapasztalatai és a témában gyűjtött kutatásai eredményeként 10 „kajaszabályt” fogalmazott meg, amelyeket szépen ki is fejt Falra hányt borsó? című könyvében, és amelyek ismerete és átgondolása számunkra is hasznos lehet:

1. A szülők felelnek gyermekeik étkezési szokásainak kialakításáért.
2. Kerüljük az érzelemalapú táplálkozást! Az étel nem való megnyugtatásra, a figyelem elterelésére, nem játék, nem jutalom vagy fegyelmezőeszköz.
3. Az étkezések idejét és az étlapot a szülők határozzák meg. A gyerekek azt eszik, amit a felnőttek: nincs cserebere és válogatás.
4. Az étkezés társas tevékenység. Egyen együtt a család az asztalnál, és figyeljünk oda egymásra.
5. Fogyasszunk a szivárvány minden színében pompázó zöldségeket. Ne együk ugyanazt a főfogást hetente egynél több alkalommal.
6. Azoknak, akik válogatnak: nem kell szeretned, de meg kell kóstolnod. Azoknak, akik finnyáskodnak: nem kell szeretned, de meg kell enned.
7. Korlátozzuk a nassolások számát lehetőség szerint napi egyre, legfeljebb kettőre, és ne a főétkezések előtti órákban kerítsünk rá sort.
8. Szánjunk elegendő időt a főzésre és az evésre egyaránt. A lassú tempó boldoggá tesz.
9. Együnk főként valódi (nem feldolgozott), házi készítésű ételeket, az édességeket tartogassuk különleges alkalmakra.
10. Az evés élvezet, nem szenvedés.

Az említett szabályok közül bizonyára nem mindegyik új keletű. A szerző a 10. szabályt említi aranyszabálynak, és ezt fontos kiemelni. Gyerekeink egészséges táplálása és a saját elégedettségünk érdekében könnyen nyúlunk erőszakosabb eszközökhöz, amiket amúgy magunk sem tartunk célszerűnek, gondolván, hogy az evés fontos. Az étkezés azonban kizárólag akkor nyújtja azt a hatást, amelyet remélünk, ha élvezettel történik, s hogy a finnyás, ízérzékeny és válogatós gyerekeinkkel is eredményt érjünk el ezen a téren, elengedhetetlen a kiegyensúlyozottságunk, a nyugalmunk, a türelmünk és a kitartásunk. Ezeknek az értékeknek a mentén megfelelni a 6. szabálynak, nem megszegve közben a 2. szabályt, bizony még mindig kemény feladat. Szükséges hozzá az elszántságunk és annak tisztázása, hogy mi valójában a fontos. Nekünk és a gyerekeinknek.