Karanténbajok: gyerekek viselkedésváltozása karantén idején

A koronavírus okozta állapotok rengeteg bizonytalanságot hoznak az életünkbe. Megszokott hétköznapjaink totálisan felborultak, az újratervezés viszont lehetetlen, amíg nem tudjuk, hogy mire kellene berendezkednünk. Nem tudni, hogy az elkövetkezendő hónapokban miként fognak változni a rendeletek, a munkakörök, az oktatási és gyermekellátó intézmények működése, ahogy azt sem, hogy mindez meddig fog tartani. Ez a bizonytalan, kilátástalan helyzet könnyedén rányomhatja a bélyegét nemcsak a mi hangulatunkra, de a gyerekeink fejlődésére is. Tapasztalhatunk visszaeséseket, befordulásokat és persze kiborulásokat is. Bár ezek megjelenése a körülmények miatt egyáltalán nem meglepő, kezelni őket nem mindig bizonyul egyszerűnek. A legfontosabb, hogy megértsük, mi játszódik le ilyenkor a gyerekeink lelkében. Minél több értelmet nyer számunkra a viselkedésük, annál könnyebben fogunk tudni nemcsak együttérezni velük, de kellő támogatást is nyújtani, hogy ők is megfelelőképpen tudjanak alkalmazkodni a jelenlegi bizonytalansághoz.

A fejlődés alapja a biztonságérzet

Minden cselekedetünk valamilyen szükségleten alapszik. Viselkedésünk összefüggésben áll az alapvető szükségleteink kielégítettségével vagy kielégítetlenségével. Az Abraham Maslow amerikai pszichológus által kidolgozott szükségletpiramis legalsó szintjén a fiziológiás szükségletek szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy az egészséges fejlődéshez és funkcionáláshoz nélkülözhetetlen a megfelelő táplálékbevitel, alvás, ivás stb. Amíg ezek nem valósulnak meg, a további szintekre nem fordít a szervezet kellő energiát. Ha viszont ezek a szükségleteink nincsenek fenyegetve, akkor az ember figyelmének központjába a következő szint kerül: a biztonságérzet. Itt pedig meg is állnék, hiszen a kijárási korlátozás okozta változások gyerekeinknek pont ezt a szükségletét ingatják meg a leginkább. 

A gyerekek fejlődésének nélkülözhetetlen alappillére a biztonságérzet. Ahhoz, hogy előrelépjenek az újba, a még ismeretlenbe, szükséges, hogy az aktuális helyzet számukra biztonságot jelentsen. Ha ez nincs meg, akkor a gyerek ezt a szükségletét úgy képes kielégíteni, hogy visszalép egy korábbi, még biztonságos érzést nyújtó állapotba. Általános körülmények között is előfordulnak rövid visszaesések például a gyerekek önállóságában vagy szobatisztaságában. Ennek az az oka, hogy az új helyzet, még ha izgalmas is számukra, tele van ismeretlennel, ami könnyen túlterheli a lelküket, és ennek okán rövid időre visszaesnek. Pelenkát kérnek, vagy jobban kezdenek ragaszkodni a szülői támogatáshoz. Ezzel ellenőrzik, hogy biztonságban vannak-e annak ellenére is, hogy előrelépnek az újba. De mire kell számítani, amikor az általános körülményeken felül még egy mindent és mindenkit átformáló koronavírus-járvány is nehezíti a helyzetet?

A biztonságérzet a szülőnél kezdődik

Minden gyerek számára az elsődleges biztonságot a szülő (illetve az elsődleges gondozó) jelenti. Ennek tükrében, ha valami megváltozik a környezetükben, ami megingatja a biztonságérzetüket, a szüleik lesznek az elsők, akikhez fordulni igyekeznek majd. Most a legtöbb gyereknek meg kell küzdenie a váratlanul és többszörösen megváltozott napirenddel. A kiszámítható napi rutinnak, minél kisebb egy gyerek, annál fontosabb szerepe van, hiszen ez is biztonságot jelent számukra. Sokszor már egy apró változástól is kiborulhat a bili. Most pedig a kijárási korlátozással csőstül jön a baj.

Egyik napról a másikra kénytelenek nélkülözni a társaik és szeretteik jelenlétét. Elmaradnak a játszótéri, játszóházi találkozások, a közös mozizások, vásárlások, úszásórák, vagy éppen a kerekítő foglalkozások. Hirtelen a megszokottnál ingerszegényebb környezet veszi őket körül, amihez nem feltétlenül alkalmazkodnak könnyedén. Otthon maradni ugyan jó móka, de annak is megváltozott a dinamikája. Bár a szülők több időt töltenek otthon, de mégsem érnek rá játszani, mert otthoni munkaidejük van. Feszültek, bizonytalanok és kimerültek, amit a gyerekeknél senki sem olvas jobban.

Mindez gyerekszemmel

A kisgyerekek legnagyobb nehézsége, hogy mindent éreznek, és semmit sem értenek. „Érzelmi agyuk”  érettsége lehetőséget ad számukra, hogy a felnőtteknél is jobban érzékeljék az érzelmeket és hangulatokat. „Racionális agyuk” azonban még fejletlen, ezért nem képesek mindezeket értelmezni, irányítani és megfelelően kifejezni. Ez azt jelenti, hogy pontosan érzik környezetük labilis lelkivilágát, és ez őket is elbizonytalanítja, ezt a belső feszültségüket azonban sokszor maguk sem értik, nem tudják se felismerni, se megfogalmazni számunkra érthetően. Ennek eredménye, hogy akkor adják ki magukból a már felgyülemlett érzelmeket, amikor már nem tudják tovább tartani. Előfordulhat, hogy szófogadatlanná, agreszívvé válnak akár velünk, a testvérükkel vagy önmagukkal szemben. Az sem meglepő, ha pont ellenkezőleg, sokkal bújósabbá, ragaszkodóbbá válnak akár mindkét, akár csak az egyik szülő irányába. Fejlődésük is rövid időre megrekedhet, vagy visszaeshet, hiszen a biztonságot keresik. Gyerekünk viselkedésének megváltozásától azonban nem kell megijednünk. Ezek a változások többnyire azt jelzik, hogy a biztonságérzete jelenleg nincs kellőképpen kielégítve, és ez egy ilyen helyzetben nem is csoda. Hozzánk fordulnak támogatásért, hogy segítsünk nekik megérteni, elfogadni és megfelelően kifejezni, amit éreznek.

Az elutasítás nem megoldás

Ahhoz, hogy a gyerekünk újdonsült rossz szokását – gondolok itt hisztire, erős ragaszkodásra, egyéb kellemetlen viselkedésre – minél hamarabb megszüntethessük, meg kell értenünk, hogy a visszajelzéseink mit üzennek a gyereknek. Amikor ugyanis rosszallóan, elutasítóan reagálunk egyedi feszültséglevezetésére vagy fejlődésbeli visszaesésére, csak tovább fokozzuk a bizonytalanságérzetét. Pontosan érzi, hogy milyen negatív érzéseket táplálunk ilyenkor iránta, azt viszont nem tudja, hogy ez nem ellene, inkább a viselkedése ellen szól. Azt érezheti, hogy a számára leginkább biztonságot jelentő személy sem tűnik már annak. Ez pedig nem oldani, hanem fokozni fogja az erős érzelmeit és negatívnak vélt viselkedését. Hosszú távon még a kettőtök kapcsolatának kárára is válhat, pedig csak egyszerű félreértés az egész.

„Itt vagyok, értelek, segítek”

A gyerekeink viselkedésükkel üzennek. Közvetítenek egy belső érzést, amivel nem tudnak mit kezdeni. Akik az utóbbi időben ragaszkodóbbá váltak, azoknak szükségük van arra, hogy tudják: mi minden változásnál ott leszünk mellettük. Számukra a napjainkban történt változások nagyobb aggodalmat generálnak, kiegyensúlyozottságuk megbillen, és attól tartanak, hogy ez csak tovább fog fokozódni. Ilyenkor nem elkényeztetett nyafogásról beszélünk, hanem egy komoly fenyegetettségérzés eluralkodásáról. Ez az érzés pedig akkor tud megfelelően oldódni, ha valóban több időt töltünk velük közösen, és őszintén kommunikálunk. Segítünk megérteni, kifejezni az érzéseiket, miközben abban is megerősítjük, hogy mi velük maradunk. Ha el is megyünk, mindig visszatérünk.

Azoknál, akik inkább taszító viselkedést tanúsítanak (csapkodnak, üvöltenek, harapnak), kevéssé az aggodalom jelei mutatkoznak, mint az egyéb belső feszültségek túltöltöttsége. Számukra az jelentheti a legnagyobb segítséget, ha igyekszünk megfogalmazni az általuk megélt érzéseket, és technikát adunk arra, hogy miként fejezhetik ki azokat számunkra elfogadható módon. Ezzel tudtukra adjuk, hogy elfogadjuk őket. A szülői elfogadás érzése növeli a biztonságérzetet, aminek következtében az együttműködésre is nagyobb esély nyílik. Mert nincs rossz gyerek, csak meg nem értett gyerek van. A körülmények változnak, tőlünk függetlenül, mindig bizonytalanok maradnak. A belső biztonságunk azonban rajtunk múlik. Nem kell más, mint hogy felismerjük, elfogadjuk, kimondjuk, és ezzel nemcsak magunkon, de gyerekeinken is segíthetünk, hogy felnőttkorukra ők is kiegyensúlyozottá és önállóvá válhassanak.