Ezért imádják a gyerekek a plüssmackókat

Figyelem, tudományos tények igazolják a plüssök létjogosultságát, és egyébként nagyon nem mindegy az sem, hogy néz ki az imádott mackó.

A kezdetben még kiugró, hosszúkás orral rendelkező mackók még nem nagyon voltak képesek rá, hogy a modern, tömpe orrú változathoz hasonló macifüggőséget váltsanak ki a gyerekekből. A meglepően változatos és nagyszámú, plüssmackókkal kapcsolatos kutatások egyike szerint egyébként még a jótékonykodásra is rá lehet venni valakit egy macival. A mackók kiváltotta érzelmekről és az optimális medvekülalakról a Fatherly írt.

shutterstock 90373222

Mindegy mi az, csak puha legyen!

Fontos például, hogy egy puha dologról legyen szó. Egy kutatás szerint nagyjából a gyerekek (és felnőttek) harmada kötődik valamilyen élettelen tárgyhoz, azonban a játékaikhoz ragaszkodó gyerkőcök 7 százaléka választ csak olyan játékot, ami kemény anyagból készült. A kutatásban résztvevő, a tárgyaikkal szorosabb barátságot kötő gyerekek 31 százaléka döntött úgy, hogy egy plüssállat vagy valamilyen puha baba lesz a legjobb barátja.

A többiek is a ’puha’ kategórián belül maradtak ugyanakkor, amikor meghozták a nagy döntést. Takarókat is sokan választottak ugyanis, a sima ruhadarabok és rongyok viszont még a plüssállatoknál is népszerűbbnek bizonyultak: a „játékaikkal” szerelembe eső gyerekek 38 százaléka választott ilyesmit kiskedvencnek.

A plüss evolúciója

Egy 2012-es kutatás szerint a plüssmedvék amúgy a természetes kiválasztódáshoz hasonló folyamatok segítségével érték el, hogy ilyen könnyen meghódítsák a gyerekek szívét. Eleinte ugyanis kiállt az orruk és alacsony volt a homlokuk, ami jóval kevésbé bizonyult vonzó kombinációnak, mint a manapság hódító mackók méretes homloka, hatalmas orcái, tömpe orra és tömzsi kis végtagjai.

A medvém karjaiban

A mackóikat magukhoz szorító békés és nyugodt gyerekek egy meglehetősen kegyetlen kutatás során is jobban teljesítettek egyébként, mint azok, akiktől megvonták a medvézés lehetőségét. A gonosz kis emberkísérletek során szándékosan megsértették ugyanis a részvevők egy részét, méghozzá ehhez hasonló értékelésekkel: „az a típusú ember vagy, aki később magára marad majd.” Ezután a negatív és pozitív értékeléseket kapó résztvevőktől is megkérdezték a kutatók, részt vennének-e később egy hasonló teszten, illetve adnának-e kölcsön a barátaiknak.

shutterstock 522670234

A negatív értékelésekkel elkedvetlenített gyerekek természetesen nem nagyon akartak visszatérni és fukarabbak is voltak a többieknél. Néhány elutasított résztvevő számára azonban lehetővé tették a kutatók, hogy megölelgethessenek egy plüssmedvét, mielőtt válaszolnának a kérdésekre. És láss csodát, a medve érintésétől felvillanyozódott elutasítottak máris szívesebben adakoztak volna és a jövőbeni kísérletezgetésre is sokkal nagyobb valószínűséggel mondtak igent.

Pótanya

Több kutatás is megerősítette már emellett azt is, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel cipelik magukkal mindenhová a plüssállataikat azok a gyerekek, akinek az anyukája valamilyen oknál fogva kevesebb időt tud csak velük tölteni. Egy modern, szép kerek fejjel megáldott maci társaságában sokkal inkább biztonságban érzik tehát magukat a gyerekek, sőt, úgy tűnik egy plüssállat is képes lehet arra, hogy rávegyen valakit a jótékonykodásra.

Mustra