Pontosan ezt a feladatot kapta több mint 800 angol serdülő Emily Hards és munkatársai nemrég publikált kutatásában. A Húsz Kijelentés Teszt (Twenty Statement Test) a 13-18 év közötti fiatalok énképét volt hivatott vizsgálni. Noha a pszichológiában Erik H. Erikson híres elmélete óta széles körben elfogadott nézet, hogy a serdülőkor az identitás kialakításának kitüntetett időszaka, viszonylag keveset tudunk arról, hogy a tinédzserek miként látják önmagukat.
A Research Digest beszámolója szerint a fenti tanulmány az első alkalom, hogy a serdülők saját magukról szóló leírásait szisztematikusan elemezte valaki. Lássuk az eredményeket!
Színes önjellemzéseket adtak a fiatalok
A megkérdezett serdülők összesen 6558 választ adtak a fenti kérdésre, fejenként átlagosan 8 önmagukra vonatkozó kijelentést produkáltak kevesebb mint 5 perc alatt. Ráadásul rendkívül változatosan írták le magukat: válaszaikból 443 különböző típusú feleletet különítettek el a kutatók. A serdülők romló mentális egészségéről szóló hírekkel szemben némiképp megnyugtató fejlemény, hogy sok tinédzser a pozitív tulajdonságai alapján határozza meg önmagát, még ha a megkérdezettek köre nem is reprezentatív más országok, közösségek fiataljaira nézve.
A Ki vagyok én? kérdésre adott leggyakoribb válaszok
A kamaszok az alábbi szavakkal egészítették ki legtöbbször a tesztben szereplő mondatot: boldog, valakinek a gyereke, vicces, diák, sportoló, barát, testvér, kedves, barátságos, … cm magas, fáradt, sportos, gondoskodó, magabiztos, .... éves, valakinek a szerelme, okos, félénk, fiú/lány, csendes. Ezenkívül nagy számban előfordultak még a külalakra, megjelenésre vonatkozó állítások is.
Már serdülőkorban támad a női princípium
A kutatásban részt vevő lányok sokkal inkább hangsúlyozták a kapcsolati énjüket, mint a fiúk, tehát gyakran egy másik emberrel való relációban határozták meg önmagukat, nem különálló lényekként. Gyakrabban írták azt, hogy ők valakinek a gyereke, testvére vagy barátja, míg a fiúkra ez kevésbé volt jellemző. A lányok többször tettek a külsejükre vonatkozó kijelentéseket is, illetve azt írták magukról, hogy félénkek, csendesek, fáradtak. Sajnos idejekorán belsővé teszik a rendkívül korlátozó, nemi szerepből adódó elvárásokat, amelyek szerint a nők egyik legfőbb értéke a szépség, létezésük lényegi célja pedig a másoknak való örömszerzés.
A felnőtteknek már csak a szerepek maradnak?
Hards és kollégái egy előzetes kutatásuk eredményeivel is összehasonlították a kapott adatokat. Azt találták, hogy míg a serdülők hajlamosak a tulajdonságaik – főleg a pozitívak! – alapján meghatározni magukat, addig a fiatal felnőttek válaszai többnyire a társas szerepeik leírására korlátozódnak. Úgy tűnik, hogy ezek a szerepek hozzáférhetőbbek a felnőttek gondolkodása számára, gazdaságosabb a használatuk, hiszen instant, előre legyártott válaszokat tömörítenek magukba. A felnőtteknek talán idejük sincs arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek az önkeresés izgalmas folyamatának, sokszor rutinból pörgetik az életüket.
Csak az tudja megtalálni önmagát, akinek van lehetősége keresni
Az önmagunkban való serdülőkori alámerülés lehetőségének kiemelt jelentősége van egész hátralévő életünkre nézve. A feladatunk kamaszként (vagy később) az, hogy összegyúrjuk az előző életszakaszainkból származó énfogalmainkat a számunkra fontos személyek rólunk kialakult véleményével, miközben érzékenyen lavírozunk a másokkal való hasonlóság nyújtotta biztonság és az egyediség bátor tudata között. Ha van lehetőségünk felfedezni, kísérletezni, kipróbálni különböző szerepeket, akkor a folyamat végére megalkotjuk az identitásunkat, azaz önmagunk koherens, folytonos, tudatos élményét, ami mellett el tudunk köteleződni. Ha nem vagyunk képesek a dolgok mélyére menni, a felszínen maradunk és csak sodródni fogunk, akár egy életen át.
„A komfortzóna nem az, ahol jó lenni, hanem az, ami ismerősen szar”Lúzerségről, szégyenérzetről, és a „You can do it!” csapdájáról is mesélt Orvos-Tóth Noémi az idei Pszinapszison.
Tovább olvasom
