Terhes nőknek felírt gyógyszer okozhat születési rendellenességet

Már a 70-es években betiltották, a hatásai azonban a gyógyszerrel kezelt nők unokáin is megfigyelhetők.

Eredetileg a vetélés megakadályozására és különféle hormonális rendellenességek kezelésére használták a Diethylstilbestrol (DES) nevű gyógyszert, amelyet a 40-es évektől 1971-ig használtak Amerikában. A gyógyszerről azonban a 70-es évek elején kiderült, hogy agresszív, a nemi szervet érintő rákos megbetegedéseket és meddőséget okoz. A gyógyszerrel kezelt nők lányait megbetegítő gyógyszer ráadásul az érintettek unokáira is hatással van – írja az Iflscience.

shutterstock 102589247

A világszerte alkalmazott, nagyjából 3 millió nő számára felírt gyógyszerről most az derült ki, hogy a szaporító szervrendszer problémái mellett ADHD-t, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart is okozhat. A DES a természetes szteroidok által szabályozott szövetek fejlődését befolyásolta, ezért van ilyen hatása a szaporító szervrendszerre. A 48.000 nőt nyomon követő kutatás szerint csak az unokák 7.7 százalékát érinti egyébként mindez, ez azonban 63 százalékos növekedést jelent, amennyiben az anyjuk már az első trimeszter során, az anyaméhben találkozott a nagyik által szedett gyógyszerrel.

Az endokrin rendszer működését befolyásoló környezeti tényezők és gyógyszerek különösen az első trimeszter során jelentenek tehát veszélyt a kutatók szerint. A DNS-t nem, a génexpressziót ugyanakkor képesek újraprogramozni az ilyen anyagok, ez pedig a rendellenességek öröklődéséhez vezethet.

Ahhoz, hogy kiderüljön, vajon ebben az esetben is öröklődő problémákról van-e szó még várni kell egyébként egy generációt, hisz a terhes nők méhében fejlődő utódok későbbi gyerekeinek petesejtjeire közvetlenül is hatást gyakorolt a később betiltott gyógyszer.

Oszd meg másokkal is!
Mustra