Hogyan befolyásolják a generációkon keresztül átadott viselkedésminták, traumák és megküzdési módok a nagyszülők, szülők és unokák életét? Milyen ma Magyarországon anyának lenni? Leendő szülőként hogyan igazodhatunk el a sokszor egymásnak ellentmondó információk és tanácsok áradatában? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az alábbi könyvekből.
L. Stipkovits Erika: Nagyszülők a kispadon? Megoldások a családtagok közötti konfliktusok elkerüléséhez
Kiadó: HVG Könyvek
Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mi a nagyszülők feladata, ahogy arról is, hogyan viselkedjenek és hogyan ne. Mit kell és mit tilos tenniük azért, hogy jó kapcsolatban maradjanak a gyerekeikkel, kötődést tudjanak kialakítani az unokáikkal – egyszóval hogy elég jó nagyszülők legyenek? L. Stipkovits Erika pszichoterapeuta gyakorló, szerető nagyszülőként érthető és élvezetes stílusban adja át klinikai és terápiás tapasztalatait, és kalauzolja végig az olvasót a konfliktusmentes együttműködéshez vezető rögös úton.
A Nagyszülők a kispadon? eloszlatja a témát övező gyakori tévhiteket, bemutatja a különböző nagyszülőtípusokat, és kitér arra is, vajon hogyan befolyásolják a generációkon keresztül átadott viselkedésminták, traumák és megküzdési módok a gyakran érthetetlen problémák megjelenését. Segít abban, hogy önmagunk és a rugalmas nagyszülői szerep megismerésével jobbá tegyük a szeretteink közötti kapcsolatokat, hiszen ezek – mint a szerző vallja – a legnagyobb kincseink.
„A szülők feladata, hogy »a pályán legyenek«, azaz neveljék, irányítsák gyermekeiket, döntsenek azok életéről, és arról is, hogy mikor ki tölt időt velük. Ha fáradtak, elfoglaltak, vagy ha szükségük van némi kettesben töltött időre, segítséget kérnek a nagyszülőtől, aki ismeri gyermeküket, annak szokásait, érzéseit, akihez a közös élmények által kötődik az unoka. A nagyszülő pedig kellő bölcsességgel folyamatosan figyel, érzelmileg jelen van felnőtt gyermeke családjának, unokáinak életében, de csak akkor szól, akkor cselekszik, ha véleményét kérdezik, támogatását kérik. S akkor ott van testileg-lelkileg egyaránt, és teszi, amit kell, legjobb tudása szerint, de »csak a saját posztján focizik«.”
Cecilia Chrapkowska – Agnes Wold: A svéd módszer – Babavárás és csecsemőgondozás
Kiadó: Libri
Köztudott, hogy Svédország évtizedek óta a világ legboldogabb országainak egyike. Lehet, hogy mindennek ahhoz is köze van, ahogy a gyerekvállaláshoz és a gyerekneveléshez állnak? Vajon a különböző családmodellek elfogadása, az ítélkezésmentes hozzáállás, az egyéni szuverenitás megőrzése is segíthet elérni a boldogságot?
Felkészülés a babavárásra, a szülői teendők megosztása, vizsgálatok a terhesség ideje alatt, lehetséges komplikációk, a szülés, hitek és tévhitek a szoptatás körül, párkapcsolati nehézségek és megoldásuk, etetés, hozzátáplálás, altatás, csecsemőkori betegségek, védőoltások – A svéd módszer című kézikönyv mindenre kitér, amire egy leendő szülő kíváncsi.
Dr. Agnes Wold bakteriológus és immunológus, aki fáradhatatlanul küzd a nők egészségével kapcsolatos mítoszok és tévhitek ellen. Ismeretterjesztő munkájáért Svédországban „Az év nője” címre is jelölték. Dr. Cecilia Chrapkowska Svédország legnépszerűbb gyermekneveléssel foglalkozó blogjának szerzője, orvosként pedig a védőoltásokkal kapcsolatban végez kutatásokat. A kötet szerzői a megengedő, svéd életszemléletet tükröző útmutatásaik mellett szakmailag megalapozott tanácsaikkal segítenek eligazodni a babavárásról és csecsemőgondozásról szóló, sokszor egymásnak ellentmondó információk áradatában.
„A kutatásoknak nem sikerült kimutatniuk, hogy a családi környezet hat a személyiségvonások kialakulására, ám ez még nem indok arra, hogy legalább ne próbáljunk a gyereknek jó nevelkedési körülményeket biztosítani. A szülő-gyerek kapcsolatban nincs esélyegyenlőség. A kisgyerek kénytelen a szüleivel lakni, és a szülőnek óriási hatalma van a gyermek felnőtté válásáig. Ezért tehát minden szülő erkölcsi kötelessége, hogy jó szülő legyen, és igyekezzen barátságos környezetet biztosítani gyerekének, még ha egy nehéz gyerekről van is szó... Számos svéd családban, elsősorban azokban, ahol a szülők magas végzettségűek, a gyerek kívánságainak és akaratának észrevehetően túl nagy teret adnak, olykor a család többi tagjának és a környezetben lévő más személyek kárára. Jó az elképzelés, mármint hogy ne nyomjuk el a gyereket, de átestünk a ló túloldalára, vagyis a szülők teljesen elvesztették a hatalmukat – és nem is mindig sikeres a módszer. Egy gyerek agya még nem teljesen fejlett ki, és nem különösebben alkalmas arra, hogy előre lássa vagy tervezni tudja cselekedetei következményét, vagy azokat nagyobb összefüggésbe helyezze. Ehhez a szülők mégiscsak jobban értenek.”
Hadas Krisztina: Anyasors
Kiadó: Libri
Milyen ma Magyarországon anyának lenni? Hadas Krisztina ezt kutatja a 2013 óta futó Jön a baba című televíziós sorozatban, és erre kíváncsi most is: az Anyasors vallomás az anyaság nehézségeiről, kudarcairól és legszebb pillanatairól.
Tizenegy különböző élethelyzet, tizenegy női sors. Van, aki elvált, van, akit elhagytak, van igazi nagy túlélő és újrakezdő is. Sokféle család és párkapcsolat, és ezerféle személyes tragédia. Ami közös a történetekben, az a küzdelem. A törekvés, hogy a maga kihívásaira mindenki a legjobb megoldást találja meg. Mindez egy végtelenül empatikus, a szereplők minden rezdülésére figyelő újságíró szemén keresztül tárul az olvasó elé.
„Kezdek pánikba esni, tanúja vagyok, hogy megy tönkre három gyerek. Amikor észreveszem, Manna az előszoba tükrében nézi az anyjába kapaszkodó, síró önmagát, próbálom hinni, ez »csak« érzelmi zsarolás. A drámát kimaxolva bekotródom Márkó szobájába. A fiú dühösen dobálja táskájába a füzeteit. Olyan szívbe markoló elkeseredettség van minden mozdulatában, hogy ha nem lenne kamasz fiú, sírva magamhoz ölelném. Tudom, hogy már bízik bennem, ezért merem megkérdezni, mit gondol. – Annyi mindent elfojtok magamban! Ezek ketten – a szüleire gondol – makacsok és önfejűek. – Igen, pontosan ezeket a szavakat használja a tizenöt éves gyerek. – Próbálom az egészet elásni magamban. – Ennyi, nincs több szava, végez a pakolással.”
Rumena Buzsarovszka: A férjem
Kiadó: Európa
Tizenegy történet az önbecsülésről, a hiúságról és a képmutatásról.
Van egy férj.
Költő, gyermekét dédelgető apa, feleségét elhanyagoló nagykövet, nőgyógyász, rendőr, hűtlen házastárs, impotens vagy éppenséggel halott.
Egy férj tizenegyszer.
Ez a könyv azonban mégsem róluk szól.
A férjem Alice Munro világát megidéző ragyogó novelláiban különböző nők – feleségek, szeretők, anyák, özvegyek – mesélik el saját történeteiket a hétköznapjaikról, férjekről, gyerekekről, szülőkről, kollégákról és barátokról, hol tragikusan, hol pedig fanyar humorral.
Buzsarovszka a legintimebb térben mutatja be a balkáni régió változóban lévő posztkommunista, patriarchális valóságát, a szereplők mindennapjai, dilemmái, frusztrációi és fájdalmai ugyanakkor nagyon ismerősek lehetnek a magyar olvasók számára is.
„Ismét őt néztem, ahogy vezetett. Mi a fenét láttam rajta?, gondolkodtam. Profilból még jobban hasonlít egy neandervölgyihez. Még a haja is viccesen állt – a ritka frufruja nagyon rövid volt, mintha az anyja nyírná otthon. Láttam, hogy az ujjai apró kolbászkákra hasonlítanak, és hogy természetellenesen rövidek a teste többi részéhez képest. Ahogy elnéztem magam mellett, rájöttem, hogy a fölsőteste túl rövid, és hogy a hosszú karjaival meg a hájjal a derekán, leginkább egy pókra emlékeztet. Mi a fenét láttam benne?, kérdeztem magamtól. Nem egy értelmiségi figura, mondtam magamban. Hány éve dolgozik már, de még egy hosszabb tanulmányt se sikerült megírnia. Mindig valami nemzetközi projektre hivatkozik, amelynek végül semmi eredménye nincs. Föllobbant bennem a düh, a mentoromra és Irenára is dühösvoltam, aki a legtöbbet tette azért, hogy úgy gondoljam, Toni tetszik nekem. Azért is sokat tett, hogy úgy gondoljam, tetszem Toninak. Régótanem tetszettem már senkinek. Megsajnáltam magamat,és a szemem könnybe lábadt. Most már Boban se fog szeretni, ha ezt megtudja, mondtammagamnak, és szinte fájt a lelkiismeret-furdalás. Azt kívántam, bárcsak Toni örökre eltűnne. Össze se lehet hasonlítani Bobannal, az én drága, legdrágább férjemmel, életem szerelmével, gondoltam.”
