Elképesztően gyakoriak a szülés utáni pszichés zavarok

Október végén egy sülysápi anya vízbe fojtotta 4 hónapos kisbabáját, majd miután saját magával nem tudott végezni, feladta magát a rendőrségen. A nő a kisfia születése óta félt attól, hogy nem tudja ellátni a babát, és pszichológushoz is járt, miközben a szomszédok szerint boldogan élt a gyermekével. Ez is jól mutatja, hogy az átlagember nagyon keveset tud a szülés utáni pszichés zavarokról, és a jelek nem minden esetben egyértelműek, főleg ha nem állunk olyan közel a kismamához.

„Régen azt tanították, hogy a terhesség alatti hormonváltozások megvédik a kismamát a pszichés zavaroktól – ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. A perinatális időszak (ami a terhesség 28. hetétől a kisbaba egyhetes koráig tart – a szerk.) egy veszélyeztetett életszakasz, amikor a szülés előtt, alatt és után számos pszichológiai zavar kialakulhat. Ilyenkor a nők 80 százaléka tapasztal valamilyen fokú hangulatingadozást” – mondja dr. Török Zsuzsa klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

A szülés utáni zavarok többfélék lehetnek, az esetek 80 százalékában gyermekágyi lehangoltságról van szó. A gyermekágyi depresszió előfordulása a világban 15 százalék, míg dr. Török Zsuzsa és kollégái felmérése alapján Debrecenben és vonzáskörzetében ez a szám 30 százalék. A legsúlyosabb betegség, a gyermekágyi pszichózis előfordulása csupán 1-2 ezrelék. Ehhez a felosztáshoz csatlakozik még egy újabb, frissebb zavar: PTSD (poszttraumás stressz), amely normál szülészeti eseményhez is társulhat, nem csak sürgősségi császármetszéshez vagy életveszélyes helyzetekhez.

Sokat számít az anyagi helyzet

Vannak bizonyos tényezők, amelyek növelik a zavarok kialakulásának a valószínűségét, ilyen például a házastársi konfliktus, a terhesség alatti depresszió, az újszülöttel kapcsolatos stressz, vagy korábbi terhességnél már tapasztalt posztpartum depresszió. A magyar kutatók hazai vizsgálatukban megállapították, hogy a család kedvezőtlen anyagi helyzete is a hajlamosító tényezők közé tartozik. A rossz anyagi helyzet ugyanis rontja a nő élettel, élethelyzetével való elégedettségét, ami pedig rombolja az önbecsülését, viszont növeli benne az anyagi és szociális lemaradás kínzó érzését. Ezek a tényezők pedig markáns rizikófaktorai a gyermekágyi depressziónak.

A szülés utáni pszichés zavarokkal küzdő anyák szenvednek attól, hogy örülniük kéne a babának, de mégsem felhőtlen ez az öröm
A szülés utáni pszichés zavarokkal küzdő anyák szenvednek attól, hogy örülniük kéne a babának, de mégsem felhőtlen ez az örömShutterstock

„Nagyon ritka és a gyermekágyi depresszió esetén nem általános, hogy az anyának öngyilkos gondolatai támadnak, és hogy bántalmazni akarja a babát” – említi dr. Török Zsuzsa. Ezt a tünetegyüttest már gyermekágyi pszichózisnak nevezik, és eltéveszthetetlen a család és a szakemberek számára is, mert ilyenkor a napi tevékenység teljesen felborul, a nő térben, időben abszolút tájékozatlan, és a szülést, az újszülöttet is énidegenként éli meg. Ez az állapot pedig mindenképpen intézeti ellátást és gyógyszeres kezelést igényel.

A nőgyógyásznak is rá kellene kérdezni

„A szülést követő kóros lehangoltság diagnosztizálása nagyon nehéz feladat. Gátolja ezt az anya szégyenérzete, irreális félelme és önvádlása azzal kapcsolatosan, hogy nem elég jó anya. Így nem kér segítséget, és a tünetei csak erősödnek” – emeli ki a pszichológus.  

A baba születése utáni napokban, a kórházban az a legfontosabb, hogy az anya mindenkitől egységes és pontos információt kapjon. Nem kritikára, hanem támogató tanácsokra van szüksége ebben az érzékeny időszakban. A hathetes kontrollon ki kellene térni arra is, hogy érzi magát az anya, hogyan telnek a napjai, ám az orvosoknak csupán a fele gondolja úgy, hogy a fizikális vizsgálat mellett időt kell szakítani a párkapcsolati, gyermeknevelési problémákra is. Viszont a női orvosok közül többen vélik úgy, hogy az anya fáradékonyságára, alvási zavaraira és az újszülött viselkedésére is érdemes rákérdezni.

Rokonként vagy barátként mikor kezdjünk el gyanakodni?

A gyermekágyi depressziót gyakran nevezik rejtett betegségnek, mert a tüneteit sokszor nehéz azonosítani. A testsúlycsökkenést, az étvágy, a menstruációs ciklus változásait, a csökkent nemi vágyat, az érdeklődés általános hiányát, az alvászavarokat sokszor a gyermekágy természetes velejárójaként fogják fel. Ez vezetett oda, hogy létrehoztak egy önkitöltős kérdőívet (Edinburgh Postnatal Depression Scale), mely a mai napig a leggyakrabban használt szűrőmódszer. Ez rákérdez a nyomott hangulat jellegzetességeire, a kedvetlenségre, a szorongás és az alvás zavaraira. A védőnői szakmai protokollban az EPDS-t ismerik, alkalmazzák itthon is.

A külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy minden rendben van, csak kicsit fáradt az anyuka
A külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy minden rendben van, csak kicsit fáradt az anyukaShutterstock

„A gyermekágyi depresszió azonosításának legegyszerűbb módja, ha direkt módon rákérdeznek a depresszió tüneteire. Ugyanakkor ez sokszor nem kivitelezhető, mert a kérdésre nem kapnak választ, illetve a gyermekágyas nem tudja pontosan elmondani zavart érzelmi állapotát. Mivel a nők gyakran bűntudatot éreznek, mert nem olyan ideális anyák, ahogy azt korábban várták maguktól, tüneteiket eltitkolhatják, ami még ártalmasabb a család egésze szempontjából” – állítja a szakember. A család számára figyelemfelkeltő tünet lehet a depresszióban szenvedő kismama jellegzetes alvászavara, hogy akkor sem tud pihenni, amikor a csecsemő erre alkalmat adna neki, helyette akkor is őt figyeli, és nem mer, nem tud elaludni.

Normális esetben a gyermekágyi lehangoltság nem igényel külön kezelést. Mivel a szülés és az új szereppel járó stressz növelheti a hangulatzavar kialakulásának a veszélyét, ez az időszak speciális igényeket támaszt az édesanyával kapcsolatba kerülő szakemberekkel szemben. A terhesgondozás alatt a védőnőnek például rá kellene kérdeznie a nő korábbi érzelmi zavaraira, a már átélt depresszív epizódokra. A szülést követő napokban pedig az anya hangulatát nagyban meghatározza saját szüléséről alkotott véleménye, ami a szülésre való felkészüléstől, a kismamát gondozók munkájától is függ.

Ha velünk történik mindez

Ha újdonsült anyukaként úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jók, vagy nehezen bírjuk a hirtelen életmódváltozást, próbáljunk meg lehetőséget teremteni arra, hogy kicsit kiszabaduljunk a mókuskerékből! Mi is lehetünk fáradtak, és normális, ha nem mindig érezzük magunkat felhőtlenül boldognak az anyaszerepben. Amíg az örömök ezt ellensúlyozzák, addig nincs baj. Ám ha úgy érezzük, hogy kezdenek elhatalmasodni rajtunk a negatív érzések, merjünk segítséget kérni!

Oszd meg másokkal is!
Mustra