40 ezer év után is szinte teljesen ép maradt a Magyarországon is megcsodált állat

GettyImages-2168075913
Olvasási idő kb. 3 perc

Alig pár hete, március végén boncolták fel orosz tudósok a legfrissebben felfedezett, ám korát tekintve 130 000 évesre becsült mamutbébit. Ilyen állat tetemére bukkanni nem példa nélküli, de az olyan egészen ritka, amelyik szinte épen maradt ránk.

Márpedig az a 40 000 éves mamutbébi, amelyet 1977-ben találtak ugyancsak Oroszország területén, szinte minden egyéb ősállatcsemeténél jobb karban konzerválódva érte meg a 21. századot, hogy aztán fajáról számos érdekes adattal szolgáljon a ma emberének.

Szőröstül-bőröstül maradt ránk ez a mamutbébi

A Gyima névre keresztelt, Szibériában megtalált mamutbébit 2008-ban a magyar nagyközönség is megcsodálhatta a Magyar Természettudományi Múzeumban.

1977-ben még nagyobb dolog volt egy ekkora tudományos felfedezés
1977-ben még nagyobb dolog volt egy ekkora tudományos felfedezésSovfoto / Getty Images Hungary

Az örök hó és jég birodalmában hibernálódott mamut ugyan egészen fiatalon vesztette életét, de csodával határos módon az ősállat igazi kalandjai csak 40 000 évvel halála után kezdődtek. Miután rábukkantak Gyima tetemére, vizsgálták Szentpéterváron, majd magyarországi turnéja előtt megfordult az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, francia és német földön, Finnországban, valamint Koreában is.

Nem Gyima az egyetlen mamutlelet

Mamutleleteket, igaz, főként csak csont- vagy agyardarabokat, találtak már Oroszországon kívül Kanada, Lengyelország, az Amerikai Egyesült Államok területén, sőt még Magyarországon is, de mind közül, a legfrissebben feltárt példánnyal együtt is csak 7 azoknak a mamutleleteknek a száma, amelyek viszonylagos épségben élték túl a hihetetlen időutazást az örök jég fogságában.

A videó első 3 perce egy hasonlóan izgalmas, 2022-es kanadai felfedezésről szól:

Yana a legújabb és legrégebbi mamutbébi

Az oroszországi Jakutia tartományban találták meg annak a Yana nevet viselő mamutkölyöknek a maradványait, amelyet most március végén boncoltak fel orosz tudósok. Eleinte 50 000 évesre becsülték Yana ragadozók által megdézsmált testének megmaradt darabjait, de a későbbi vizsgálatok alapján ezt módosították, s jelenleg úgy hisszük, az alig egyévesen elhunyt mamut akár 130 000 éve is lehet már, hogy utoljára saját erőből talpra állt.

Ha érdekelnek az ősi leletek a jégkorszak idejéről, olvasd el ezt az írásunkat is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek