Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Evolúciós oka van, hogy agyunk nehezen áll rá az olvasáshoz szükséges elmélyült figyelemre, jobban szeret a neten csapongani. Mégis könnyebben megjegyezzük, amit papírról olvasunk. Szóval nem árt, ha a gyerek a tabletezés mellett könyvet is lát néha.
Szeretnénk, ha a gyerekeink olvasnának? Mármint könyveket, gyermek- és ifjúsági irodalmat. A legtöbb szülő szertené, még azok is, akik maguk nem igazán szoktak elmélyülni egy-egy könyvben. Ami azt illeti, mindez egyre nehezebbé is válik: életstílusunk ugyanis egyre kevésbé kedvez az olvasással járó figyelmi állapotnak. Tudunk még könyveket olvasni? Kell egyáltalán ezt erőltetni?
Nemrég futottunk bele egy cikkbe, amelyben Michael Harris író bevallja, hogy kész, vége, elfelejtett olvasni. Szerinte ez nem csak őt érinti: mindannyian elfelejtettünk olvasni, sőt, lehet, hogy az olvasásnak leáldozott. A kutatások szerint mégis lenne értelme megőrizni az olvasási készséget, sőt, gyerekeinket is rávezetni valahogy, hiszen agyunk valamiért a papírt szereti: a képernyőhöz képest könnyebben jegyezzük meg azt, amit papírról olvasunk.
Segítség, elfelejtettem olvasni!
Harris nem túl optimista. A nyomtatott könyvek lineáris felépítése és az általuk „megkövetelt” hosszantartó, fókuszált figyelem szerinte egyáltalán nem könnyű és nem is természetes az ember számára - épp ettől értékes. A digitális világban, a neten ugyanis egészen máshogy olvasunk: a hosszú elmélyültség helyett rácsodálkozunk egy-egy hasznos tényre, megosztunk egy linket, továbbkattintunk, kommentelünk, figyelmünk így egyik témáról a másikra ugrál.
Ez a fajta jelenlét, a folyamatos megszakítottság, ugráló figyelem, a sok figyelmi váltás viszont alkalmatlan a könyvolvasásra:
ha a Háború és béke közben is ide-oda lapozgatunk és kétpercenként megszakítjuk, hogy beszélgessünk valakivel, nem fogjuk érteni a sztorit.
Az agyat nem olvasásra tervezték
Egyes szakértők szerint nem csak Harris felejtett el olvasni, hanem komplett generációk: a mai gyerekek idegrendszere már különbözni fog a felnőttekétől, épp azért, mert a figyelmi váltást, a megosztott figyelmet erősítő online világban nőnek fel. A kutatók szerint ráadásul az emberi agyat eleve nem olvasásra „tervezték”: az elmélyült figyelem, amit mondjuk a regényolvasás megkövetel, egyáltalán nem természetes állapot az ember számára, és az sem, hogy órákig egy pontra meredünk.
Sokkal természetesebben jön a figyelem és a tekintet céljának folyamatos váltása, a környezetünk folyamatos szkennelése, hiszen evolúciósan ez volt hasznos: ha az ősember elmélyülten olvasott volna egy bokor árnyékában, rég megevett volna mindannyiunkat a kardfogú tigris. A túléléshez hasznosabb volt a sokfelé figyelés és ide-oda nézegetés.
Az olvasás – mármint az a fajta, amikor az ember leül egy könyvvel és hosszasan ül, elmélyülve abban – az emberiség történetében igencsak újkeletű dolog. A 19. század óta népszerű csupán. Kérdéses, hogy száz év elég-e egy képesség megszilárdulásához?
Harris szerint simán lehet, hogy az elmélyült olvasás képessége az emberiség történetében átmeneti jelenség volt, erre a pár évtizedre korlátozódott, és most, az új típusú médiumok megjelenésével agyunk az újfajta figyelmi terheléshez fog alkalmazkodni. Vagy legalábbis gyerekeink agya.
Minek egyáltalán olvasni?
Az idegtudósok, pszichológusok régóta kutatják a papír- és a képernyőolvasás közötti különbségeket, változatos eredményekkel. A 90-es évek előtt készült kutatások többnyire arra jutottak, hogy az emberek lassabban és pontatlanabbul olvasnak képernyőről – de ezek az emberek még nem képernyők között nőttek fel. A 90-es évek óta megjelenő tanulmányok kevésbé egyértelműek: egy részük szerint még mindig lassabban és pontatlanabbul olvassuk a képernyőt, míg mások egészen másfajta különbségeket tárnak fel.
Közben az e-könyvolvasók és tabletek hatalmas népszerűségre tettek szert – mégsem váltották ki teljes egészében a papírkönyvet. Ennek részben érzelmi okai lehetnek, szeretjük a könyvet, mint tárgyat, de emellett idegtudományi okai is vannak, amelyek agyunk fejlődésére vezethetőek vissza. A képernyőn lévő betűk között ugyanis nehezebben tudunk navigálni és kevésbé tudunk elmélyülni, ezek miatt pedig kevésbé őrizzük meg emlékezetünkben az olvasottakat.
Igazából nem is olvasunk: navigálunk a térben
Igazából agyunk számára az olvasás nem annyira elvont tevékenység, sokkal inkább egyfajta kóborlás tárgyak között, ahol a tárgyak a betűk. Nem létezik ugyanis kifejezetten az olvasásért felelős agyterület: az evolúció során csupán „kölcsönvettünk” pár, eredetileg másra való agyterületet erre a célra. Ezek az agyterületek eredetileg a beszélt nyelv, a látás és nem utolsósorban a mozgás és térbeli tájékozódásért felelős funkciókat töltik be. Vagyis amikor olvasunk, akkor (agyunk szerint) valójában látunk, a beszélt nyelvvel foglalkozunk, tárgyakat ismerünk fel, valamint térben navigálunk. Ez utóbbihoz, vagyis a térbeli navigációhoz pedig alkalmasabb a papírkönyv.
Amikor olvasunk, a szöveget valahogy úgy képezzük le agyunkban, mint egy tájat, ahol az egyes tereptárgyak nem házak, fák és hegyek, hanem a betűk. Nem véletlen, hogy gyakran emlékszünk rá, hogy egy adott információt hol olvastunk – rendszeres élményem vizsgákon, hogy ugyan nem biztos, hogy tudom a választ a kérdésre, de azt tudom, hogy jobb oldalon, felül volt a könyvben.
A papírkönyvek pedig jobban elősegítik ezt a fajta térbeli tájékozódást, mint a képernyőn lévő szövegek. Egy nyitott könyvnek van jobb és bal oldala, nyolc sarka, eleje, közepe, vége, vastagsága, és egy adott szövegrészlet a papírkönyvben mindig ugyanazon a helyen található. A lapozgatás a lépegetéshez hasonlóan ritmust ad a haladásnak, és jól látható, meddig jutottunk a „túrán”. Ezek a tulajdonságok segítik a szövegről alkotott mentális térképünk kialakítását és az abban való tájékozódást.
Egyes kutatások szerint ez pedig fontos: a Scientific American cikke idéz egy norvég tanulmányt, amelynek során tizedikes diákoknak papírról vagy képernyőről, pdf-file-okból kellett elolvasniuk szövegeket. Utána a szöveggel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, úgy, hogy a szöveget közben megnézhették. A képernyőn olvasó gyerekek rosszabbul teljesítettek a papírról olvasóknál.
Jobban tudunk tanulni papírról?
A papírról olvasott szöveget a legtöbb kutatás szerint jobban értjük, de ez a különbség elég kicsi. Az azonnali megértés mellett azonban van egy másik változó, amelyik már nagyobb különbségeket mutat: a hosszú távú memória. Elképzelhető ugyanis, hogy jobban rögzül a papírról olvasott tanulnivaló, mint ha ugyanazt a szöveget képernyőről olvasnánk.
Egy kutatás során például brit főiskolásoknak adtak közgazdaságtannal kapcsolatos szövegeket papíron vagy monitoron. Húsz perc után kikérdezték őket a szöveg tartalmáról. Mindkét csoport jól vizsgázott, de a felidézés módjában különbségek voltak. A pszichológusok különbséget tesznek ugyanis az „emlékezés” (amikor emlékszel, hogy valamit hol és mikor hallottál, olvastál) és a „tudás” (amikor egyszerűen csak tudod, hogy úgy van) között. Utóbbi az információtárolás stabilabb, erősebb és tartósabb módjára utal. A fenti kísérletben a papírról tanuló diákok esetében az utóbbi, elmélyültebb, tartósabb típusú információrögzítés dominált, vagyis ugyananyi idő alatt ők alaposabban elraktározták a tanultakat.
Elképzelhető, hogy ez részben azért van, mert hosszú szöveget képernyőről olvasni fárasztóbb: az LCD-monitorok a szemünket is jobban igénybe veszik, a szkrollozás során pedig egyszerre kell figyelnünk a szövegre és mozgatni a képernyőt – ami nem tűnik túl nagy intellektuális teljesítményt igénylő feladatnak, mégis mérhetően fáradtabbak a képernyőről olvasók, mint az ugyanannyi papírt olvasók.
De minek a sok szöveg?
Mindezek a kutatások persze betűkből álló szövegek olvasásával foglalkoztak. A tanulság, hogy betűkből álló, hosszú szövegek olvasására a legalkalmasabb eszköz az öreg papírkönyv. A képernyőn keresztüli információátadásnak ugyanakkor egyáltalán nem muszáj szövegekből állnia, hiszen sok olyan lehetőséget nyújt, amit a könyvek nem tudnak utánozni.
Képernyőn keresztül remekül lehet tudást, információt átadni infografikák, videók, animgifek segítségével, nem beszélve a rengeteg tanulást segítő alkalmazásról. Valószínűleg a gyerekeink már sokkal kiterjedtebben fogják használni ezeket a csatornákat – de ha hosszú szövegeket kellene olvasniuk, neadjisten megtanulniuk, akkor erre a célra nem árt, ha van otthon pár könyv.
