Egyhetes korukban már „szobatiszták” voltak a gyerekeim

Ha valaki egyszer kiszámolná, hogy mennyi pénzt költ egy család pelenkára, míg a gyerekek szobatisztává nem válnak, elég megdöbbentő számok jönnének ki. Ha ehhez még hozzáadjuk azt az extrém környezetterhelést is, amit az eldobható pelenkák jelentenek, a végén komolyan elgondolkozik az ember, hogy nem lehetne-e valahogy másképp csinálni, takarékosabban és felelősebben.

A legjobb persze az lenne, ha a baba rögtön szobatisztán jönne a világra, ami sajnos nem túl valószínű, de ehhez a megoldáshoz már elég közel jár az EC-zés, ami az angol elimination communication rövidítése. Magyarul, a szülő megtanulja a gyerek jelzéseit, és a megfelelő pillanatban a bili fölé tartja, hogy oda történjenek a dolgok, ne a pelenkába. Jól hangzik, nem? És még működik is.

Roziék még az első gyerekük születése előtt, a pekingi nászútjukon találkoztak először hasonlóval, azt látták ugyanis, hogy a kínai babákat télen-nyáron meztelen fenékkel tartják. Alaposan megrökönyödtek, micsoda barbár világ ez, közszemlére teszik a babájuk popsiját, ráadásul meg is fázhat szegény. Aztán rájöttek, hogy ez messze nem öncélú, hanem, amikor észreveszi a szülő, hogy a babának üríteni kell, gyorsan elhelyezik őt a megfelelő pozícióba, és már kakilhat is (a járdára). Jó, hát ezen lehet vitatkozni, hogy mennyire higiénikus, de nyilván össze lehet szedni a gyerek után (is) a produktumot.

Utánaolvastak a dolognak, és egyre többet tudtak meg az EC-zésről. Mindezzel együtt azért elsőre Roziéknak is elég vad ötletnek tűnt, hogy ne adjanak a hamarosan megszülető első gyerekükre pelenkát. Hogy lehet ezt egyáltalán megoldani a civilizált világban? Nem az erdőben élünk, meztelenül, mint az indiánok, hogy ha rájön a babára a pisilés, csak leguggol, és kész!

Kompromisszumos megoldásként az első gyereküknél a mosható pelenkát választották, ami meg is felelt, egészen addig, amíg a kisfiú egy éves kora körül, a fogzás miatt, kapott egy ordas hasmenést.

Nem a teljesítményről szól

Ekkor elégelte meg Rozi a dolgot, és elhatározta, hogy elkezdi a biliztetést. Meghallgatta Gyarmati Andrea előadását, aki nem a híres gyerekorvos, hanem Szirka, a Down-szindrómás kislány anyukája, és ott jött el a második nagy felismerés.

Itt értette meg ugyanis Rozi, hogy a biliztetés nem a teljesítményről szól. Nyugodtan lehet pelenkát adni egy biliztetett babára is, nem az a lényeg. Hanem az, hogy az anya észrevegye, hogy a babának mikor kell pisilni, kakilni, elkapja a pillanatot, és felkínálja neki a lehetőséget, hogy a bilibe menjen a dolog, ne a pelenkába.

Hamar rá lehet érezni

Hogy hogyan lehet ráérezni? Nos, figyelni kell. Először is minden gyereknél van egy ritmusa az ürítésnek, amit a szülő ügyesen észrevesz. Például ébredés és evés után a legtöbb gyerek pisil vagy kakil. Rozi szerint ebben nagy segítséget jelent a hordozás, mert a hordozott babánál mindig érzi az ember, hogy mi a helyzet.

Vannak bizonyos jelek, amiket az ember előbb-utóbb megtanul: ha a gyerek feszül, nyöszörög, vagy emelgeti a lábát, szopás helyett csak bekapja-kiköpi a cicit, akkor nagy valószínűséggel rövidesen pisi vagy kaki lesz.

A második és harmadik gyerekükkel Roziék egy napot sem vártak, rögtön belekezdtek a biliztetésbe. Létezik egy bili külön erre a célra, (de egyébként alighanem bármi más erre kinevezett tál is megfelel), amire a pici babákat értelemszerűen nem ráültetik, hanem fölé tartják. Az anya ilyenkor felhúzza a neki háttal gubbasztó baba combjait, a baba háta az anyának dől, és ez a póz általában be is indítja a perisztaltikát – vagyis pár másodperc múlva a baba üríteni kezd, ha kell. Rozi szerint éppen ezért nem is voltak a kislányai hasfájósak, mert rögtök ki tudott jönni, aminek ki kellett – ami elég logikus: mennyivel nehezebb hanyatt fekve kakilni, mint a vécén ülve, amikor a belek a megfelelő pozícióban vannak, és a gravitáció is segít!

Nincsenek csatakos pelenkák

Ez a gyakorlat azt eredményezte, hogy – láss csodát! – a második és harmadik babájuk szinte az első pillanattól kezdve szobatiszta volt. A pisi ugyan néha bement a pelenkába, de a kaki soha sem. A babák ügyesen jeleztek, az anyukájuk figyelt rájuk, megértette a jelzéseket, és már tartotta is őket a bili fölé. Volt úgy, hogy éjszaka is felkeltek pisilni, de olyan sosem történt, hogy csatakos pelenkával ébredtek volna, mint az eldobható pelenkás gyerekek.

Tényleg fontos a kommunikáció

Ha a bilizést, és a pelenkacserét mindig követi reakció, akkor a baba hamar tudni fogja, hogy mit kell csinálni, sőt, akár pár percig tartani is tudja magát. Előfordult, hogy a villamoson kezdett el nyekeregni az egy évesnél kisebb baba a hordozókendőben, Rozi pedig nyugtatgatta, hogy mindjárt leszállnak, várjon kicsit, és pisilhet. És persze olyan is volt, hogy azt mondta a babának, hogy semmi baj, pisiljen bele a pelenkába, most nem tudnak mit csinálni, majd kicserélik. Meg olyan napok is voltak, amikor fáradtak, vagy rosszkedvűek voltak, és akkor minden pisi bement, de hát emberek vagyunk, ez is az élet része.

A szülő reakciója Rozi szerint akkor is fontos, ha a gyerek pelenkás, és nem bilizik, különben később is nagyon nehéz lesz átszoknia a szobatisztaságra. Szó nélkül kicserélni a pelenkát azért nem szerencsés, mert ha az anyja nem mondja neki, a kisgyerek vajon honnan tudja, hogy inkább a bilibe, vagy a vécébe lenne jó célozni a dolgokat?

A biliztetős a módszerrel egyébként nagyjából 20 mosható pelenkára volt szükség a három gyerekhez, ennyivel már kényelmesen elvoltak. Igaz, hogy a mosható pelenka és a hozzávalói egyáltalán nem olcsók, viszont egyrészt ezek kiszolgáltak három gyereket, és a végén még mindig el lehetett őket adni. Nem is beszélve arról, hogy sikerült elkerülni, hogy használt pelenka hegyek keletkezzenek, amik soha az életben nem bomlanak el a természetben. 

Hogy mekkora erőfeszítést igényel a biliztetés az anyától? Rozi szerint semmi különöset. Amíg kicsik a gyerekek, úgyis együtt vannak mindig, a bilizés pedig a normális ügymenet része. Bónusz ajándék viszont, hogy így egymásra hangolódva sokkal elfogadóbbak, tudatosabbak egymással szemben. Viták ugyan vannak, de a gyerekek magabiztosak, ismerik és vállalják a saját érzéseiket. Nem utolsósorban pedig kétéves korukban mindhárman üzembiztosan szobatiszták lettek.