Furcsán állunk az öregedéssel és a szülinapokkal. Mivel a jelenleg kívánatosnál talán korábban születtem, nagyon sok negyvenedik születésnapozóval találkozom mostanában az ismerőseim között. Egész eltérő stratégiákkal futnak bele az emberek e jeles dátum megünneplésébe: van, aki hatalmas bulit csap, és meghív mindenkit, akit negyven év alatt megszeretett. És vannak, akik inkább a felejtsük el, „csináljunk úgy, mintha semmi sem lenne, vagy még annál is kevesebb” elvet vallják. Ez utóbbi társaság jól járna, ha még csak három-négy-ötéves lenne, ugyanis ebben a korban az a valóság, hogy maga a szülinapi zsúr az, ami öregíti az embert, ha nem lenne, az idő sem múlna.
A tavalyi év legaranyosabb pszichológiai kutatása derítette fel ezt a bűvös jelenséget. A gyerekek, nagyjából iskolás koruk elejéig, azt gondolják, hogy a születésnap megünneplése az, ami az idő múlását okozza. A torta, meg az ajándékok nem a születésnap megünneplését jelentik, hanem egy rítushoz tartoznak, ami arra hivatott, hogy öregítsen rajtuk egy évet. Végülis logikus a gondolatmenetük, hiszen azt hallják a szüleiktől, nagymamáiktól, hogy még nem vagy hároméves, szombaton lesz a születésnapod. Amikor pedig megvolt a születésnap, hirtelen háromévessé válnak.
A háromévesek általában már tisztában vannak a korukkal. Sokan közülük azt is értik, hogy az idő múlását nem igazán tudjuk befolyásolni, például a vágyainkkal, ünnepléssel, vagy mágiával. Egy elég nagy társaság közülük viszont azt gondolja, hogy a szülinap megünneplése oksági viszonyban van az életkorukkal, sőt ezt a nézetüket fenntartják négy, öt, hat éves korukig.
Jacqueline Woolley-t, az Austini egyetem pszichológiaprofesszorát kérdezte tavaly egy újságíró arról, hogy is értelmezik a gyerekek a születésnapjukat. A lelkiismeretes tudós utánanézett, és látta, hogy ezt még nem igazán kísérletezték ki a pszichológusok. Így nekifogott ő maga, 99 texasi óvodással.
Ha nincs torta, meg buli maradsz kétéves?
A gyerekeknek három kisgyerekről meséltek történetet: az egyiknek nem volt szülinapi ünneplése, a másiknak viszont két szülinapi bulija is volt, a harmadik meg csak simán három éves lett. A gyerekeket arra kérték, hogy árulják el, szerintük hány éves a mesében szereplő gyerek: vagy mondják el, vagy mutassák meg az ujjukkal. Volt egy csapat apróság, akiknek nem volt világos, hogy ők maguk hány évesek, vagy nehézségeik támadtak az ujjukon való számolással.
Őket leszámítva, a gyerekek több, mint fele azt gondolta, hogy akinek nem volt szülinapi tortája, az maradt kétéves, akinek pedig kettő volt, az rögtön a négyesre ugrott. Azt is látták, hogy sokan azt hiszik, a szülinap visszafelé is működik. Ha tehát egy visszafelé szülinapot tartunk, akkor az okozhatja, hogy az ünnepelt a mostaninál egy évvel fiatalabb lesz.
Woolley szerint ez a kis kutatás jó betekintést ad a gyerekek kísérleteire, hogy felfedezzék a világot. Már a kisbabáknak is van valamennyire időérzékük, elővételezik, hogy este jön a lámpafelkapcsolás és a fürdés, de pontos képet az idő múlásáról sokkal később sikerül kialakítaniuk. Még egy hatévesnek is gondot jelenthet, hogy megmondja, melyik a több a három perc, vagy a két óra.
Az, hogy egy gyerek tisztában van az egy óra fogalmával, még nem jelenti azt, hogy világosan átlátja, hogy egy óra hatvan percből, azok meg hatvan másodpercből épülnek fel. Amikor az ember felépíti magában az idő kategóriáit, akkor kezdi az emlékeit is ez alapján szervezni. Addig pedig, tehát egy három-, négyéves gyereknek, az emlékek a tegnap ködébe vésznek, és rendezetlenül kavarognak a múltban. Sok kicsi használja a tegnap szót a tényleges tegnapra, és a másfél évvel ezelőtt történtekre is. (Sőt, ismerek olyat is, saját készítésűt, aki következetesen a holnapot használja a tegnapra, csak hogy csavarjon egyet a komplexitáson.)
Előbb-utóbb a helyükre kerülnek a dolgok
Kíváncsi vagyok, a gyerekeim vajon mit gondoltak, hány évesek – ugyanis nekik a szülinapjuk mindig valami hakniféleképp zajlott. Megünnepeltük itthon, az óvodában is volt torta, azután a nagymamánál, majd a legjobb barátnővel… Lehet, hogy a négyévesem azt hitte, hogy már tulajdonképpen nyolcéves? Ezt már sosem tudjuk meg, de Woolley szerint nem is kell ezen különösebben izgulni.
Ha észleled, hogy a gyereked mágikus módon a gyertyaelfújástól öregszik, nem kell oktatást tartani neki az idő múlásáról. Előbb-utóbb, szépen haladva, felismeri majd az idő fogalmát, és helyükre kerülnek a dolgok.
Talán annyit érdemes praktikus tanácsként a szülőknek észben tartani, hogy ha valami miatt nem sikerül megünnepelni a születésnapot, vagy el lesz csúsztatva, és a gyereked izgul ezen, akkor magyarázd el, hogy már igazából ő négyéves, és esetleg csinálj valami rítust, ami alátámasztja ezt.
És hogy a negyvenéves szülinapot elfelejteni vágyó felnőtteknek mi a tanulság? Az talán egy autentikus forrástól, Pán Pétertől származik, aki ugye sosem nőtt fel. Az egyik feldolgozásban az a kulcs, hogy Péternek el kell felejtenie a kalandjait, és mindazt, amit a világról tanult, hogy örökké gyerek maradhasson.
Tehát kedves harmincas, negyvenes, ötvenes, hatvanas évekbe fordulók! Ha nem vagytok elégedettek a gyertyák számával a tortán, vagy felejtsétek el eddigi kalandjaitokat, vagy kérdezzetek meg egy óvodást, hogy idősebbé váltok-e ha kihagyjátok a születésnapi bulit. Kiderül majd, hogy megúszható az öregedés.
