Sokan bűnösnek, rossz szülőnek érzik magunkat, amikor arra vágynak, hogy 1-2 órára, akár napra kiléphessenek a mókuskerékből, de nincs ok az önostorozásra: a szülők jelentős része hasonló problémákkal néz szembe.
Sőt, a Frontiers in Psyhology című folyóiratban publikált, 2000 főt bevonó vizsgálat tanúsága szerint a gyerekesek csaknem 50 százaléka számol be közepes vagy erőteljes kiégésről. Sőt, a megkérdezettek mintegy 12 százalékának (nők 12,9 százalék, férfiak 11,6 százalék) életét erősen érinti a kiégés, ők kimerültnek, sokkal kevésbé produktívnak és alulmotiváltnak érzik magukat, érzelmi „lemerülésről” számolnak be, és ez az érzés hetente legalább egyszer erősen jelentkezik náluk.
A kiégés fogalmával elsősorban a munkapszichológia dolgozik, de minden érzelmileg bevonó, megterhelő és monoton feladat végzése közben elérhet bennünket ez az érzés. A munka világában elsősorban azok szembesülnek a jelenséggel, akik emberekkel foglalkoznak, akiken nagy munkaterhelés van, és azok, akik a munkájukért csak kevés elismerést kapnak. Szülőnek lenni pedig – annak minden örömével együtt – nagyon gyakran egyet jelent a fentiekkel.
Kelly Wallace a CNN számára készített riportot a témáról. Rengeteg szülői beszámoló erősítette meg abban, hogy a gyermeknevelésben is ki lehet égni, ezért írásában a szülői burnout okait, illetve a kezelés lehetséges útjait is kutatta.
Szuperhős kerestetik
Wallace első beszélgetőtársa Lyss Stern dolgozó édesanya és vállalkozó. Lyss arról mesél, hogy hosszú évekig semmit nem tett azért, hogy valahogyan megőrizze a belső egyensúlyát. Teljesen lefoglalta vállalkozása építése, mellette a gyereknevelés, ráadásul ebben az időszakban kellett szembenéznie édesapja halálával is. Körülbelül másfél évvel ezelőtt viszont nem volt már hová rejteni a felgyülemlett feszültséget, ahogy nem rejtegette kimerültségét sem. Épp egy elvonuláson tört ki belőle a zokogás, ott ébredt rá arra, hogy milyen hosszú ideig volt saját listája legvégén. Azt írja: „Túltelítődtem és kicsordultam. Villámszerű volt a felismerés, hogy
muszáj kezdenem magammal valamit, ha meg szeretném őrizni a testi és lelki egészségemet”.
Lyss a férjétől kért segítséget. Tapasztalatait (a burnoutig vezető utat, és azt, hogyan rángatta ki magát a gödörből) „Motherhood is a B#tch! 10 Steps to Regaining Your Sanity, Sexiness, and Inner Diva” című könyvében írta meg, hogy segíthessen hasonló gondokkal küszködő társainak.
De mi is történt valójában? Mi volt az a teher, ami alatt végül összeroppant? Szüleink – bár természetesen számtalan, számunkra ismeretlen nehézséggel kellett szembenézniük – más jellegű terheléshez és elvárásokhoz voltak szokva. Ma már máshogyan élünk, mint ők, ezer fokon égünk a munkában, ahogy a gyereknevelésben is csak a tökéletes az elég. Nem fér bele, hogy kicsit kevesebbet adjunk magunkból, de az összeroppanás sem. El tudunk menni a párunkkal vagy a barátainkkal moziba, de a „terápia” ennyiben nagyjából ki is merül.
Ma arra vagyunk beállítva, hogy az életünk minden területén száz százalékot adjunk
– állítja Vanina Nikolova, két kisgyerek édesanyja, aki a gyereknevelés mellett felelős beosztásban is dolgozik. Szerinte a szülői kiégés annyira általános, hogy sokszor arról álmodozik, bárcsak elrabolná őt két hétre valaki, hogy egy kicsit szabadságra menjen a gyereknevelésből, a háztartásból, az álmatlan éjszakákból, a veszekedésekből és az összes küzdelemből, ami a kicsik nevelésével jár.
„A munkádban légy felülmúlhatatlan, anyaként meg tökéletes. Legyél nagyszerű szülő, aki bioételekkel táplálja a gyerekét, persze már az anyaméhben is gondoskodik a szellemi fejlődéséről. Jó arányérzékkel nevel, gondoskodik róla, hogy a gyerek a sportban és a művészetekben is kipróbálhassa magát. Egy gépnek is sok lenne, hát még egy emberi lények” – összegzi Vanina.
Erre a nyomásra reflektál például 2016 egyik megosztó, de egyébként sikeres filmje, a Rossz anyák. A Mila Kunis főszereplésével készült film anyái kiszállnak tengernyi balsorsuk ellen, és (sokak szerint kissé túl közönséges keretek között) véget vetnek neki.
A legtöbbünk számára viszont nem igazán járható ez az út.
Szülőnek lenni a social média korában
Wallace beszélgetőpartnerei egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a közösségi média csak súlyosbította az átlagszülő amúgy sem mindig habkönnyű életét. Hol vannak már azok az idők, amikor a gyerek szülinapját a hátsó kertben rendeztük, a torta otthon készült, és elég volt egy, maximum két játékot kitalálni, mert a gyerekek simán elfoglalták magukat a kertben…
Ma nem szülő az, aki nem szervez hét országra szóló partit, aminek helyszínéül a legkevesebb, hogy trambulinparkot vagy vízi vidámparkot választ, és ahová a tortát valamilyen designcukrászdából viszi. És miért? Azért, mert az egészről be kell számolni a Facebookon és az Instán, és hogy nézne már ki, ha a mi gyerekünk bulija kisebb lenne, mint a másé.
Az összehasonlítgatás folyamatos
– mondja Shelby Rodeut négygyerekes anya. A szülők kikészítik magukat, mert elérhetetlen sztenderdeknek akarnak megfelelni. A tökéletesre filterezett bejegyzések nézegetése pedig egyenes út a fásult kiégéshez. És nem csak azok számára, akik munka mellett nevelik a gyerekeket. Ebből a szempontból az otthon lévő szülőkre talán még több elvárás is nehezedik. Nekik aztán mindent ötcsillagosra kell csinálniuk, ami a gyerekekkel kapcsolatos.
Jennifer Bosse két srácával volt otthon, és nagyon sokáig semmilyen segítséget nem kért a férjétől, aki rengeteget dolgozott, így az otthoni teendők mind az ő vállát nyomták. Érzelmileg kimerült lett, eltávolodott a gyerekektől, úgy érezte, nem tud ott lenni a pillanatban. Ekkor kért segítséget, lehetőséget arra, hogy néha lazíthasson egy kicsit. Rájött, hogy mindenkinek szüksége van a feltöltődésre.
Énidő, ugyan már!
„Ahhoz, hogy szülőként meg tudjuk őrizni a józan eszünket, muszáj, hogy legyen egy kis időnk magunkra is” – véli Nikki Little, egy négyéves ikerpár édesanyja. Mint mondja, ők a férjével már a kezdetekkor elhatározták, hogy lehetővé teszik egymás számára a kikapcsolódást. Most mindketten ugyanarra a félmaratonra készülnek, így beosztják egymás között az estéket. Egyik nap egyikük fürdet és a másik fut, másnap fordítva történik. Így mindkettejüknek jut énidő, de a gyerekek is a szüleikkel lehetnek. Mint mondja, nagyon fontos volt a számukra, hogy úgy tudjanak a hobbijuknak is élni, hogy az ne menjen a családi élet rovására. Nikki számára fájdalmas látni azokat a családokat, ahol csak az egyik félnek jár a kikapcsolódás.
A magunkra szánt idő nem luxus, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy ne égjünk ki.
Janis Bretta Elspasnak 4 gyermeke van, ráadásul a hármas ikrek és a negyedik gyerek ugyanabban az évben született. Ő tud egyet s mást a kiégésről, és arról is, mit lehet ellene tenni. Gyerekei már nagyok, de élesen emlékszik rá, milyen jó volt, amikor férje, hazaérkezve a munkából át tudta venni a gondozásukat, ő pedig örülhetett olyan hétköznapi dolgoknak, mint egy meleg fürdő, némi olvasás, vagy a régóta halogatott fogorvosi kezelés. Ő úgy látja, a mai szülőknek még nehezebb, mert egyre többen vannak, akik egyedül kell, hogy boldoguljanak, és azok is, ahol mindkét szülőnek dolgoznia kell, hogy mindenre jusson, amire kell. Ráadásul a technikai vívmányok sem könnyítenek a helyzeten. Számára az internet (a benne rejlő rengeteg jó lehetőség mellett) egy újabb olyan dolog, ami veszélyt jelent a gyerekeinkre.
Kifogás lehet a kiégés?
Természetesen nem. Ha azt tapasztaljuk, hogy elfogyott a szülői tevékenységhez elengedhetetlen lelki muníció, ne vonjunk vállat, hanem keressük meg a megoldást. Vannak szülők, akik jogos fáradtságukra hivatkozva elhanyagolják a gyerekek körüli teendőket, vagy a fizikai szükségletek kielégítésén túl nem vesznek részt a gyerekeik életében. Ezzel óriási károkat okozhatnak. A gyerekeink igénylik, hogy törődjünk velük, és a személyes figyelem hiánya egészen életen át betölthetetlen űrt hagy maga után.
Mit kéne csinálni?
Wallace beszélgetőtársai egyetértettek abban, hogy el kell engednünk a tökéletesség illúzióját, és az elérhetetlen ideálképek kergetését. Azt javasolják, merjünk átlagosak lenni, legalább bizonyos területeken. Ha rangsorolni kell, inkább legyünk középszerű háziasszonyok, de forduljunk többet a gyerekeink felé. És ne feledjük azt sem, hogy egyes jó rutinjaink és az apró hibák kompenzálják egymást. Minden este megoldjuk, hogy legyen időnk nyugodtan esti mesét olvasni a gyerekünknek, de a reggeli rohanásban cukros gabonapelyhet eszik? Rossz anyák lennénk? Nem valószínű. Nyugi, elég jó szülő vagy.
Csak a nők?
Nem, a szülői kiégés a férfiakat is érintheti, és ahogy napjainkban egyre aktívabb szerepet játszanak saját gyerekeik életben, ezzel a nehézséggel is egyre gyakrabban szembesülnek majd. Buzz Bishop blogger egy 7 és egy 9 éves gyerek apja, és bár nála is voltak már mélypontok, talán lazábban reagál rájuk. Ő úgy látja, hogy sokszor épp akkor jön a változás, amikor teljesen mélypontra kerülsz. A gyerek egyszer csak elkezd önállóan enni, vagy nem kel fel többet éjszaka, pedig nem is csináltatok semmit. „Ha úgy érzed, nem bírod tovább, egy nagyon kicsit tarts még ki, és a dolgok változni fognak. Hogy jó irányba-e, azt nem tudom, de változni fognak, az tuti” – hangzik a biztatás.
