A gyerekem rendkívül elhivatott és rátermett óvónője időről időre megkísérelte elmagyarázni a nagycsoportosok szüleinek, hogy tőle hiába várják, hogy „hozzászoktassa” a gyerekeket az iskolához, leültesse őket és foglalkozásokat tartson nekik, úgysem fogja megtenni, mert nem látja értelmét. Ebben a korban ugyanis a gyerekek agya leginkább a mozgáson át fejlődik, és sokkal többet tanulnak, ha közben ugrabugrálhatnak, mintha csendben ülnek és figyelnek – magyarázta.
Én ezt a tetszetős elméletet már akkor is szívesen elhittem, mert láttam, hogy az én fiamat úgysem tudná leültetni, szóval nekünk tiszta haszon volt ez a hozzáállás, összhangban a körülményekkel. Most viszont megtaláltam a dolog tudományos hátterét is, az óvónőnek igaza volt.
Egy kutatásból egyértelműen kiderült, hogy sokkal, de sokkal többet fejlődtek azoknak a gyerekeknek a motorikus és nyelvi képességei, akik mesehallgatás közben, a történettel összefüggésben mozogtak is, mint azoknak, akik csak hallgatták a mesét, vagy csak elmozogták azt. De ami a legérdekesebb, hogy még azoknak az ovisoknak is többet fejlődtek a nyelvi képességei, akik csak mozogtak, és még csak el sem mondták nekik a mesét.
A brit kutatásba 74 óvodást vontak be, és a gyerekeket három csoportra osztották. Azt vizsgálták, hogy melyik a hatékonyabb tanulási forma: a mesehallgatás, a mozgás, vagy ha a kettőt kombinálják. A gyerekek egyik csoportjának csak felolvasták A Gruffalo című mesét, ami jelenleg igen népszerű Nagy-Britanniában, és egy grizzly-bölény keverék állatról szól (grizzly+buffalo=gruffalo). Ezek a gyerekek ültek a mese közben, míg a második csoporttal csak a mozgásos játékokat csinálták meg, anélkül, hogy elmondták volna nekik a mesét. A gyerekek harmadik csoportja pedig a kettőt együtt csinálhatta: hallgatta is a mesét, és mozogtak is közben. Itt a mesélést kiegészítették az ugrabugrálással, akadályokat küzdöttek le, csúsztak, galoppoztak, célba dobtak, fogócskáztak, méghozzá éppen úgy, ahogy a mesében szereplő állatok, a kisegér, a bagoly, a róka, a kígyó, és a medvebivaly.
Mindhárom csoporttal egyszerre 20-30 percig foglalkoztak így, hat héten át, hetente kétszer.
A kutatók a hathetes foglalkozás sorozat előtt és után is megmérték a gyerekek motorikus (mozgásos) és nyelvi készségeit. Abban a csoportban, amelyikben meséltek és mozogtak is, a gyerekek nyelvi és motorikus képességei átlagosan 10 pontot növekedtek. Ezzel szemben azoknál a gyerekeknél, akik csak mozogtak, 6 pontos növekedést mértek, akik pedig ülve hallgatták a mesét, nos, ők 3 pontot fejlődtek a skálán.
Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy még a nyelvi képességek terén is jobban fejlődtek azok a gyerekek, akik csak mozogtak, azokkal szemben, akik nyugton ülve hallgatták a mesét (előbbiek 5, utóbbiak 3,4 pontot értek el). Ugyanakkor kimagasló, 13,6 pontos fejlődést mértek az ugrabugálva mesét hallgató gyerekeknél.
A kutatást vezető Michael Duncan, a Coventry University alkalmazott sporttudományok professzora szerint a különbség egészen drámai a két csoport fejlődése között, és nagyon úgy tűnik, hogy a tanulásnak ez a két módja nemcsak kiegészíti egymást, hanem együtt alkalmazva sokkal hatékonyabbak is.
Azt persze még csak sejteni lehet, hogy ez miért van így, lehet, hogy azért mert a fizikai aktivitástól az agy frontális lebenye megtelik oxigénnel, ami segíti a gondolkodást. Az is lehet, hogy ez a „megtestesült gondolkodásnak” köszönhető: a szenzomotoros tapasztalatok erősítik a megismerést, mivel olyan közel vannak egymáshoz az agy megfelelő területei.
Mindenesetre nyolc hét után a vizsgálatnak vége lett, és a módszer hatásai is csökkentek, vagyis a valódi eredményekhez nem elég az egyszeri felbuzdulás: elszántság, szemlélet- és módszerváltás kellene.
Meg persze a minta is elég kicsinek számít, ebben a kutatásban összesen 22 gyerek volt a mesélő-mozgó csoportban, viszont nem ez az egyetlen kísérlet, ami ugyanerre az eredményre jutott.
Lényeg, hogy pont itt lenne az ideje alaposan átgondolni, hogy mennyi értelme van beültetni a gyerekeket az osztályterembe, mozdulatlanságot követelni, és frontálisan elmagyarázni nekik, amit tudniuk kell(ene).
