A VIII. kerületi Apáthy István utcában századfordulós polgárházak és üvegfalú irodaházak között vidám, sárga felirat jelzi, hogy megérkeztünk a Ronald Házba. Odabent mosolygós arcok várnak minket, a közös helyiségből meleg árad, és amikor belépünk, alig hiszünk a szemünknek. Egy valódi otthonba csöppentünk hatalmas, kuckózós kanapéval, plafonig érő könyvespolccal, játszósarokkal, hatalmas étkezővel. Semmi sem utal arra, hogy ezek között a falak között súlyos betegségekkel küzdő gyerekek vívják mindennapi harcaikat.
Ronald Ház? Az meg micsoda?
A McDonald’s éttermek pénztárainál kis, házikó alakú műanyag perselyek állnak. Húsevő koromban a visszajáró aprót mindig lelkiismeretesen bedobáltam, abban a reményben, hogy a pénz eljut a beteg gyerekekhez, egy kórházba vagy esetleg családokhoz. A sejtéseim körülbelül helytállók voltak, de nem egészen pontosak. A perselybe érkező adományok és az Adománygyűjtő Héten árusított sült ajándékokból érkező minden bevétel a Ronald Házak működését segíti.
„Ez a házikó a 200. a világon – meséli Nagyné Bayerle Andrea, az Apáthy István úti ház menedzsere a tágas nappaliban. – 1999. július 6-án nyitottunk. Idén tele vagyunk évfordulókkal, mert a budapesti Ronald ház húsz-, maga a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány huszonöt, a miskolci házunk pedig tizenöt éves, és van már két szobánk Pécsett a belgyógyászat sürgősségi osztályán.” A napokban pedig a debreceni házról folynak megbeszélések. Andrea büszke arra, hogy összesen tizenegyezer családon tudtak már segíteni. De mi is pontosan a Ronald Ház?
A hetvenes évek közepén egy philadelphiai focista kislánya leukémiás lett. Órákat üldögéltek kórházi folyosókon, távol az otthonuktól anélkül, hogy a kezelések előtt vagy után biztosítva lett volna az étkezésük, a pihenésről nem is beszélve. Értük fogott össze először a helyi focicsapat, az orvosi team és a McDonald’s, amikor elindították a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványt, és megépítették az első Ronald Házat. Ma már 67 országban 367 ilyen ház működik.
A galéria megnyitásához kattints a képre!
Ezek olyan szállások, ahol a messziről érkezett gyerekek élhetnek valamelyik szülőjükkel a kezelések ideje alatt. „Ez a házikó anyagilag segíti a családokat és biztosítja a kényelmüket, nem kell annyit utazgatniuk – világít rá Andrea. – Tulajdonképpen egy második otthont biztosítunk, ezért az a szlogenünk, hogy »Otthon, távol az otthontól«.”
A szülőknek az is nagy könnyebbség, hogy miközben közösen főznek, takarítanak, közös programokon vesznek részt, tapasztalatokat cserélhetnek egymással. A ház igyekszik összetartani a kettészakadt családokat, az otthon maradt szülő és testvér péntektől hétfő reggelig csatlakozhat hozzájuk. A külföldi Ronald házakban a szállásért sok helyen fizetni kell, vagy kérnek kauciót, a magyarországi otthonokban viszont teljesen ingyenes az elhelyezés.
„Sokszor ütközünk szegénységbe – mondja Andi. – Van, hogy egy család fél évet, egy évet is itt tölt, és ha elkérnénk napi ezer forintot, akkor az egy hónap esetén is horrorisztikus összeg lenne nekik.” A gyerekeket három kórház közvetíti ki (a Heim Pál Gyermekkórház, a Bókay utcai gyermekklinika és a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekklinikája), és minimum két éjszakát, maximum harminc napot tölthetnek a házban, orvosi igazolás esetén azonban ez az időtartam meghosszabbítható, mert néha bizony szükség van rá. A felvétel egyetlen kitétele, hogy a család harminc kilométernél messzebb éljen Budapesttől.
A mesebeli ház lakói
Andrea körbevezet minket. A házban jelenleg tíz család él és három anyuka. Már a lépcsőházban is feltűnik, hogy milyen gondosan ügyelnek a gyerekek jó közérzetére. A falakról mesefigurák néznek vissza ránk, a szobákat pedig számok helyett nevekkel különböztetik meg egymástól. Minden kétágyas szobához tartozik fürdő, a tapétán pedig tematikus mesevilág rajzolódik ki. „Ez a környezet egy kis vidámságot ad a gyerekeknek – véli Konyári Andrea, az Alapítvány operatív igazgatója miután megmutatja a villanykapcsoló mellé ragasztott mondókát. – Mindannyian hiszünk a mesék gyógyító erejében, amikre ezeknek a gyerekeknek még nagyobb szükségük van.”
Zolika már másodszor jár a Ronald Házban. Az első vesetranszplantációja nem sikerült, most vesére vár, minden másnap hemodialízisre jár. Az estét a nappaliban töltik a nagymamájával. Csatlakozik hozzájuk a ház harmadik Andija is, Nagy Andrea, Nagyné Bayerle Andrea lánya, aki gyerekkora óta részt vesz az otthon mindennapjaiban, tavaly óta pedig már itt is dolgozik. Közösen írnak és olvasnak Zolikával.
A házban a kisfiúhoz hasonló, krónikus betegséggel küzdő gyerekek élnek, leukémiával, diabétesszel, anyagcsere-betegséggel, vese-, máj- vagy tüdőtranszplantációra várva érkeznek. Este hat óra felé még sokan kezelésen vannak, mások a szobájuk magányában keresnek egy kis nyugalmat. Persze az sem ritka, hogy közös programokat szerveznek. Nagyné Bayerle Andrea szerint ünnepeltek már itt születésnapot, névnapot, sőt egyszer keresztelőt is tartottak.
„Hirtelen jött az édesanya ötlete – meséli Andrea. – Tudtuk, hogy Timinek már nem olyan hosszú az életútja. Daganatos megbetegedése volt. A Tömő utcai plébániára szaladtunk át a plébános úrhoz, hogy mit szólna, ha itt egy keresztelőt tartanánk gyorsan. Teljesen átérezte a helyzetet. Én voltam a keresztanyu, Timiék pedig meghívták a közeli hozzátartozókat. Gyönyörűséges volt az a kopasz fejű kicsi lány a habos-babos ruhában. Az egész nap róla szólt. Hatalmas boldogságban ugrabugrált, és olyan jóízűen evett, mint ahogyan még sosem láttuk előtte. Három hét múlva elvesztettük, de azt gondolom, hogy ez az édesanyának is nagy segítség volt. A mély fájdalommal együtt is megkönnyebbülést jelentett, hogy Timi vágya teljesült.”
Hozzáteszi, hogy a gyerekek több mint nyolcvan százaléka gyógyultan tért haza tőlük. „Ez a ház nagyon fel tudja őket dobni, és el tudja feledtetni velük a kórházi miliőt, nekünk pedig pont az a célunk, hogy elfelejtsék, hogy betegek. Én úgy látom, hogy ez sikerül is.”
Vacsorát főzünk
Ötfős kis csapatunk nem véletlenül érkezett a Ronald Házba. Az otthon vacsoraprogramjára jelentkeztünk, vagyis elvállaltuk, hogy egy este mi főzünk a családoknak. A menü megtervezése nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt először gondoltuk, hiszen mindenképpen olyan ételeket szerettünk volna készíteni, amikkel örömet szerezhetünk a gyerekeknek. Végül úgy döntöttünk, hogy bolognai spagettit és túrós csuszát készítünk, ami mellé még palacsintával és sós puffanccsal készültünk.
Bárki jelentkezhet vacsorát készíteni, aki szívesen hozzájárulna a családok mindennapjaihoz. A Ronald Ház konyhájában megfordultak már baráti társaságok és munkatársak is. Az alapanyagok beszerzése az este szakácsainak a feladata, de az otthon minden eszközt biztosít.
Miután felvettük a kötényeinket, elfoglaltuk a helyünket a konyhában, hagymát szeleteltünk, répát és sajtot reszeltünk, közben jót beszélgettünk. A lakók időbeosztása természetesen nem igazodik egymáshoz, ezért sajnos nem tudott mindenki asztalhoz ülni, amikor tálaltunk, de biztosítottak minket, hogy azok a gyerekek is nagyon fognak örülni az ételnek, akik csak később érkeznek vissza a kórházból.
