A történelem folyamán a halál kevésbé volt rejtve az emberek szeme elől, mint manapság. Olyan korokban, amikor háborúk dúltak vagy pusztító járványok tizedelték a lakosságot, s a sírokat nem a temető elkülönült terében állították fel, a halál inkább képezte az élet részét. Ugyanakkor már La Rochefoucauld kalandos életű francia herceg is úgy tartotta a 17. században, hogy
Két dologgal nem lehet farkasszemet nézni: az egyik a Nap, a másik a halál.
Ráadásul ma már a születés és a haldoklás misztériuma sokszor a mindennapi élet helyszíneitől távol zajlik, hiszen a legtöbb ember egy kórház falai között jön a világra és onnan is távozik az élők sorából. Persze a halál rendszeresen megjelenik a tévé képernyőjén, de míg a híres színész az egyik filmben az életét veszti, a másik csatornán éppen egy talk showban beszélget.
A Jerryt üldöző Tomra ezerszer is rázuhan a zongora és a vasaló, s a kengyelfutó gyalogkakukkot üldöző farkas is mindig pórul jár. A rajzfilmfigurák teste viszont bárhogy lapuljon és zúzódjon, egy szempillantás alatt helyrejön, mintha mi sem történt volna. Talán egyetlen olyan mese volt, amiben egy szeretett hozzátartozó elvesztése az ezzel járó fájdalmas gyászmunkával együtt jelent meg. Mufasa halálakor a kis Simba megélt számos negatív érzelmet, majd az önhibáztatást, düht és szomorúságot egy átmeneti hedonista életszakasz követte Timon és Pumba társaságában.
Téged is mélyen megrázott Mufasa halála az Oroszlánkirály c. mesében?
Már a totyogók is megkísérlik a nemlét legyőzését
Bárhogyan is próbálja a társadalom a gyermekektől távol tartani a halált, ők egészen pici koruktól fogva megtapasztalják az elmúlást: étkezéskor eltűnnek dolgok az asztalról, a fürdőkádból lefolyik a víz, a kakis pelusnak örökre nyoma vész. Pszichológusok szerint a nemlét élménye a legkorábbi időktől velünk van, és ez állhat egy gyakran megfigyelhető játék hátterében is.
Sokak számára ismerős lehet a helyzet, amikor egy apró gyerkőc az etetőszékéből tárgyakat dobál le. Ha felveszed neki, ismét elhajítja a dolgait és ezt a cselekvést vég nélkül képes ismételgetni. Egyes elméletalkotók szerint mindez nem az izmok mozgásának élvezetével, még csak nem is a környezet feletti uralom megélésével hozható összefüggésbe, hanem az eltűnés és a visszatérés megtapasztalása tulajdonképpen a nemlét legyőzésére tett kísérlet.
Szakaszokon keresztül tudatosul bennünk a halandóság
Irvin D. Yalom Egzisztenciális pszichoterápia című könyvében külön fejezetben tárgyalja a gyermekek halálfogalmának alakulását. Noha a kicsik kevésbé tudnak absztrakt fogalmakban gondolkodni és szavakkal kifejezni a bennük zajló folyamatokat, sokkal korábban elkezdi őket foglalkoztatni a halál kérdése, mint ahogyan a felnőttek gondolnák.
Ezzel szemben Yalom idézi például a 18 hónapos David esetét, aki addig sírt, hogy a szülei kénytelenek voltak egy halott madárkát visszatenni a fára. Vagy a két éves Michael, aki folyton a cumisüveget követelte, holott egy éve nem használta már. Kiderült, hogy a család autójából a közelmúltban kétszer is kifogyott az üzemanyag, s a kisfiú jelenlétében beszélték meg, hogy “meghalt” a motor és az akkumulátor. Ennek megfelelően a kis Michael is hüppögve egyre csak ezt ismételgette:
Azért kell a cumisüveg, mert... nem indulok be... kifogy az üzemanyag… leáll a motor és meghalok.
Yalom szerint ugyan katalizálhatja a halálról való töprengést egy háziállat kimúlása vagy egy nagyszülő elvesztése, de a nemlétről való gondolkodás spontán módon, mindenféle külső inger nélkül is elkezdődik a gyerekekben. Az ő elméletének megfelelően vesszük sorra, hogy a halál megértése milyen szakaszokon megy keresztül, milyen megküzdéseket használnak a gyerkőcök és hogy miként érdemes velük beszélgetni a témáról.
1. A halál inkább egy felfüggesztett élet, tulajdonképpen alvás
Kisgyermekek nehezen boldogulnak az elmúlás valamennyi fogalmi összetevőjének együttes megértésével. Sokszor még a felnőttek számára is nehéz együtt élni a tudattal, hogy mindannyian meg fogunk halni, elkerülhetetlenül és visszafordíthatatlanul. A lurkók egyes komponenseket olykor magukévá tesznek, míg más tényezőket még nem fogadnak el. Így egyfajta billegő koncepciójuk lesz a halálról.
Például azt mondják, hogy a halottak nem tudnak ugyan mozogni a koporsóban, de azért tudnak enni és inni. Gyakran még öregszenek is a föld alatt, vagy éppen alszanak. Libabőrösek is lehetnek, mert fáznak és mindenük hideg. Sokszor az ovisok olyan jelenségeket is a halottaknak tulajdonítanak, amit igazából ők maguk élnek meg. Ezt láthatjuk egy 5 éves gyerekkel folytatott párbeszédben is:
Gyermek: Sír, mert meghalt.
Kérdező: De hát miért kéne sírjon?
Gyermek: Mert fél saját magától.
2. Csak a nagyon öreg emberek halnak meg, a gyermekek nem
A gyerekeket (és a felnőtteket is) sokszor a saját sérthetetlenségükbe vetett hite védi meg a halandósággal való szembesüléstől. A különlegesség érzését az is táplálja, hogy a gyerekek az egocentrizmus korában csak egy szempontot, a sajátjukat tudják figyelembe venni. Ráadásul megélhetnek egyfajta mindenhatóság érzést is, hiszen szüleik - nagyon helyesen - folyamatosan gondoskodnak az igényeikről: ha éhes a pici, már érkezik is a falat, ha fázik, már rajta is a finom meleg takaró.
A lurkók tehát úgy gondolhatják, hogy csak a nagyon öreg emberek halnak meg, de ez számukra még nagyon messze van. Éppen ezért különösen megrázó, ha a környezetükben egy másik gyermek hal meg, a testvérük vagy egy kis barátjuk. Ahogy a felnőttek számára is nehezen illeszkednek az élet rendjéhez ezek az események, úgy a gyerekekre is rendkívül fenyegetően hat ez a tapasztalat. Hiszen a védekezésük alapjaiban arra épül, hogy azt gondolják: a halál őket nem érinti. Az alábbi interjúban például ez a válasz érkezik a kutató kérdésére:
Kérdező: A gyerekek meghalnak?
6 éves gyermek: Nem, a kisfiúk nem halnak meg, csak ha elütik őket. Ha kórházba viszik őket, akkor azt hiszem, életben maradnak.
3. A halál megszemélyesítése: a kaszás, a csontváz és a mumus
5 és 9 éves kor között a gyermekek többsége úgy gondolja, hogy a halál egy olyan lény, aki a rossz gyerekeket elkaphatja és magával viheti. Yalom szerint a gyerekek vérengző állatoktól, sötétségtől, szellemektől vagy más képzelt lényektől való félelme gyakorlatilag az én megszűnésétől, pusztulásától való rettegésre vezethető vissza.
Ugyanakkor a halál megszemélyesítésének szorongásoldó funkciója van, hiszen ezekkel a lényekkel talán lehet kezdeni valamit. A kaszással lehet alkudozni, akár be lehet csapni, ki lehet engesztelni, vagy éppen le lehet győzni. Egy tízéves gyermek például így képzelte el a halált:
A halál egy csontváz. Olyan erős, hogy fel tud borítani egy egész hajót. A halálnak van rejtekhelye. Egy szigeten bújik el.
4. A halál kigúnyolása: az ingerkereső magatartás
Kamaszkortól kezdődően az élet végessége elleni lázadás vakmerő hősködésben nyilvánulhat meg. Ilyenkor a fiatalok olyan helyzeteket keresnek, melyekben kihívják maguk ellen a sorsot. A szenzoros élménykeresésnek is nevezett jelenség során a személy olyan intenzív élményeket szeretne átélni, amelyben elárasztják az ingerek. Egy ejtőernyős ugrás, veszélyes száguldozás a sztrádákon, vagy egy átmulatott éjszaka során fokozottan úgy érezheti az ember, hogy valóban él és rajta aztán nem fog a halál.
Hogyan beszélgessek vele a halálról?
Egy kutatásban azt találták, hogy minél érettebben értelmezték a gyerekek a halált, annál kevésbé féltek tőle. Ez az összefüggés az életkoruktól és a szorongásuk általános szintjétől függetlenül is megjelent.
Légy őszinte: amikor a gyermek a halálról kérdez, a felnőtt könnyen zavarba jöhet, kényelmetlenül érzi magát, netán visszatér egy szeretett személy elvesztésének fájdalma. Automatikusan jöhet a reakció, hogy ilyenkor eltereld a témát, vagy valamilyen homályos választ adj. Ez teljesen természetes. Mégis azt javasoljuk, hogy inkább őszintén, a gyermek szintjének és tudásának megfelelően válaszolj. Ha azt mondod, hogy a nagymama békésen alszik, vagy hosszú útra indult, azzal valószínűleg inkább összezavarod a gyermeket.
Nyugodtan menjen ki veletek a temetőbe: fontos, hogy ne te üldözd a gyermekedet ezzel a témával, hanem az ő érdeklődése mentén haladjatok. Javasoljuk, hogy vond be őt a halálhoz kapcsolódó rituálékba. A tabusítás a megértés fejlődését késleltetheti és azt eredményezheti, hogy a gyermek magára marad a kérdéseivel. Úgysem tudod megóvni az elmúlástól való szembesüléstől, hiszen azt más jelenségeken is kicsi korától kezdve megtapasztalja. Halottak napján ezernyi fényével fájdalmasan szép a temető, hagyd, hogy ő is részt vegyen az emlékezés pillanataiban. Így az a tapasztalata lehet a világról, hogy a halál nem az élet ellentéte, hanem inkább annak a része.
Tisztázd a saját halálhoz való viszonyodat is: ez azért lényeges, hogy nyugodtan és türelmesen tudjál viselkedni az ilyen helyzetekben, s hogy a gyermek érzelmi reakciói maradhassanak a fókuszban, ne neki kelljen téged támogatni. Készülj fel arra is, hogy a gyermek sokféle módon reagálhat a témára és ezek mindegyike teljesen rendben van.
Teljesen oké azt mondani, hogy nem tudod: a halál témájában vannak olyan kérdések, amiket nem feltétlenül tudunk megválaszolni (pl. a túlvilági élet). A gyerekek ráadásul a legügyesebb kérdezők, könnyen meglehet, hogy valamire nem tudsz válaszolni. Ezt teljesen oké beismerni, nem kell mindentudónak lenned. De mindig segíthetsz utánajárni egy kérdésnek, hiszen több eszközöd és erőforrásod van ehhez.
A lényeg, hogy ott vagy neki: ahogy a gyermekek értelme fejlődik, a tudásszomjuk is folyamatosan növekszik és rengeteget tudnak kérdezni a világról. Kíváncsiságuk a felnőttek számára rázósabb témákat sem hagyja érintetlenül. A legfontosabb ezekben a helyzetekben annak megélése, hogy a kérdéseivel bátran fordulhat hozzád. Nem fog magára maradni a halállal kapcsolatos szorongásaival, mert te komolyan veszed az érdeklődését, s segítesz neki megbirkózni a halandóság megértésével.
