Anya ki van égve – ilyen a szülői burnout

Szülőként sokan eljutunk arra a pontra, amikor úgy tűnik, nincs erőnk továbbmenni. Akár a kisbabás korszak át nem aludt éjszakái, akár az örökös dacolás és alkudozás, akár kamasz gyerekünk folyamatos visszabeszélése az ok, testileg és lelkileg is végtelenül el lehet fáradni, ha nincs szünet, és nincs lehetőség feltöltődni.

Sokan bűnösnek, rossz szülőnek érzik magunkat, amikor arra vágynak, hogy 1-2 órára, akár napra kiléphessenek a mókuskerékből, de nincs ok az önostorozásra: a szülők jelentős része hasonló problémákkal néz szembe.

Sőt, a Frontiers in Psyhology című folyóiratban publikált, 2000 főt bevonó vizsgálat tanúsága szerint a gyerekesek csaknem 50 százaléka számol be közepes vagy erőteljes kiégésről. Sőt, a megkérdezettek mintegy 12 százalékának (nők 12,9 százalék, férfiak 11,6 százalék) életét erősen érinti a kiégés, ők kimerültnek, sokkal kevésbé produktívnak és alulmotiváltnak érzik magukat, érzelmi „lemerülésről” számolnak be, és ez az érzés hetente legalább egyszer erősen jelentkezik náluk. 

A kiégés fogalmával elsősorban a munkapszichológia dolgozik, de minden érzelmileg bevonó, megterhelő és monoton feladat végzése közben elérhet bennünket ez az érzés. A munka világában elsősorban azok szembesülnek a jelenséggel, akik emberekkel foglalkoznak, akiken nagy munkaterhelés van, és azok, akik a munkájukért csak kevés elismerést kapnak. Szülőnek lenni pedig – annak minden örömével együtt – nagyon gyakran egyet jelent a fentiekkel.

Kelly Wallace a CNN számára készített riportot a témáról. Rengeteg szülői beszámoló erősítette meg abban, hogy a gyermeknevelésben is ki lehet égni, ezért írásában a szülői burnout okait, illetve a kezelés lehetséges útjait is kutatta.

Szuperhős kerestetik

Wallace első beszélgetőtársa Lyss Stern dolgozó édesanya és vállalkozó. Lyss arról mesél, hogy hosszú évekig semmit nem tett azért, hogy valahogyan megőrizze a belső egyensúlyát. Teljesen lefoglalta vállalkozása építése, mellette a gyereknevelés, ráadásul ebben az időszakban kellett szembenéznie édesapja halálával is. Körülbelül másfél évvel ezelőtt viszont nem volt már hová rejteni a felgyülemlett feszültséget, ahogy nem rejtegette kimerültségét sem. Épp egy elvonuláson tört ki belőle a zokogás, ott ébredt rá arra, hogy milyen hosszú ideig volt saját listája legvégén. Azt írja: „Túltelítődtem és kicsordultam. Villámszerű volt a felismerés, hogy

muszáj kezdenem magammal valamit, ha meg szeretném őrizni a testi és lelki egészségemet”.

Lyss a férjétől kért segítséget. Tapasztalatait (a burnoutig vezető utat, és azt, hogyan rángatta ki magát a gödörből) „Motherhood is a B#tch! 10 Steps to Regaining Your Sanity, Sexiness, and Inner Diva” című könyvében írta meg, hogy segíthessen hasonló gondokkal küszködő társainak.

De mi is történt valójában? Mi volt az a teher, ami alatt végül összeroppant? Szüleink – bár természetesen számtalan, számunkra ismeretlen nehézséggel kellett szembenézniük – más jellegű terheléshez és elvárásokhoz voltak szokva. Ma már máshogyan élünk, mint ők, ezer fokon égünk a munkában, ahogy a gyereknevelésben is csak a tökéletes az elég. Nem fér bele, hogy kicsit kevesebbet adjunk magunkból, de az összeroppanás sem. El tudunk menni a párunkkal vagy a barátainkkal moziba, de a „terápia” ennyiben nagyjából ki is merül.

Ma arra vagyunk beállítva, hogy az életünk minden területén száz százalékot adjunk

– állítja Vanina Nikolova, két kisgyerek édesanyja, aki a gyereknevelés mellett felelős beosztásban is dolgozik. Szerinte a szülői kiégés annyira általános, hogy sokszor arról álmodozik, bárcsak elrabolná őt két hétre valaki, hogy egy kicsit szabadságra menjen a gyereknevelésből, a háztartásból, az álmatlan éjszakákból, a veszekedésekből és az összes küzdelemből, ami a kicsik nevelésével jár. 

„A munkádban légy felülmúlhatatlan, anyaként meg tökéletes. Legyél nagyszerű szülő, aki bioételekkel táplálja a gyerekét, persze már az anyaméhben is gondoskodik a szellemi fejlődéséről. Jó arányérzékkel nevel, gondoskodik róla, hogy a gyerek a sportban és a művészetekben is kipróbálhassa magát. Egy gépnek is sok lenne, hát még egy emberi lények” – összegzi Vanina.

Erre a nyomásra reflektál például 2016 egyik megosztó, de egyébként sikeres filmje, a Rossz anyák. A Mila Kunis főszereplésével készült film anyái kiszállnak tengernyi balsorsuk ellen, és (sokak szerint kissé túl közönséges keretek között) véget vetnek neki.

A legtöbbünk számára viszont nem igazán járható ez az út.

Szülőnek lenni a social média korában

Wallace beszélgetőpartnerei egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a közösségi média csak súlyosbította az átlagszülő amúgy sem mindig habkönnyű életét. Hol vannak már azok az idők, amikor a gyerek szülinapját a hátsó kertben rendeztük, a torta otthon készült, és elég volt egy, maximum két játékot kitalálni, mert a gyerekek simán elfoglalták magukat a kertben…

Ma nem szülő az, aki nem szervez hét országra szóló partit, aminek helyszínéül a legkevesebb, hogy trambulinparkot vagy vízi vidámparkot választ, és ahová a tortát valamilyen designcukrászdából viszi. És miért? Azért, mert az egészről be kell számolni a Facebookon és az Instán, és hogy nézne már ki, ha a mi gyerekünk bulija kisebb lenne, mint a másé.

Az összehasonlítgatás folyamatos

– mondja Shelby Rodeut négygyerekes anya. A szülők kikészítik magukat, mert elérhetetlen sztenderdeknek akarnak megfelelni. A tökéletesre filterezett bejegyzések nézegetése pedig egyenes út a fásult kiégéshez. És nem csak azok számára, akik munka mellett nevelik a gyerekeket. Ebből a szempontból az otthon lévő szülőkre talán még több elvárás is nehezedik. Nekik aztán mindent ötcsillagosra kell csinálniuk, ami a gyerekekkel kapcsolatos.

Ilyen a szülői burnout
Ilyen a szülői burnoutFotó: Phil Fisk / Getty Images Hungary

Jennifer Bosse két srácával volt otthon, és nagyon sokáig semmilyen segítséget nem kért a férjétől, aki rengeteget dolgozott, így az otthoni teendők mind az ő vállát nyomták. Érzelmileg kimerült lett, eltávolodott a gyerekektől, úgy érezte, nem tud ott lenni a pillanatban. Ekkor kért segítséget, lehetőséget arra, hogy néha lazíthasson egy kicsit. Rájött, hogy mindenkinek szüksége van a feltöltődésre.

Énidő, ugyan már!

„Ahhoz, hogy szülőként meg tudjuk őrizni a józan eszünket, muszáj, hogy legyen egy kis időnk magunkra is” – véli Nikki Little, egy négyéves ikerpár édesanyja. Mint mondja, ők a férjével már a kezdetekkor elhatározták, hogy lehetővé teszik egymás számára a kikapcsolódást. Most mindketten ugyanarra a félmaratonra készülnek, így beosztják egymás között az estéket. Egyik nap egyikük fürdet és a másik fut, másnap fordítva történik. Így mindkettejüknek jut énidő, de a gyerekek is a szüleikkel lehetnek. Mint mondja, nagyon fontos volt a számukra, hogy úgy tudjanak a hobbijuknak is élni, hogy az ne menjen a családi élet rovására. Nikki számára fájdalmas látni azokat a családokat, ahol csak az egyik félnek jár a kikapcsolódás.

A magunkra szánt idő nem luxus, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy ne égjünk ki.

Janis Bretta Elspasnak 4 gyermeke van, ráadásul a hármas ikrek és a negyedik gyerek ugyanabban az évben született. Ő tud egyet s mást a kiégésről, és arról is, mit lehet ellene tenni. Gyerekei már nagyok, de élesen emlékszik rá, milyen jó volt, amikor férje, hazaérkezve a munkából át tudta venni a gondozásukat, ő pedig örülhetett olyan hétköznapi dolgoknak, mint egy meleg fürdő, némi olvasás, vagy a régóta halogatott fogorvosi kezelés. Ő úgy látja, a mai szülőknek még nehezebb, mert egyre többen vannak, akik egyedül kell, hogy boldoguljanak, és azok is, ahol mindkét szülőnek dolgoznia kell, hogy mindenre jusson, amire kell. Ráadásul a technikai vívmányok sem könnyítenek a helyzeten. Számára az internet (a benne rejlő rengeteg jó lehetőség mellett) egy újabb olyan  dolog, ami veszélyt jelent a gyerekeinkre.

Kifogás lehet a kiégés?

Természetesen nem. Ha azt tapasztaljuk, hogy elfogyott a szülői tevékenységhez elengedhetetlen lelki muníció, ne vonjunk vállat, hanem keressük meg a megoldást. Vannak szülők, akik jogos fáradtságukra hivatkozva elhanyagolják a gyerekek körüli teendőket, vagy a fizikai szükségletek kielégítésén túl nem vesznek részt a gyerekeik életében. Ezzel óriási károkat okozhatnak. A gyerekeink igénylik, hogy törődjünk velük, és a személyes figyelem hiánya egészen életen át betölthetetlen űrt hagy maga után.

Mit kéne csinálni?

Wallace beszélgetőtársai egyetértettek abban, hogy el kell engednünk a tökéletesség illúzióját, és az elérhetetlen ideálképek kergetését. Azt javasolják, merjünk átlagosak lenni, legalább bizonyos területeken. Ha rangsorolni kell, inkább legyünk középszerű háziasszonyok, de forduljunk többet a gyerekeink felé. És ne feledjük azt sem, hogy egyes jó rutinjaink és az apró hibák kompenzálják egymást. Minden este megoldjuk, hogy legyen időnk nyugodtan esti mesét olvasni a gyerekünknek, de a reggeli rohanásban cukros gabonapelyhet eszik? Rossz anyák lennénk? Nem valószínű. Nyugi, elég jó szülő vagy

Csak a nők?

Nem, a szülői kiégés a férfiakat is érintheti, és ahogy napjainkban egyre aktívabb szerepet játszanak saját gyerekeik életben, ezzel a nehézséggel is egyre gyakrabban szembesülnek majd. Buzz Bishop blogger egy 7 és egy 9 éves gyerek apja, és bár nála is voltak már mélypontok, talán lazábban reagál rájuk. Ő úgy látja, hogy sokszor épp akkor jön a változás, amikor teljesen mélypontra kerülsz. A gyerek egyszer csak elkezd önállóan enni, vagy nem kel fel többet éjszaka, pedig nem is csináltatok semmit. „Ha úgy érzed, nem bírod tovább, egy nagyon kicsit tarts még ki, és a dolgok változni fognak. Hogy jó irányba-e, azt nem tudom, de változni fognak, az tuti” – hangzik a biztatás.

Mustra