Iben Sandahl pszichoterapeuta, a The Danish Way of Parenting (Gyereknevelés dán módra) című könyv szerzője szerint a dánok titkának nyitja egyszerű, és a nevelési stílusban keresendő: a dánok boldog, kiegyensúlyozott gyerekeket nevelnek, akik elégedett felnőttek lesznek, akik képesek kiegyensúlyozott gyerekeket nevelni. Ez egy ismétlődő ciklus, és nem csak a családokon múlik. A dán oktatásban kiemelt hangsúlyt kap a közösségépítés, az érzelmi intelligencia fejlesztése és az empátia oktatása.
1993 óta a dán iskolákban kötelező az empátiaóra. Már egészen kicsi korban, az óvodában kezdik, és tizenhat éves korig folyamatosan jelen van a gyerekek tantárgyai között. Mire jó ez?
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Evolúciós szempontból az empátiás készségnek nagy szerepe van abban, hogy az emberek sikeresen működjenek közösségben. A jó vezetők, a kiemelkedően sikeres emberek alapkészsége az, hogy képesek másokkal együttműködni. Egyedül senki sem tud kiemelkedő eredményeket hozni. Az pedig elég nagy tévedés, hogy valaki vagy empatikus és jó együttműködő, vagy nem – ezek, az érzelmi intelligenciával együtt, olyan készségek, amelyek tanulhatók és fejleszthetők. A felnőtteknél is szinte minden vezetői tréning, képzés vagy együttműködés-fejlesztés alapja a társas készségek fejlesztése, hiszen ezen múlik, hogy érted-e a másik szempontjait, tudod-e motiválni, képes vagy-e rendezni a konfliktusokat. Mennyivel jobb, ha ezeket a készségeket az ember már gyerekkorában magába szívja!
Értik, elfogadják és kezelni tudják önmaguk és mások érzéseit
A dán oktatásban az alapszemlélet mellett sok mindent tudatosan tesznek azért, hogy erősítsék a gyerekek társas készségeit. Itt van a már említett empátiaóra. (Kiemelendő a rendszeresség, nem a félév során egyszer-kétszer, hanem ennél jóval sűrűbben.) Minden héten minimum egy órát arra szánnak, hogy a gyerekek megbeszélhessék a problémáikat. Lehet ez iskolai vagy egymás közti gond, de beszélnek a gyerekek otthoni nehézségekről is. Meghallgatják egymást, majd utána közösen ötletelnek arról, hogy hogyan lehet az adott gondot megoldani. Itt a legtöbbet nem is a megoldás megtalálása adja, hanem az, hogy a gyerekek elfogadják a többiek érzéseit. Nem ítélkeznek, nem gúnyolódnak, hanem iskoláskorukra már megtanulják, hogy mindenkinek joga van az érzéseihez, és bármit is érez a másik, azt lehet kezelni.
Már az oviban kezdik
Ennek az alapját az óvodában rakják le, ahol érzéseket kifejező kis kártyákkal segítenek a gyerekeknek abban, hogy felismerjék és megnevezzék az érzelmeket. Mutatnak egy kártyát mondjuk egy szomorú arccal, és a gyerekek arról beszélgetnek, hogy mi ez az érzés, mi okozhatta, ők éreztek-e már így, és mit lehetne tenni. Magyarországon nagyon sokunknál annyira tabu vagy elfojtásra ítélt az érzelmek kifejezése és az erről való beszélgetés, hogy sok felnőtt embernek megvilágosodásszerű, amikor egy tréningen megkapja a több száz szóból álló érzéslistát és rádöbben, hogy sokszor szavai sem voltak az érzéseire, nemhogy a kezelésükkel foglalkozott volna.
Nem vagy egyedül, ugyanolyan fontos vagy, mint bárki
Aki megtapasztalta már, hogy élete egy nehéz helyzetében mennyit segített neki, ha volt valaki, aki megértéssel fordult felé, és egyszerűen csak elmondhatta neki a problémáját, az sejtheti, hogy az empátiaórán már önmagában a gondok megosztása hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek általános hangulata javuljon. De emellett fontos az is, hogy akármilyen családi háttérből is jöjjön a gyerek, itt azt tapasztalja, hogy az ő problémája, érzései érvényesek, mások meghallgatják, a szava számít, a közösség foglalkozik vele. Ezáltal mélyen rögzül benne, hogy nincs egyedül a világban, tartozik valahova, több mint egy egyén: a közösség része. Ezt a hozzáállást, az odafordulást, a másik támogatását pedig viszi majd tovább felnőttkorában is.
Fél évig a konfliktuskezelés megtanulása a legfontosabb az iskolában
A közösségben lét elengedhetetlen része a hatékony konfliktuskezelés is. A dán iskola első osztályában az első félévben azonnal megállítják az órát, ha a tanár konfliktust, problémát észlel, például kiabál egymással két gyerek – és elkezdik megbeszélni, megoldani a helyzetet. Ez azért is van így, mert ott nem egyéni feladataik vannak a gyerekeknek, hanem csoportban dolgoznak. Annyi időt szánnak a helyzet megoldására, amennyi szükséges, ha három óra kell hozzá, akkor három órát. Néhány szülő talán aggódik eleinte, hogy hogy fognak így haladni az anyaggal, de hosszú távon nagyon megéri, és ezt hamar belátják a szülők is. Hiszen amint megvannak a gyerekeknek a megfelelő szociális kompetenciáik, azonnal elkezdenek felívelni a tanulmányi eredményeik is.
Heterogén csoportok
És van még egy eszköz, amivel a dán oktatásban sikerül az együttműködést, az empátiát fejleszteni, és erősíteni a tanulási készségeket is. Ez pedig a különböző képességű gyerekek tudatos keverése. Úgy alakítják a csoportokat, hogy nagyon más típusú gyerekek tanuljanak együtt. Itt megértik azt, hogy ami nekem könnyű, az a másiknak nem feltétlenül az, viszont mindenkinek van valami pozitív értéke. Lehet, hogy én jobb vagyok matekból, de neki meg jobban megy a foci. Nem az egyéni teljesítményt osztályozzák, hanem a csoport közösen ér el eredményeket. Így az adott tárgyból ügyesebb gyerekek húzzák a lemaradókat – és azáltal, hogy úgy kell megérteniük az anyagot, hogy a társuknak el is tudják magyarázni, tudásuk alaposabb lesz, többet foglalkoznak vele.
Tudom, hogy nálunk is van rengeteg elkötelezett pedagógus, aki nagy energiát tesz a gyerekek érzelmi, közösségi nevelésébe. Mi az őskorban, amikor iskolába jártam, rendszeresen megbeszéltük ezeket a dolgokat az osztályfőnöki órán. A kislányomék hetente többször is gyűléseznek, problémákat beszélnek meg, közösen döntenek az osztályt érintő kérdésekben. Jó lenne, ha erre nem úgy jutna tér, hogy egyes elszánt pedagógusok szinte a tananyaggal szembemenve igyekeznek ezt megvalósítani. Ha rendszerszinten lehetne valami igazán komoly dolgot tenni azért, hogy a következő generációk esélyét az elégedett életre és a jó teljesítőképességre drasztikusan megnöveljük, akkor a szociális készségek, az érzelmi intelligencia tudatos fejlesztése adná a legtöbbet.
